Szombathelyre egy koncertre érkeztem, amire a zenei rovatomban még részletesen kitérek. A főpróba és az előadás között volt időm bőven, jókat sétáltam a városban, s múzeumokba is ellátogattam. Elsőként a Smidt-gyűjteményt kerestem fel, s egy érdekes világba csöppentem. Dr. Smidt Lajos (1903–1975) nyugalmazott kórházigazgató 1968-ban alapította a róla elnevezett múzeumot. A köztiszteletben álló doktor gyűjtési szenvedélyét betegei is ismerték, s gyógyulásukat értékes tárgyakkal honorálták. A múzeum igen gazdag és sokrétű, a falakon értékes festmények sorakoznak, a sarokba egy korábbi püspök ágyát állították. A tárlaton végigsétálva nem irigyeltem az orvos feleségét, aki rakosgathatta az ezernyi tárgyat, köztük a kényes üvegeket. Pedig ezeknek se szeri, se száma.
Az első vitrinekben megelevenedik a római kor, szoptatósedények, palackok, tálak sorakoznak a polcokon, s mellettük egy üvegurna is helyet kapott. Ritka darab, az urnákat ugyanis akkoriban agyagból vagy kőből készítették, mivel az üveg igen drágának számított.

„A fürdőpoharak gyűjteménye különleges színfoltja a kiállításnak – emeli ki Horváth Ervin Gábor gyűjteménykezelő. – Az empire korban fürdővendégek használták, s minden bizonnyal meg is vehették darabjait. Az ezüst-üveg tárgyak egykor a leghíresebb nemesi családok, mint például az Erdődyek, Bezerédyek tulajdonában voltak, s ajándékba adhatták a gyűjtőnek. Lépjünk tovább, s álljunk meg a Kossuth-kupáknál! Szabadságharcos poharaknak is hívjuk, mivel hazafias lelkek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után kezdték el készíteni. Értékes darabja a kiállításnak Erzsébet királyné pohara, aminek külön története van. A magyarok népszerű nagyasszonya egy szarvashajsza után betért egy erdészlakba, ahol ebből a pohárból ivott sört. A becses darabot a tetejével és a talprésszel később egészítették ki, az utóbbi különlegessége, hogy jeget is tudtak beletenni, ami hűtötte az italt.”
Továbbmenve egy újabb pohárra leszek figyelmes: Ferenc Józsefet és Vilmos császárt mint szövetségeseket ábrázolja, egy példány nekünk is volt otthon belőle, talán költözködéskor veszett nyoma. Odébb egy század eleji spájzba csöppenünk: csatos üvegek, sörösflaskák sorakoznak a polcokon, kissé odébb pedig egy polgári enteriőr részeként szépen metszett poharakkal terítettek.
Az üveg egy másik kiállításon, a Savaria Múzeum Schrammel-gyűjteményének időszaki tárlatán is főszerepet kapott. A 41 alkotó – 56 alkotás című kiállítást márciusban nyitották meg. „Az üveg mindennapjaink természetes része: körülvesz bennünket, használjuk, mégis ritkán gondolunk rá mint önálló művészi kifejezőeszközre. Kiállításunk az üvegtárgyat az autonóm művészi gondolat megtestesüléseként mutatja be” – szerepel a bevezetőben. Az egyedi alkotások a XX. század második felétől vívtak ki népszerűséget. A gazdag válogatás a funkciót kissé háttérbe szorítja, inkább az esztétikára fókuszál. A szín- és formavilág igen változatos, egy ónozott ablakformánál, egy stilizált csónaknál s egy aranyszínű oroszlánmaszknál időzök hosszasabban.
Dióhéjban írtam a látottakról, pedig mindkét kiállítás hosszabb leírást is érdemelt volna.