Plutarkhosz görög író (+120) egyik írásában beszél egy emberről, aki az élettelen, halott emberi testet lábra akarta állítani, de sehogy sem sikerült. Végső elkeseredésében e szavak hagyták el ajkát: Valami hiányzik belőle! Igen, valami hiányzott belőle, s ez a lélek volt. Lélek! Lehet ezt a szót nagy- és kisbetűvel is írni. Ha nagybetűvel írjuk, a Szentlelket, a harmadik isteni személyt jelenti, akit Jézus mennybemenetele után elküldött, ígéreteit teljesítve. Ha kisbetűvel írjuk, akkor az emberi lelket jelenti, azt a lelket, amelyet Isten lehelt az emberbe, amikor megteremtette, s ezáltal tette a földből alkotott testet élővé. Amikor e buzdítást halljuk: vezessen benneteket a Lélek, ez a buzdítás mindkét lélekre egyformán érvényes, mert bármelyiket követjük, ugyanaz az eredmény. 
Addig élünk, amíg a lélek bennünk van. A test lélek nélkül hulla, értéktelen, arra való, hogy visszakerüljön oda, ahonnan vétetett. De ugyanígy a lélek is a bűn következtében halottá tud válni. S ebből az állapotból a Szentlélek tud kiemelni, Ő tud újra élővé tenni. Ezért mondja a zsoltár: „Ha megvonod éltető lelkedet, elpusztulnak és a porba hullnak, ám ha kiárasztod lelkedet, fölébrednek és megújítod a föld színét.” (Zsolt 104, 29–30.)

Ezért van az, hogy lélek nélkül lelketlen ez a világ. Hiába van demokrácia, hiába van úgynevezett szabadság, hiába vannak gazdasági reformok, lélek nélkül a világ kegyetlen, nem ismer könyörületet, szeretetet, csak erőszakot, fegyvert, pénzt stb. 
Bármelyik lélekre gondolunk, akár a nagybetűsre, akár a kisbetűsre: ha a lélek vezet, az ember a lélek gyümölcseit termi meg életében. Ezeket sorolja fel Szent Pál a Galatákhoz írt levelében: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Gal 5, 22.). Ezek fényt, meleget, szépséget hoznak az ember életébe. Olyan ezeknek az erényeknek a gyűjteménye, mint a vázákban vagy a kertekben a virágok sokasága. Szívet-lelket gyönyörködtető. Hogy jobban érzékeltesse az apostol a lélek gyümölcseinek nagyságát, fontosságát, a test cselekedeteivel állítja szembe. Tizenöt ilyen bűnt sorol fel. Ezek a sötétségbe taszítják az embert, állatiassá teszik. Ha a lélek vezet, akkor az igazi emberi élet lesz az életünk. Ezért kell engednünk, hogy vezessen. Két fontos feladat adott:
1. Vigyünk lelket az életbe. Mi, akiket a lélek vezet, vigyünk lelket az életbe. Legtöbbször sopánkodunk, hogy ilyen ez a világ. Sopánkodásunkkal nem érünk el semmit. Vigyünk minél több lelket a mindennapi tetteinkbe, akkor a buzgóságunknak meglesz az eredménye, alakulni fog környezetünk. Mert mit látunk ilyenkor tavasszal a természetben? Ahol fagyos volt a föld, élettelennek látszó, ott megindult az élet, kizöldült a fű, kirügyeztek a fák, illatoznak a virágok, madárdal tölti be a természetet.
2. Sugározzuk magunkból a lelket. Nagy Szent Vazul egyházatya mondja: ahogy a tárgyak csillogó fényesek lesznek, ha a nap sugara éri őket, s maga a napsugár visszaverődik rajtuk, ugyanúgy a lelkek is, akik a Szentlelket hordják magukban, maguk is lelkiekké válnak, s mások felé is sugározzák. Ha a Lélek bennünk él, úgy fog áradni belőlünk, mint napból a fény, a virágból az illat. Isten lelkéből kaptam akkor is, amikor létrejöttem, és akkor is, amikor keresztségben, bérmálásban kiáradt reám. Csak engedjük, hogy Ő éltessen, Ő vezessen, hogy életünket széppé tegye, hogy pünkösdöt varázsoljon bennünk és a körülöttünk lévő világban.