– Mi előzte meg a film elkészítését, készültek-e felmérések, kutatások a témában?

– 2021-ben kezdtünk el Hargita megyében nagyon intenzíven dolgozni. A Mélyszegénység Munkacsoporttal nagy léptékű felmérést végeztünk a megyében lévő roma telepekről. Fókuszcsoportos interjúk készültek, és ebből 2023-ra megszületett a Hargita megyei romastratégia, ami már valamifajta közpolitikai javaslatokkal is előállt, hogy különböző dimenziókban mit lehet elkezdeni. Ennek a stratégiának az egyik alapeleme a kulturális elismerés volt, és a film is ehhez kapcsolódik, vagyis megpróbálni láthatóvá tenni a roma közösségeket. Ez a láthatatlanság nyilván nem arról szól, hogy ha kimegyünk a Somlyó 33-ba, akkor ne látnánk romákat, hanem arról, hogy a térségre vonatkozó meghatározó kulturális reprezentációkból, kulturális alkotásokból, köztéri szobrokból, vagy akár népszámlálási eredményekből egyszerűen hiányoznak a romák, és ezt a fajta űrt be kell tölteni. A székelykeresztúri régióra azért gondoltunk, mert van egy elég jól működő kulturális infrastruktúrája, bármennyire is kisvárosról, vidéki térségről van szó, a térségnek van saját rádiója, múzeuma, kulturális intézményei, de a térség egynegyedét kitévő roma lakosság gyakorlatilag ezekből a dologokból is hiányzik. Ezért volt fontos megjelenni ezekben a kulturális intézményekben. 

– Milyen a romák élete a székelykeresztúri térségben?

– Nagymértékben különbözik egymástól. Felmérési eredményeink szerint a székelykeresztúri régióban hatezer roma él, 52 százalékuk viszont nem telepeken lakik, hanem olyan falu- vagy városrészekben, amelyek nem roma telepként vannak számontartva, tehát a többségi lakossággal elvegyülve élnek. Bizonyos falvakon és Szé­kely­keresztúron sem ritkák a vegyes házasságok. Ennek a hatezer embernek csupán 10 százaléka az, aki mélyszegénységgel jellemezhető telepen él, ilyenek a betfalvi Vizentúl, az etédi Vágás, a nagygalambfalvi Puszta vagy a csekefalvi cigánytelep. A többség a vendégmunka miatt, illetve a már korábbi ipari munkavállalás miatt beilleszkedett, és ahhoz képest, hogy a megye más területein mekkora a romák és a nem romák közötti távolság, meg mennyire konfliktusos a viszony, itt egy békés egymás mellett élésről beszélhetünk. 

– Milyen felzárkóztató programok vannak a mélyszegénységben élőknek?

– Nem nagyon vannak felzárkóztató programok. A vidéki településeken észrevehető a felzárkózás, de ott alapvetően nem az állami programok miatt van, hanem nagyrészt önerőből történik, leginkább külföldi vendégmunka által, ami egy óriási infrastrukturális, lakhatásbéli fejlődést jelent, ugyanakkor egy hihetetlen mértékű kiszolgáltatottságot is. Azok, akik külföldön dolgoznak, nem kapcsolódnak be a nyugdíjrendszerbe, nem részesülnek egészségügyi ellátásban, tehát gyakorlatilag addig van ez a fejlődés, ameddig az egészségük bírja, és ameddig ki nem esnek a sorból, utána a gyermekeik jóindulatára vannak bízva. Ezzel szemben a városi településeken a szegregáció irányába alakult a romák helyzete. Az utóbbi tíz évben Székelykeresztúrról több hullámban kerültek ki a romák, sokan voltak, akik az államosított központi ingatlanokban laktak, ezek egy részének felépült egy cigánytelep a városon kívül, nagyon sokan Fiatfalvára kerültek, vagy egyszerűen szétszóródtak a falvakban, ugyanakkor voltak munkásszállókon is, amiket a gyárral együtt privatizáltak és ezekből lettek a mélyszegény telepek. Sajnos Romániában nem volt soha telepfelszámolás, pedig egy nagyon komplex telepfelszámolás és a szociális lakásoknak a nagy léptékű építése lenne az, ami segíthetne. Romániában még kelet-európai léptékkel is nagyon alacsony a szociális lakások aránya, 1,2 százaléka van a teljes lakásállománynak állami vagy önkormányzati tulajdonban, ami egyszerűen nem teszi lehetővé a telepek felszámolását. Az országban összességében hétszázezer ember él cigánytelepeken, olyan lakhatási körülmények között, ami akár már Magyarországon is elképzelhetetlen. Mert nincsen szociális lakásállomány, nincsenek olyan állami felzárkóztatási politikák, amelyek ezeknek a mélyszegény telepeknek a sorsát rendezni tudnák. 

