– Közel egy éve dolgoznak a zenészekből és képzőművészekből álló QJÚB nevű társulással Radnóti életművével, hogy a költő születésének 115. és halálának 80. évfordulójára méltó előadást állítsanak össze. November elején be is mutatták a Nemzeti Színházban, majd a debreceni előadás után Erdélybe indulnak: hét erdélyi városban lépnek fel novemberben. Minek köszönhető, hogy a bemutató után szinte rögtön Erdélybe hozzák az előadást?

– Számomra nagyon fontos, hogy minden évben legalább két alkalommal ellátogassunk Erdélybe, és találkozzunk itteni barátainkkal, közönségünkkel. Mindig is otthon éreztem magam itt, nagyszüleim földjén, origóm az itteni kultúra, de nemcsak a régmúltra visszatekintve, hanem a mai mindennapok viszonyai és témái is sokkal komplexebbek és értőbbek, mint az anyaországban – bár nem szeretem használni ezt a szót. A kolozsvári színházi munkáimnak köszönhetően most már több mint egy évet töltöttem Erdélyben az utóbbi években. Haza és tanulni jövök ide, és remélem, a gyermekeimmel is hasonló lesz a helyzet.  
 
– Koncertszínházi előadást láthat majd a közönség. Mit jelent ez a műfaj ma, és mi mindent foglal magában?

– A Covid-pandémia alatt hoztam létre ezt a közösséget, hogy ha már színházat nem lehetett csinálni, akkor kísérletezzünk! Összejöttünk, játszottunk, tervezgettünk, és megfogalmazódott egy kérdés: mi is a különbség színház és koncert között? A színház már jó ideje uniformizálódott, elvált egymástól a színpad és a nézőtér. Látunk egy történetet, elhangzanak szavak, amit felfogunk – leginkább az agyunkkal, kevésbé a szívünkkel. Emellett a mindennapokban ömlenek ránk a képek, a videók, a hírek, és ebben az áradásban már szinte lehetetlen kimondani a színpadon egy-egy olyan mondatot, ami megrendíti a nézőt. Korábban a színház „tudta” ezt, a néző úgy ment haza egy előadásról, hogy azt érezte: valami megváltozott. A színháznak számomra ez a feladata. A katarzist keresem, és látom, hogy egy-egy koncerten akár több tízezer ember előtt létre tud jönni. Így ezt a két formát próbálom most közelíteni egymás felé, a hatás jelszaván keresztül.

– Milyen eszközökkel mutatja be a költő életművét, hogyan dolgozza fel azt az előadás?

– Radnótit nyolcvan éve ölték meg, sok millió testvérével együtt. Fájdalmasan kevés időnek tűnik ez a nyolcvan év. Ha felszállok a villamosra, több emberrel is találkozhatok, aki már élt, akár kiskamasz volt, amikor ez történt. Leülök velük szemben, lopva nézem az arcukat, és újra és újra felteszem magamnak a kérdést, hogy hol vagyunk most mi ebben az áradatban, mi vele a feladatunk? Az utóbbi években újra a háború lett a világ identitása. Nehéz feldolgozni, hogy a civilizáció több ezer év tapasztalata és két közeli világháború után újra ide jut el. Nehéz megbirkózni a gondolattal, hogy mára már sokadik tényező az emberélet, a teremtés csak egy közepes tét lett az asztalon. Természetes ebben a világégésben, hogy a kultúra felpuhul, hogy a társadalom tudat alatt is sekélyesedik és menekül az önálló gondolatok és vállalások elől. Így az első pisztolylövés másnap már benne van a mosópor reklámjában, és már nemigen tudjuk elválasztani érzelmileg a hírek közt, hogy lebombáznak egy gyerekkórházat vagy panda születik egy állatkertben. Radnóti ötéves az első világháború idején, és huszonkettő, amikor először hall híreket a hitleri Németországról. A jól dokumentált életmű és többek között felesége, Gyarmati Fanni nyilvánossá vált naplója miatt szinte napról napra követhetjük, hogy mit tesz az emberrel, a kapcsolatokkal és a társadalommal a háború. Adná magát persze a gondolat, hogy a háború borzalmáról beszéljünk, de hát erről szól most a világ, mi éppen azt keressük, hogy mi dobog Miklós szívében, amikor a tömegsír szélén még mindig verssorokat keres. Mestereinktől kapott tanítás szerint fel kellett tenni a „kifordított kérdést”: „Mit adhat nekünk a háború?”. Ez a groteszk gondolat a darabunk premisszája, ez szerepel a szövegkönyv elején, és ennek mentén kapaszkodtunk össze az alkotóközösséggel.

– A koncertszínház előtt rendhagyó irodalomóra is lesz Juhász Annával, a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalomszakmai programjainak vezetőjével. Mi minden fér bele egy rendhagyó irodalomórába?

– Anna az utóbbi évek egyik legfontosabb személyiségévé vált az életemben. Emberek tízezreinek életébe hozza el állandó derűjével az irodalmat és a kultúrát, és rengeteg személyt megszólít, akik talán már évtizedek óta nem mozdulnak meg hasonló eseményekre. Ugyanígy, nagyon jól érti a gyermekek és a fiatalok nyelvét. Ezért gondoltam úgy, hogy a mi nagyon komplex és esetenként nehezen érthető formánk előtt tartson meg egy órát mindarról, amit Radnótiról fontos tudnunk. És itt persze nem évszámokra és történelmi eseményekre kell gondolni, hanem két személyiség, Miklós és Fanni eszméletlenül izgalmas megfogalmazására.

– Nemcsak az Ázott hajában hét halott bogár ragyog című előadáson lép a közönség elé – levetítik a Semmelweis-filmet is, amely után közönségtalálkozót tartanak. A film megjelenése után kapott hideget-meleget. Mi az Ön véleménye a filmről, és hogyan viszonyult a főszerephez? Hogyan formálta meg a magyar orvost?

– Én hálás vagyok a Jóistennek és Koltai Tanár Úrnak, hogy eltölthettem fél évet Semmelweis Ignác lelkével. Nemigen szoktunk foglalkozni a kritikával, pontosabban megértjük, és köszönjük, de az alkotás utólag nem változik ettől. Az alkotást a nézők teszik realitássá. A Semmelweis a maga kategóriájában minden nézettségi rekordot megdöntött, én magam közel négyszáz levelet kaptam fiataloktól, hogy emiatt választják az egészségügyi pályát. Számomra ennél jobb visszajelzés nem kell, és nem is fog kelleni. És emellett az is eltörpül, hogy egyébként én mit gondolok a filmről.

– Intenzív napok előtt állnak. Az erdélyi turné 22-én kezdődik Kolozsváron és 29-ig mindennap egy másik városban lépnek fel. Hogyan készülnek az előadássorozatra?

– Nagyon szeretjük egymást, mind az előadók, mind a technikusok. Kicsit nehéz ennyi időre otthon hagyni a családunkat, de hosszú hónapokra feltölt minket az a szeretet, amit Erdélyben újra és újra kapunk: legutóbb a Pilinszky-estünkkel tapasztaltuk ezt. Fárasztó lesz, de igyekszünk úgy tervezni, hogy mindig legyen idő egy kis pihenésre a különböző napszakokban.