– Illusztrátorként és tanárként is dolgozik. Elfoglaltságai között hogyan tud helyet adni egyéni alkotói, művészi ambícióinak is?

– Az illusztrálás és a tanítás a munkám, a hétköznapok rutinját képezik, mindkettőt szeretem, szívesen végzem, és ezt tartom a könnyebbik feladatnak. Az alkotás a kiváltságos időtöltések egyike, jó benne lenni, művelni, de hasonló felelősséggel jár ez is, mint az előbbi kettő. Gyakran élem meg jó értelemben vett kényszerként, elvárásként, ami saját magam felé irányul, de ezen a területen több bennem a bizonytalanság, kérdés, dilemma.

– Nemrég a Megyeháza Galériában nyílt kiállítása, amelynek Intro a címe. Honnan jött ez a címötlet, és hogyan kapcsolódik a kiállítás anyagához?

– Inkább befelé forduló, introvertált személyiség vagyok, az alkotás által, annak segítségével próbálom meghatározni önmagam, megkeresni a választ azokra a klasszikus kérdésekre, hogy ki vagyok, honnan jöttem. Egyszerre tudatosan és intuitív módon az alkotást önismereti munkaként használom. 
A kiállítás címe az INTRO- előtag, de önálló jelentéssel bíró főnév is lehet: INTRO, melynek latin jelentése be, befelé. Szabadon kiegészítve más szavakkal, több olyan jelentés is születhetne, amelyek címként jól működnének, ilyen például az introverzió – befelé for­dulás, introspectio – befelé fi­gye­lés, (ön)elemzés, és még volná­nak lehetőségek a szó további variációi­ban is, ám az egyszerűség kedvéért tömörítem.

– A megnyitón is elhangzott, hogy „egy befelé forduló, csendesen zajló alkotói folyamatnak, egy sajátos megismerési, önismereti munkának, öngyógyításnak lehetünk a beavatottjai” – ön is így gondolja?

– Igen, azt gondolom, hogy előbb-utóbb mindenki elkezd foglalkozni az önismereti kihívással, és ma már egyre többen tudjuk, hogy az önismereti munka hatékony eszköz arra, hogy önmagunkkal és környezetünkkel jóban lehessünk. A pszichológia azt tartja, hogy erre a célra egyik sikeres eszköz az alkotás mint tevékenység, ehhez nem is kell különösebb képzettség, tudás, bárki képes rá. Nekem épp kéznél volt ez az eszköz, kihasználtam, éltem vele.

– És ebben az alkotói, önismereti tevékenységben hogyan inspirálta a múlt, milyen történetekhez kapcsolódnak a kiállított művek?

– Elsődleges szándékom saját magam dokumentálása, meghatározása a családi fotók segítségével, így tehát minden inspiráció személyes, a lehető legszemélyeseb. A családi fotóalbum részleteiből dolgozom, illetve az egyik sorozatnál, amelyik a Bejárt terek címet kapta, az általam fotózott tájak, dokumentált életterek képanyagát használtam fel.
Ismereteim nagy része emlékek vagy elbeszélések formájában van tárolva, amik sokkal szubjektívebbek, mint a fotók által közvetített valóság. A fotó olyan konkrétum, ami vizuális támpontot nyújt egy szubjektív emlékdokumentum feldolgozásához.
Ugyanakkor előhívja, felidézi az emlékeket, azok továbbgondolására provokál.

Munkáimban e két dimenzió – objektív és szubjektív valóság – találkozását keresem, az ebben rejlő önismereti munka lehetőségeit. Ennek a megélt vagy örökölt, ugyancsak hézagos, töredezett emlékanyagnak a feldolgozására törekszem az alkotás folyamata által.
A rajzolás műveletében, a vonalhúzás monotonitásában meditatív állapotot tapasztaltam meg, amely segít az élmények feldolgozásában. Abban bízom, hogy ezeknek az élményeknek ilyen módon történő kimondása terápiás erővel bír, akár a messzebbről hozott, többgenerációs traumák integrálásában is segíthet azáltal, hogy egy valamilyen narratívát kap, kimondhatóvá válik.

 – Mi az, ami a személyes vonatkozásból kiemeli és művészeti alkotássá teszi a grafikákat?

– Nem tudom, mi teszi művészivé és általános érvényűvé azt, ami személyesként, saját élményként születik. Talán a forma és a tartalom, ha együtt tud valami olyant megragadni, ami kiemeli a hétköznapiból, a banalitásból és meg tud foganni egy olyan jelentés, ami képes átadni az üzenetet.  A kiállításra reagálva volt, aki jelezte felém, hogy érti, amit látott, hogy érthető a tartalom, vagy hogy érzékelhető a munkák atmoszférája, de ez még nem jelenti azt, hogy művészi értéket is teremtettem… Nagyon relatív, hogy mi érték és mi nem az, ezt a kérdést én inkább a szakmabeliekre, a műkritikusokra hagynám. 

– Mi a textíliák szerepe a megjelenítésben?

– Többnyire klasszikus ceruzarajzokat készítettem, a hordozófelület viszont némelyik mun­kánál nem papír. A textília egy valamikori női munkaeszköz emlékeztetője, ehhez egyértelműen kapcsolható a varrás mint az elvarrás szándékával végzett művelet szimbóluma.

– Alkotóként milyen témák foglalkoztatják? Tervez még kiállítást a jövőre nézve?

– Nem gondolkodom előre, most úgy érzem, hogy lezárhatom ezt a témakört, de az is megtörténhet, hogy még visszatérek. Nem tervezek, inkább csak figyelem a dolgokat magamban és magam körül. A téma adja magát, csak nyitva kell tartani a kapukat.