Történt mindez Gyer­gyó­szár­he­gyen, július első hetének egyik napján. Ez csak egy kis epizód, Bogdán Beáta megélése szerint a Gyulafehérvári Caritas 20. önkéntes táborából, ahol több mint hetven fiatal tevékenykedett, ismerkedett egymással és a közösséggel.
A Caritasnál az önkéntesség egyidős a katolikus egyház szeretetszolgálatával, a kezdetekben a segély­cso­ma­gok szétosztását vállalták bérmentve személyek, később, ahogy a szervezet tevékenységei bővültek, egyre több területen jelent meg az önkéntes munka is. A jogszabályok szerint ma már önkéntes szerződéssel, ingyenesen segítenek az önkéntesek ott, ahol erre szükség van. Az önkéntes program közösséget formál, nagy közösséget, hiszen több ezerre tehető az évek során a Caritas-önkéntesek száma, évente több százan kóstolnak bele a cselekvő szeretet lehetőségébe.
Régiónként szerveződnek az önkéntes csapatok, amelyek tagjai képzéseken, vagy évente egyszer az önkén testáborban találkoznak egymással. A tábort mindig más településre szervezik, s míg eleinte megpályáztatták az erdélyi ön­kor­mány­za­tokkal, hogy hol van nagyobb szükség segítő kezekre, néhány éve ajánlás alapján választják ki a táborhelyszínt. Szárhegyre a választás Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója javaslatára történt. Szülőfaluját ajánlotta, és Danguly Ervin polgármesterrel egyeztetve kiderült, szívesen látják a csapatot, elkél a segítségük is. A tábor kezdetekor Danguly reményét fejezte ki, hogy az idegenből érkező, munkás fiatalok mellé helyiek is társulnak majd. Tábor végén kétszeres volt az öröme, hisz a táborlakók keze nyoma sok helyszínen meglátszott, és igen, helyiek is szegődtek az érkezők mellé.
Hogy is kell elképzelni a szárhegyi önkéntes tábort? Úgy, hogy július 3-án sorban érkeztek az előre bejelentkezett, 16 év fölötti fiatalok. A szervezőcsapat gondoskodott a terek előkészítéséről, így a fiúk a művelődési ház Cika termében, a lányok a sportcsarnokban vertek tanyát. Szentmise adta a keretét a tábornyitó ünnepségnek, a plébániatemplomban Nagy László plébános fogadta szívélyesen a népes társaságot. Ő, Ferencz Egon József diakónus, Laczkó-Dávid Anaklét ferences szerzetes és Sajgó Balázs plébános gondoskodott arról, hogy ha a táborozók lelki beszélgetésre vágynak, legyen, kivel szóba állni.
A tábor minden napján lelki útravalót kaptak a fiatalok, majd a munkaelosztás kö­vet­ke­zett, a munkavédelmi felszerelések és eszközök kiosztása, indulás a szárhegyi és güdüci munkapontokra. Egész délelőtt serényen dolgoztak a táborozók, közterületen, idős emberek portáján egyaránt, csak ebédelni tértek vissza a művelődési házba. Délután előadások, szórakoztató tevékenységek szerepeltek a programban, lehetett még szekerezni, lovagolni, csi­llag­ászkodni és néptáncolni is. Esténként a szárhegyiek vendégszeretetét élvezték, minden vacsorát más szárhegyi közösség főzött számukra.
Fiatalként a közösségért, ez volt a tábor címe, a mottója pedig a Több kéz többet húz. A helyi igénynek megfelelően az idősekre fordítottak figyelmet, a nap folyamán előadásokat szerveztek caritasos munkatársak, Gyergyószék időseit látva szívesen tematikus beszélgetésre, testet és lelket karbantartó gyakorlatokra, demenciáról szóló Alzheimer Caféra, vagy éppen seniortáncra. A fiatalok figyelmét is az idősekre irányították, a napi munkák egy része az idős községlakók segítéséről szólt, de volt előadás, amelyben az öregedéssel járó nehézségeket hallhatták, tapasztalhatták meg az ifjak. Úgy gondozzuk öregjeinket, ahogy szeretnénk, hogy majd egyszer minket is gondozzanak! – hangzott el a javaslat, az Alzheimer Cafén pedig a szellemi leépülésről tudhattak meg többet, hogy értsék: mi történt nagymamával, miért olyan, mintha kicserélték volna? Az idős emberek mellett az öreg házak tisztelete is előadás témája volt, és a fiatalok, akárcsak a műemlékek rendbetételekor, most is találkoztak a ténnyel, amit Bogdán Beáta önkéntes koordinátor így fogalmazott meg: „Akkor szereti meg az ember a történelmet, amikor megfogja, amikor átérzi. Amikor a világháborús emlékművet tisztogatva olvassa a neveket, és rádöbben, az ő őse is ott volt ugyanabban a csatában, és a múlt eseményei az ő vérében is benne vannak. Akkortól már a történelem az ő történelme is, és tudja, amit ma megtesz, azzal történelmet ír.”
Július 8-án közös kirándulással fejelték meg az egyhetes tábort, melyen Danguly Ervin polgármester volt az ismerős idegenvezetőjük. Együtt nyugtázták, hogy az egy hét alatt hány helyszín arculata változott meg: térrendezés és színpadfelújítás történt a güdüci közösségi háznál, rendbe tették a hidegkúti pi­he­nő­helyet, a tatárdombi és szár­he­gyi központi parkban található emlékművek megtisztultak, korlátokat festettek le, fát vágtak a sportcsarnoknál és a ferences kolostornál, kimosták a templomi szőnyegeket, patakmedret takarítottak… Volt idejük arra is, hogy idős, beteges embereknek segítsenek abban, ami erejüket meghaladta, például a téli tüzelő összevágásában, de nagy szó volt az is, hogy meghallgatták történeteiket, szóba álltak velük.
Az isten fizesse, isten áldjon mellett még számos ajándékot kaptak az önkéntesek. Például a güdüci asszonyok gyógynövényismeretéből is vihettek haza, a természetközeli életmódból kaptak leckét, és már arról is van elképzelésük, milyen az élet a kastély és kolostor árnyékában. Jövőben is táboroznának – született meg a vágy, a szervezetnek pedig szándéka fenntartani a közösségformáló önkéntes programot. Ludescher László, Caritas ágazati igazgató szavai szerint: „Olyanok az önkéntesek, mint a pisztráng a hegyi patakban: ha tiszta a patak vize, akkor a pisztráng jól érzi magát, ha a Caritas a megfelelő célokat és a meghatározott szeretetszolgálatot követi, akkor az önkéntesek jól érzik magukat és társaink ebben a munkában. Azt gondolom, ha az önkéntes hozzánk csatlakozik, azt mondja, hogy hitelesek a céljaink, hiteles a munkánk, törekvéseink.”
Július 8-án hazautaztak az önkéntesek. Sokan vitték magukkal Ferencz Egon diakónus egyik napindító gondolatát: „Nem mindegy, hogy azt csinálok, amit szeretek, vagy szeretem azt, amit csinálok, ahová a Jóisten rendelt, ahol az embertársaimnak szükségük van rám.”
 

A Gyulafehérvári Caritas szervezésében, Szárhegy ön­kor­mány­za­tá­val partnerségben, Hargita és Ko­vászna megye önkormányzatának támogatásával, számos vállalkozó adományából va­ló­sult meg a Caritas 20. ön­kén­tes­ tábora.