– Mi lehetne a megoldás a felzárkóztatásukra? 

– Szerintem nincsen egységes megoldás, a mélyszegénységből kikeveredő romák esetében egyáltalán nincs kon­szenzus arról, hogy mit kellene tenni. Vannak olyanok, a sátorosok, vagy a gábor cigányok, akik a meglévő önálló, informális intézményrendszerük megtartását szeretnék, mint a roma törvénynek maradványai, a rendezett házasságok rendszere, a szimbolikus gazdaságnak bizonyos formái. Ők ezekre alapozva tartanak fenn egy etnikai határt. Vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy egy kisebbséget kéne építeni az összes romából, lenne egy etnikai pártjuk, lennének iskoláik, saját kulturális intézményeik. Ugyanakkor vannak olyanok, és ez a székelyföldi romák nagy többsége, akik ha nem is akarnak teljesen asszimilálódni, de a többséggel, a magyarokkal közös intézményekben képzelik el a jövőt. A probléma ezzel az, hogy a magyar intézményrendszer a magyar anyanyelvű romák irányában nagymértékben kirekesztő. 

– A magyar közösség romákhoz való hozzáállásán lehetne változtatni? 

– Ez egy elég nehéz ügy, erdélyi, székelyföldi magyarként azt lehet tenni, és az lehet a feladat, hogy ezt az intézménystruktúrát sokkal befogadóbbá tegyük a magyar anyanyelvű cigányok felé. Itt az intézményeknek, az egyházaknak lenne óriási feladatuk, hogy cigány pasztorációs, cigánymissziós tevékenységeket indítsanak. Az egyházakban ez már beindult, de mégsem ez az elfogadott, hanem nagyon sok esetben rasszista alapokra épül a hozzáállás. Politikai vonalon is van látszólag előrelépés, tavaly elfogadtak egy olyan nyilatkozatot, mely szerint a romák a magyar közösség részét képezik, de valójában települési szinten nem ez történik. Ahhoz, hogy a magyar közösségben egy lassú változás kezdődjön, a politikai, oktatási és egyházi intézményeknek fel kéne fogniuk azt, hogy ebben a formában és a kirekesztésnek ezzel a szintjével nem lesz Székelyföldön fenntartható, hosszú távú társadalmi kohézió bizonyos régiókban.
 
– Elkészült a romastratégia, elkészült a film, hogyan tovább? 

– Újabb kutatásokra készülünk, illetve, ha a filmre gondolunk, akkor következő részt is tervezünk. A Tőlem tudjátok meg egy székelyföldi román–magyar–cigány identitásfilm, de ennek a kapcsolatnak más részeit is meg szeretnénk mutatni, a felemelő pillanatait, de a konfliktusosabb elemeit is. Ebben a filmben is említést tettünk a konfliktusokról, ilyenek történtek Csíkszéken és Gyergyószéken is, ott utoljára 2017-ben volt cigánytelep-égetés, ezt is szeretnénk megmutatni, hiszen ezzel is kell kezdenie valamit az erdélyi meg a székelyföldi magyar emlékezetpolitikának.