Mindig csodáltam a felnőtteket, különösen azokat, akik nagy tudással rendelkeztek. Ámulattal néztem őket, és eldöntöttem, hogy én is ilyen felnőtt akarok lenni, művelt felnőtt. Ámbár az idő teltével némileg megváltozott a követendő emberekről alkotott képem, művelődési vágyam továbbra sem csökkent. A hétvégén aktívan részt vettem a Sapientia Humántudományok tanszéke által szervezett konferencián. Tagja voltam a szervezőcsapatnak, ami azt jelenti, hogy olyan betekintést nyertem a konferencia színfalai mögé, amelyre csak keveseknek van lehetősége. 
Konferenciát lebonyolítani óriási munka. A dátum leszögezésétől kezdődően, a rendhagyásig mindenre gondolni kell. Rengeteg ember szükséges a szervezéshez. Figyelni kell az előadók meghívására és fogadására, elszállásolásukra, étkeztetésükre, az előadások gördülékeny lebonyolítására, nem is beszélve a hirtelen felbukkanó technikai problémákról. 
Bár a konferencia pénteken kilenckor vette kezdetét, diáktársaimmal és vezetőtanáraimmal már az azelőtt nap hevesen dolgoztunk, hogy minden gördülékenyen menjen. A megnyitó reggelén a kellékeket, csomagokat a helyszínre vittük, és felállítottuk a regisztrációs pultot. Néhányan a tolmácsolás követéséhez szükséges fülhallgatókat szerelték össze és osztották ki a hallgatóság körében. Mások a kávészünetekről gondoskodtak, hogy a nassolnivaló, kávé, illetve tea elegendő legyen. Online szekcióülések esetén a technika gördülékeny használatáért feleltünk. A versenyfutást csak tetőzte, hogy pénteken a konferenciával párhuzamosan néhányan a nyílt napok lebonyolításában is részt vettünk. 
Lenyűgöző volt látni, hogy a kimerítő munka ellenére, sem diáktársaim, sem az én kedvem nem lankadt, szívesen ültünk be a konferencia előadásaira. Megnyugtat a tudat, hogy nem egyedül vagyok, kor- és évfolyamtársaim is kihasználták ezt a páratlan lehetőséget.