Brno, korábbi nevén Brünn egy átlag magyar állampolgár számára sokáig a Nemzetközi Vásár színhelyét jelentette. Közép-Európa legnagyobb ipari-kereskedelmi kiállítóhelyét 1928-ban alapították. 
Két alkalommal jártam idáig Brnóban. Először 1976-ban, mikor egy műszaki egyetemista csoportba keveredve kullogtam végig a méretes kiállítási területet. Idegenvezetőnk szakavatottan magyarázott minden standnál, az egyetemi hallgatók pedig lelkesen tanulmányozták a kiállított berendezéseket. Mivel különböző volt az érdeklődési körünk, a végén már untam az egészet, de például a járműipari pavilonban szívesen elidőztem. Ne feledjük, a Škoda gépkocsik akkor még a legjobbnak számítottak a keleti piacon. Szerencsére idővel útitársaim is megéheztek, megszomjaztak, így a büfében találkozott újra az egész társaság. Természetesen a knédlis menüt ottani sörrel öblítettük le. Második alkalommal a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól küldtek ki az 1980-as évek végén, és raktárberendezéseket tanulmányoztunk egy kollégámmal. Akkoriban a vállalat Dorogon egy nagy raktárházat üzemeltetett, így a targoncák és az akkor még gyerekcipőben járó számítógépes rendszerek kötötték le a figyelmünket. Mivel az említett vásár igazi ipari-kereskedelmi seregszemlének számított, a városban szálláshelyet találni lehetetlen volt, így egy közeli kisvárosból, Prostějovból jártunk be busszal. Természetesen bementünk a város központjába is. A szűken vett centrumot – az akkori kommunista idők ízlése szerint – díszítették fel, zászlók lengtek, s mindenütt zene szólt. A csillogás elfedte az egykori német város szürkeségét, ha az utazó egy-két utcával kijjebb ment, ugyancsak kopott városnegyedekben találta magát.
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikor november elején ismét Morvaország fővárosába utaztunk feleségemmel egy zenei fesztiválra. A vásárvárosban nem volt aktuális rendezvény, így feleslegesnek láttuk meglátogatását. Brno teljesen megújult, a főutcákból sétálóutcákat alakítottak ki, a fényes üzletekben tolongtak a vásárlók, az emberek jól öltözöttek voltak. Mi is betértünk számos boltba, s szomorúan konstatáltam, hogy az ottani árak a magyarországiaknál legalább 20%-kal magasabbak. Megálltunk egy magyar specialitásokat árusító élelmiszerbolt kirakatánál, talán nem véletlen a fenntartása, hiszen a városban mintegy négyszáz magyar él. A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége a városban egy kis egyesületet is fenntart. A turista információban egyébként magyar nyelvű útmutatót is találtunk, így otthon érezhettük magunkat.