Nagyon szeretem azt a találkozástörténetet, amikor Keresztelő János szemtől szemben áll Jézussal. Mennyire emberi ez a pillanat, a belső tusakodás, az „azért ezt mégse” józan tiltakozásával szemben megmutatkozó engedelmesség. Látja, hogy az, „akinek a saru­szíját sem vagyok méltó megoldani”, ott áll előtte, bemerítkezik a Jordán folyóba, ahogy az emberi létbe is. János megteszi, ami meg van írva, és ebben a tettében végérvényesen szembesül azzal a ténnyel, hogy csak a világmindenség Ura elég nagy ahhoz, hogy kicsi is tudjon lenni. Erre csak azok képesek, akik felismerik, hogy legfőbb értékük abban rejlik, hogy Isten képmására lettek teremtve. Vagy úgy is fogalmazhatok, tisztában vannak azzal, hogy Istennek kedve telik bennük.

Vízkereszt után ezzel az ünneppel fejeződik be a karácsonyi idő. Keresztelő János megkereszteli Isten egyszülött Fiát a Jordán folyóban – ezzel indul Jézus földi küldetése, nyilvános működése, hogy megmutassa Isten szerető jóságát minden ember iránt. Jézus keresztelkedése istenségének jele: igent mond az Atya akaratára. De emberségének is a jele, amely által megtanít arra, hogy a gyümölcsöző élet titka nem a sikerekben rejlik, hanem az élet értelmének megtalálásában ott, ahol mások talán falakat, értelmetlenséget látnak. Keresztelő János tudta és hangsúlyozta, hogy nem ő a Messiás, s arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Az Úr Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy felvegye a keresztséget, mégis megtette: egy lett közülünk, vállalta az emberi sorsot azért, hogy segítsen nekünk is embernek lenni. Mert ez a legnagyobb feladat. 
Egyszer valaki elment a híres remetéhez, akit nagyon tisztelt. 
– Hogyan lehetnék olyan nagy ember, mint te?
– Miért akarsz nagy lenni? – felelte a remete. – Embernek lenni is elég nagy teljesítmény.
Gyakran találkozunk olyan példaképekkel, amelyeknek nem sok közük van az emberséghez. Az emberi mivoltból kivetkőzött ember az önmagától való távolodást akkor kezdte el, amikor hátat fordított Istennek, aki őt teremtette és saját maga is felöltötte az emberi természetet, hogy így életünkbe belépve segítsen visszatalálni önmagunkhoz. 
Megkeresztelkedését rendkívüli jelek kísérték: miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, és szózat hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete: a Szentlélek erejével cselekszik, hogy az Atya akarata vezesse mindenben.
Az élet értelme éppen ebben rejlik: Isten akaratának felismerésében, amely a lelkünk mélyén rejlő, egy életen át tartó felfedezés útján megismert hiteles vágyainkkal megegyezik. Hosszú út vezet a kicsinységet is vállalni tudó nagyság felé.