A focipályán nőtt fel

Tizenegy évesen csatlakozott a Vasas Femina első utánpótlás-generációjához, ma pedig már a székelyudvarhelyi klub egyik legtapasztaltabb játékosa. Krall Tímea pályafutása szorosan összefonódott a helyi női labdarúgás fejlődésével: a sportcsaládból érkező, eredetileg kézilabdásnak szánt játékosból kupagyőztes futballista lett.

Szász Csaba
A focipályán nőtt fel
Krall Tímea vezeti a labdát. Meghatározó játékossá nőtte ki magát Fotó: Hodgyai István

Krall Tímea története szinte egyidős a Székelyudvarhelyi Vasas Femina történetével. A 2009-ben alapított klubhoz már a második évben csatlakozott, az első utánpótlás-generáció legfiatalabb tagjaként. Míg a többiek 12–14 évesen kezdték a közös munkát, ő mindössze 11 éves volt, amikor először edzésre jelentkezett. Sportos közegből érkezett, ahol a mozgás, a versenyzés a mindennapok része volt.

– Sportcsaládba születtem, édesapám Kolozsváron született, kézilabdakapusként sportolt, tulajdonképpen ennek köszönhetően került és költözött Székelyudvarhelyre. Amúgy nagytatám is sportszerető ember volt, a testvérem pedig focizott, tehát a sport napirenden volt a családunkban

– emlékezett Krall Tímea.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Nem meglepő tehát, hogy eleinte számára is a kézilabda tűnt kijelölt útnak: sportiskolában kézilabda szakos osztályba járt, testalkata és adottságai is ebbe az irányba mutattak.

A fordulat mégis hamar bekövetkezett. Az udvaron töltött órák, a testvérével és a környékbeli fiúkkal játszott meccsek egyre inkább a futball felé terelték. A család eleinte ellenezte a váltást, ám a kitartó kérés és a belső motiváció végül meghozta az eredményt: Krall Tímea a labdarúgást választotta. Ebben fontos szerepe volt későbbi nevelőedzőjének, Székely Jánosnak is, aki már korán felismerte benne a potenciált, és következetesen ösztönözte a szülőket, hogy adjanak teret a futball iránti érdeklődésének.

Fegyvere a bal lába

Ifjúsági szinten gyorsan megmutatkozott a tehetsége: több országos bajnoki címet nyert, akadt olyan korosztályos torna, ahol ő lett a gólkirálynő. Rendszeresen meghívót kapott a román korosztályos válogatottakba, és a székelyföldi válogatottban is pályára lépett. A felnőttek között pedig részese volt a Vasas Femina eddigi legnagyobb sikerének, a 2019-es Román Kupa-győzelemnek.

– Élénken él bennem a kupadöntő, amikor 5–0-ra nyertünk a Kisbecskereki Fortuna ellen. Nem játszottam sokat, de minden percet megért, életünk meccse volt

– idézte fel.

Pályafutása során kipróbálta magát más közegben is: 2021-ben Marosvásárhelyre igazolt, ahol több játéklehetőséghez jutott, és két és fél idényt töltött el. A kezdeti pozitív időszak után azonban a klubnál végbemenő átalakulások és az eredmények visszaesése miatt végül a hazatérés mellett döntött. A visszatérés nemcsak szakmai, hanem érzelmi szempontból is fontos állomás volt számára, hiszen újra abban a közegben folytathatta, ahol pályafutása elindult.

Játékának egyik legnagyobb erőssége a bal lába, amely pontrúgásoknál gyakran bizonyul gyilkos fegyvernek. Saját megítélése szerint ugyanakkor a gyorsaság nem tartozik a legerősebb oldalai közé, és úgy érzi, talán lehetne még ambiciózusabb is. Ennek ellenére pályafutása kiegyensúlyozott, sérülések alig hátráltatták: mindössze egy rövidebb kihagyásra kényszerült, amikor a térde feltelt vízzel, de néhány hét alatt felépült.

A futball iránti elkötelezettségét jól mutatja, hogy egész pályafutása alatt mindössze egyetlen mérkőzést hagyott ki saját döntésből – testvére esküvője miatt. Egyébként mindig a játék volt az első számára.

Szabadidejében is a sport tölti ki a mindennapjait: kedvenc csapata a Real Madrid, példaképe Cristiano Ronaldo, és nemcsak a futballt, hanem a női kézilabdát is szívesen követi.

– Sokat áldoztam a fociért, de sosem volt hiányérzetem. Mindig ez volt az első, és a jövőben is valamilyen formában a sport mellett szeretnék maradni

– fogalmazott.

Krall Tímea ma már a Vasas Femina egyik legtapasztaltabb játékosa. Az első generáció legfiatalabb tagjából mára rangidős futballista lett, aki még több évet is eltölthett a pályán.

A kezdetek mestere

A történet másik oldalát Székely János, a nevelőedző szemszögéből is érdemes megvilágítani, aki mintegy félezer lányfocista pályafutását indította el. A szakember szerint Krall már fiatalon kitűnt a mezőnyből, elsősorban technikai képzettségével. Bal lábas játékosként külön értéket képviselt, rúgótechnikája már akkor is az átlag fölé emelte. Ugyanakkor a sebessége nem tartozott az erősségei közé, és ezen – életkori sajátosságok miatt – csak korlátozottan lehetett javítani.

Székely János felidézte a női labdarúgás hazai hőskorát is: akkoriban alig létezett szervezett utánpótlás, sokszor alkalmi tornák döntöttek a „bajnoki címekről”, és a játékosok terhelése sem hasonlítható a mai viszonyokhoz. Ennek ellenére ebből a közegből nőtt ki az a generáció, amely később megalapozta a sportág fejlődését. A kezdeti időszak nehézségei ellenére ezek a játékosok alapozták meg azt az utat, amelyen ma már jóval szervezettebb rendszerben fejlődhetnek a fiatal lányok.

– Akkoriban egy-egy tornán akár nyolc-tíz meccset is lejátszottak egy nap alatt, és aki jobban bírta, az lett a bajnok. Mi többször is elég jól bírtuk

– fogalmazott nevetve Székely.

Krall Tímea korosztálya volt az első, amely számára már nagypályás bajnokságot is kiírtak, és ennek döntőjét éppen Székelyudvarhelyen rendezték meg, ahol a hazai csapat végül győzni tudott. Azóta a körülmények sokat változtak, ma már jóval korábban elkezdhető a rendszeres képzés, és a fejlődési lehetőségek is bővültek.

Székely János számára külön elégtétel, hogy egykori tanítványai közül többen ma is aktívak, köztük Krall is, aki időközben a csapat rangidős játékosává vált. Egy olyan futballista lett belőle, aki nemcsak részese volt a kezdeteknek, hanem ma is meghatározó alakja a székelyudvarhelyi női labdarúgásnak. Pályafutása így egyszerre személyes sikertörténet és lenyomata annak a fejlődési folyamatnak, amelyen a helyi női labdarúgás az elmúlt másfél évtizedben keresztülment.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!