Balláéknál járunk, Bor­zonton. A Gyer­gyó­­al­faluhoz tartozó kis településen él a háromgyermekes család. A négyéves Eszter már felismeri az őzlábgombát – az a kedvence tojásban kisütve. Hatéves bátyja, Attila számára a kedvenc időtöltés a szekerezés és az erdei házban alvás. Ő is, akár a kilencéves Nimród, már tudja, hogy kell a kaszát fogni, rendet vágni, s azt tervezi, szakács lesz majd. Már gyakorol, megígérte, ha egyszer ebédre megyek, ínyencséggel vár: bundás kenyérrel, melyhez a tojás a tyúkólból lesz, a kenyeret pedig anya süti saját búzájukból, amit együtt arattak, őröltettek lisztté. Csak szólok: ez nem egy évszázados archívumból előkotort történet. 2025-ben, a jelenben vagyunk. 

 
Kapcsolódási pontok

A három gyermek édesanyja, Emőke gazdálkodó családból származik, Alfaluban nevelkedett, a házimunkába viszont a két nagyobb testvérét vonták be a szülők, a kicsi, a „vakarék” mentesült a teendők alól, a mezőre járás, takarás, háztartásvezetés helyett egyetemen tanult biológiát, tanár lett belőle.
Férje, Szabolcs beleszületett a gazdálkodásba. Édesapja Borzontról költözött az iparosodás adta lehetőséggel Gyergyószentmiklósra, de napi rendszerességgel hazajárt, a földközeli létet élte. „Sokat voltam én is Borzonton, nagyszülőknél, itt jártam óvodába is, folyamatosan állat-, föld-, munkaközelben voltam. Tízéves koromban meghalt édesapám. Attól fogva én csak annyit hiányoztam a gazdálkodásból, amíg iskolában voltam, és akkor is a hétvégéket Borzonton töltöttem. Nagybátyám itt, a szomszédban lakik, akkoriban nagyban gazdálkodott, kézi munkaerővel a lehető legtöbbet hozta ki, gépek nem voltak. Már nagy voltam, amikor az udvarra került egy kaszagép. 10-15 tehénnek ketten kézzel kaszáltunk, takartunk, szekérrel hordtuk be a terményt. Nagybátyám szépen, nem erőszakosan vitt bele a munkába, megszerettette” – emlékszik vissza Szabolcs, aki gyerekkorában erdész akart lenni, mert tetszett a téli agancsászás és a nyári gombászás. „Édesapám meghalt, édesanyám egyedül nevelt kettőnket, az erdésziskolára nem volt anyagi fedezet. Sokáig fájdalmam volt ez, de ott volt az állattartás, vigaszlehetőségnek.”
A gazdálkodó és biológiatanár kapcsolódási pontja az élővilág volt. Szabolcs kiskorától ismerte az alfalvi Emőkét, és a lovaglás hozta őket még közelebb egymáshoz. A lovardába járó Emőkét Szabolcs terepre vitte, hogy lássa, a lovaglás más a karámban és más a természetben. Mint ahogy a gazdálkodás is más közelről, nemcsak szemlélve. 

 
Tudásszerzés a büklögés helyett

Szabolcs két évet dolgozott Angliában, iparban. Hazatérve berendezkedett a gazdálkodásra, egyedül még veteményest is fenntartott azon a portán, melyre az édesapja kezdte építeni a házat. Az udvarlás része volt az is, hogy „mondtam, itt ez van: istálló, munka, veteményes”. A munkától megóvott Emő Szabolcs mellett döntött. Sajnálta is édesanyja. „Szabi határozott személyisége vonzott, én mindig is az ilyen embereket szerettem, mellettük éreztem biztonságban magamat. Itt ismerkedtem meg a főzéssel, sütéssel, háztartásvezetéssel, a gazdálkodó életmóddal és aztán az anyasággal is” – mondja a törékeny fiatalasszony.
A családfőnek tetszett a gazdálkodó lét, de nyitott volt az újításra is. 
„Egy osztálytársam és nagyon jó barátom ment ki a Caritas szervezésében Svájcba, gazdaságban dolgozni. Fájt a szívem, szerettem volna, de akkoriban ennek kemény ára volt, s nekem nem volt lehetőségem. Ő hazajött, gépeket hozott, gazdaságot fejlesztett, mi itthon büklögtünk a kézi szerszámokkal. Akkor lett lehetőségem a tanulásra, amikor itthon, a Vidékfejlesztésnél kezdtek indulni rövidebb képzések állattartóknak. Svájci szakemberek jöttek, s olyan témákat soroltak, melyekből, éreztem, nekem tudáshiányom van. A képzésen egyfolytában figyeltem, kérdeztem, s hazatérve mondogattam az újdonságokat a többi gazdálkodónak. Nem tudtam becsavarni őket, hogy tanuljanak, de már más szemmel néztek rám. A körömpucoló tanfolyam volt a leghasznosabb. Azelőtt soha az életben nem láttam, hogy a tehén körmét pucolták volna, ha baj volt, csak akkor kezelték. Mai napig használom, amit megtanultam.” 
A sajtkészítési képzés nem vonzotta, a Balla-gazdaságban nyáron esztenán vannak a tehenek, télen borjakat nevelnek, azoknak kell a tej java, belőlük lesz, felnevelve, kikilózva, a pénz.

