Kétéves kényszerű szünet után megnyithatta a Kakasülő Galériát a jeles képzőművész, május eleje óta fogad ismét vendégeket. Ottjártunkkor épp egy bukaresti házaspárt kalauzolt a csűrben és az odorban, illetve figyelmeztette őket arra is, hogy csak lehajtott fejjel érdemes belépniük a pajtából kialakított földszinti, Homloktörő nevet viselő kiállítási térbe. Nem szünetelt ugyan a 2020-as és a 2021-es évben sem a munka, hiszen az alkotási folyamat zajlott továbbra is, viszont elmaradt a közös kiállítás, az ünnepélyes megnyitó, és nem érkeztek olyan népes csoportok, mint a járvány előtti években. Ennek ellenére azonban legalább hét-nyolcszáz látogató mégiscsak megfordult itt egyik évben is, meg a másikban is – 2020-ról és 2021-ről van szó –, akik vitték tovább a porta és a kiállítás hírét. Hellyel-közzel a médiában is szerepelt olykor Vinczeffy, ami jót tett a kezdeményezésnek. Másik pozitívum, hogy a Mária út és a Via Transilvanica nyomvonala érinti a falut, ami egyúttal jó és hasznos reklám. A Mária út megvolt már korábban, a Dunától Bukovináig húzódó Via Transilvanicát viszont jórészt a bezártságunk alatt fejlesztették, épp azért, hogy lehetőséget teremtsenek a slowturism válfajainak, illetve a kiscsoportos zarándoklatoknak. A falu maga nem nagyon prosperál ebből, hiszen fizető vendéglátás alig létezik, a kevés lélekszámban itt élő lakosság jórészt állattartással foglalkozik, illetve nyugdíjas, vagy bebíró, aki csak hétvégeken vagy szabadsága idején tartózkodik a faluban és nem folytat itt gazdasági tevékenységet. Ez a porta ékszer, minta és üzenet A Vinczeffy-házaspár ezt a telet itt töltötte. Sepsiszentgyörgyi lakásukat csak azért látogatták, hogy időnként ellenőrizzék a benne levő gépészetet, hogy kifizessék a számláikat. Jelenleg egy hatalmas farakás található az udvarukon – 12 méter tűzifa –, nagyjából ennyire van szükségünk, magyarázza, és közben szabadkozik, hogy elcsúfítja az udvart. Nem kérjük, nem kérdezzük, de máris mondja, hogy hamarosan felvágatja, és elrakják a csűr mögé, hogy a betérő tekintetét ne bántsa, ne rontsa a hely esztétikáját. Ez a porta maga is tulajdonképpen egyedi műalkotás. Többször leírták már a sajtóban, rádiós-televíziós műsorokban úgyszintén beszámoltak a riporterek arról, hogy Vinczeffy a 2010-es évek elején vásárolta meg ezt a bennvalót, majd nyugdíjazása után (2012) látott hozzá a megfelelő átalakításokhoz. Az újabb faházat, amely az 1960-as években épült, korábbi tulajdonosa soha nem fejezte be, és nem is lakta, úgyhogy annyira tönkrement, hogy azt teljesen el kellett bontania. Amit a helyébe emelt, az tökéletesen illeszkedik a régi faluképhez. Egy fontos dolgot azonban érdemes megjegyezni: tulajdonképpen nem igazodásról van itt szó! Vinczeffy példát akart mutatni a formával és az anyaghasználattal arra, hogyan lehet megőrizni, vagy inkább átmenteni, újrafogalmazni bizonyos értékeket a régi falu arculatából. Mint ahogyan számos községben, így a szuvenír-kereskedelméről elhíresült és városiasodott Korondon sem nagyon látszik a régi érték, a ház- és lakásállomány majdnem teljesen kicserélődött és átalakult a rendszerváltozás uitán. Atyha pedig a nagyközség szatellitjeként tovább sorvad. Itt a meglévő ritka építkezési kedv azonban olyan, hogy leginkább idegen formákat honosít meg, kicsi Korondot, kicsi „alvóvárost” képzel el, és valósít meg ezen a helyen. A kevésbé tehetős tulajdonosok házai pedig egyszerűen összeomlanak. Sajnos. A tragédia azonban nem teljes. Itt-ott azért némi pozitívum is megmutatkozik ilyen vonatkozásban. A telek bal oldalán álló, a 19. század második feléből származó házat a „jótanácsok” ellenére is megtartotta, megmentette, új alapozást kapott, és immár nem folyik át alatta a szomszéd gazdaságból átszivárgó trágyalé. Szép példa, messzire sugárzó jelkép a Vinczeffy-porta és az itt koncentrálódott látható és érzékelhető, messzire sugárzó érték. Az idei hívószó a „jel” Minden évben, amikor közös kiállítást szervez Vinczeffy László, javasol a meghívott társaknak egy tematikát. Idén a „jel”, a „jel-hagyás”, a „szimbólum-érték” lesz a nem kötelező vezérgondolat, amely mentén megfogalmazhatják majd az ideérkező munkákat. Eredetileg (2014-ben) hét „alapítótagja” volt a Kakasülő köré gyülekező laza képzőművészeti csoportosulásnak, a Művészek Atyhai Társaságának: Bocskay Vince, Kuti Botond, Kuti Dénes, Kusztos Endre (1925–2015), Sánta Csaba, Siklódi Zsolt (1966–2017) és Vinczeffy László. Az időközben elhunyt alkotók helyére két „kakukktojást” hívott a csoportba: Berze Imrét Székelyudvarhelyről és Vargha Mihályt Sepsiszentgyörgyről. Ők olyan alkotók, hogy szemléletük, habitusuk rokonítható, igencsak közelíthető a Kakasülő körül mozgó „filozófiához”. A kezdeményező abból indult ki, hogy eredetileg elsősorban Sóvidékről származókat, itt élő, ide kötődő kollégákat hívott, de ez a kör ma már nagyobb. A perspektívát az is tágítja, hogy a tagok minden egyes alkalommal – kapcsolódó munkájukkal – „idecsalják” kiállítani egy-egy barátjukat. Ily módon egész Erdélyre, sőt a Kárpát-medencére is kiterjedhet a „merítés”. Nem törekszik arra, hogy „megnyúzza” a kollégákat, csak a közös tárlat idejére kéri be a kapcsolódó műveket, amelyek június végétől szeptember elejéig tekinthetők itt meg. Amikor alkalom kínálkozik, illetve meghívásban részesülnek, akkor Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Szovátán, Kolozsváron, Budapesten, illetve másutt is bemutatkoznak. Minden évben készül egy igényes katalógus – magyar, román és angol nyelven –, amely viszi tovább az üzenetet.Vinczeffy szerint – mivel már átvette a kiállításra szánt anyag egy részét – 2022-ben a szobrok fogják alkotni a felhozatal súlypontját. Idén június 25-én, szombaton, 12 órakor nyílik meg közös tárlatuk. Addig is szívesen látja napközben délelőtt 9 és délután 4 között az idelátogatókat. A kertben Vinczeffy „vidám szobrai” tekinthetők meg, a Kakasülőben és a Homloktörőben pedig a régebbi és az újabb saját alkotásai, amelyek a tél folyamán tovább gyarapodtak. A látogatási szándékot a (+4)0729–847345-ös telefonszámon lehet bejelenteni. A Vinczeffy-porta Atyhában, a 101-es házszám alatt található.

Simó Márton