 
Asszonyképző nem csak a fehérnépnek

Szabolcs tudásvágyából feleségét, a már háromgyerekes anyukát is részeltette. 
„A fiúk után megszületett Eszter kislányunk 2020 no-
vemberében. Emlékszem, éppen szoptattam, amikor a férjem mondta, van egy jó program számomra. Az öt- és hároméves gyermek mellett, pici babával milyen program kell még nekem, gondoltam. Akkor hozakodott elő a gazdasszonyképzéssel. Január volt, jelentkeztem, és a kisbabával mentünk képzésre. Befejezésig annyit cseperedett, hogy ülni, mászni tudott, feltalálta magát.”
A Caritas gazdasszony-képzésére volt, hogy harmadmagával ment Emő, és fiai közül Nimródnak tetszett meg igazán a gasztronómia. „Amikor először mentem, pont laskát csináltak, én is tekertem a tésztát, tetszett, újra mentem. El is döntöttem, szakács leszek” – mondja a kilencévesek komolyságával. 
Édesanyja sem tért haza üres kézzel a „fejtágítóról”: „Mai napig is használom, amit ott tanultam. Például a kenyérsütés életünk részévé vált. Szerdán és szombaton sütök, annyira megszerették a gyermekek, hogy ha a boltból veszünk kenyeret, az már nem is olyan laktató számukra. Igénylik. Saját búzánkból őrölt lisztet használok.” Emőnek ebben is partnere férje, abban hisz, hogy „amit eszel, azzá leszel… A fő célunk a gazdálkodással, hogy tudjuk, mi kerül a tányérunkra. 70-80 százalékát annak, ami az asztalunkra kerül, mi állítjuk elő vagy biztos forrásból szerezzük be. Nekünk a biztos forrás az, amit a szemünkkel látunk, és bízunk az emberben, akitől kapjuk. A háztáji disznó, tanyasi csirke felirat a csomagoláson nem garancia. Ebben nőttem fel, tudom, a disznó, a csirke mennyi idő alatt kerül vágósúlyba. A negyedidő alatti fel van fújva.”
 
Amit eszel, azzá leszel

A vegyszerezett, gyomirtózott zöldségek nem kívántak a Balla-asztalon. „Gyermekkoromban sem szerettem a pityókatermesztést, a kapálás, gyomlálás, szedés sosem volt a kedvencem. Egy ideig vásároltuk, de eljutottunk oda, hogy nem kaptunk olyan pityókát, ami száz százalékban tisztán termesztett. Negyedik éve, hogy újra van pityókaföldünk. A családunk idősebb tagjai szívesen jönnek pityókaszedésre, nosztalgiázunk, nem csinálunk lakodalmat belőle terülj-terülj asztalkával, hanem a föld végén üstben fő a pityóka, s van hozzá hagyma, túró, szalonna…”
A házaspárt, mikor arra kérem, sorolják fel, mi mindent állítanak elő saját fogyasztásukra, a férj visszakérdez: „Inkább soroljuk fel azt, hogy mit nem? Az hamarabb megy. Üzletből van a cukor, olaj, ecet, só, időnként vajat is veszünk, na meg a déligyümölcsöket. Korábban szerették a bolti pástétomot, aztán leültünk, és elmeséltem, hogy ebben a pástétomban azt sem tudjuk, mi van. Azóta nem szívesen eszik meg. Megszűnt az a problémánk, hogy a bolti a finom – nálunk a házi a jó. A mi nevelésünk a kacsa, csirke, bárány, növendék, disznó, tojás, tej és a zöldségek, gyümölcsök teljes skálája házi kenyérrel. A vacsora például megunhatatlanul túró, szalonna, szalámi, hagyma és kenyér. Alig hiszem, mikor olvasom, hogy európai országokban az étel negyven százaléka a kukában köt ki. Ezért van túltermelés, műtrágyázás, vegyszerezés, hogy legyen, amit eldobni. A mi házunkban az ételmaradék nem elég egy macskának. Kenyérből minimális marad, a zöldségeknek csak a héja… Mindent megeszünk. Takarékosság, tudatosság, szerintem ez az önfenntartás lényege.”
A tudatosságot erősíti a televízió kiiktatása is, az apa szerint, amíg tévé volt, a gyermekei „zombik” voltak. „Megszüntettük, azóta rajzolnak, játszanak, beszélgetnek, néptáncra járnak, egész nyáron a kert végében lévő patakot járják… Gyermekek lettek.”

 
Az ember több lesz általa

A biológiatanár édesanya nem tagadja, vannak napok, amikor úgy érzi, nem győzi a teendőket. Nemrég három hetet helyettesített az iskolában, és rájött: egyelőre még nem tud munkát vállalni, idejét az otthon köti le. Ennek ellenére, ha húszéves önmagával találkozna, arra biztatná, merje élni ezt az életet, amit ő választott. „Azt mondanám neki: vágjon bele! Az ember több lesz általa. Jó érzés, hogy van veteményed, hogy kenyeret tudsz sütni, azt fogyasztod, amit megtermeltél. Ha bezárna az összes üzlet, mi nem esnénk pánikba.”
Nem való mindenkinek a gazdálkodó lét, aki viszont vonzalmat érez iránta, választás előtt áll, ahhoz Szabolcsnak van pár biztató szava: „Aki munkába jár, függ valakitől, futnia kell – mi mindenhova elérünk. Van kötöttség, de ez nekünk nem nehézség. Este-reggel állatokat kell rendezni, ami keretet szab, de ezt mi jókedvvel tudjuk tenni. Olyan nincs nálunk, hogy az állat ne egyen. Elérek szülői értekezletre, óvodai szereplésre. Azt mondom, a gyermek egyszer kicsi, legyek vele. Édesapám velem csak tízéves koromig lehetett, de kevés emlékem van róla, mert éjjel-nappal dolgozott. Akit vonz a természetközeli élet, annak én gazdálkodást javaslok, nem nagyüzemit, mert az a pénzről szól, a föld kiaknázásáról és az ember kizsigereléséről. A családi gazdálkodásban mindenki dolgozik, nem könnyű, de az akarat s a kedv pótolja az erőt. Amit megeszel, az a te munkád gyümölcse. Ebben az életmódban rengeteg a szabadság. Edzőterembérletre nem költünk, ebben a családban még sincs pocakja senkinek – a munkától jó kondíciót kapsz, jobban érzed magadat, ez talán a legvonzóbb. Nagy pénzt ebből nem tudsz csinálni, de tudsz becsületes ember lenni. Aki saját maga ura akar lenni privát konditeremmel, táplálkozási tanácsadó nélkül, az válassza ezt az életet!”
Szabolcs azt szeretné, hogy a jövőben is legyen gazdálkodó közösség. Hal ki az a generáció, amelyik ismeri ezt az életformát, hát örökösök kellenek. Olyanok, akikkel a Caritas-képzésen találkozott, akikkel egy nyelvet beszélt, azt mondja, ilyen emberekkel együtt lenni lélekmelengető. Azon is gondolkodnak Balláék, hogy milyen tábort szervezni, családokat meghívni, hogy belekóstoljanak az általuk élt mindennapokba, s jobban megismerje egymást anya és lánya, apja és fia. Ha nekiveselkednek a táborszervezésnek, meghirdetik, és érkeznek az első jelentkezők, egy kérdéssel itt biztosan találkozni fognak: „Te mivé leszel?”