Sakksuli (480)
Kaszparov sakkelvei
A Deep Blue sakkszámítógép elleni 1997-es veresége után Garri Kaszparov nem fordult a gépek ellen, sőt elkezdte azt vizsgálni, hogy miben másabb az emberi és a gépi intelligencia, tud-e, és ha igen, akkor hogyan, együttműködni a kettő. A sakk a döntések játéka, a közgazdaságtan pedig a választások és döntések tudománya. Egy sakkvilágbajnok kifejezetten jól tudja, hogyan lehet a döntéshozatali folyamatot fejleszteni. Kaszparov a Mély gondolkodás (Deep Thinking) című könyvében öt olyan gondolatot említ, amely a közgazdászok számára is tanulságos lehet. Ezek közül az első: Mindig tartsd szem előtt a stratégiai célodat. Az üzleti élethez hasonlóan a stratégiai és a taktikai lépések különválasztása a sakkban is fontos. Alapvető jelentőséggel bír, hogy elsőnek megértsük a hosszú távú céljainkat azért, hogy ne keverjük össze őket a reakciókkal, rövid távú lehetőségekkel. Fontos a körülményekhez való alkalmazkodás, de ha állandóan változtatod a stratégiádat, akkor valójában nincs is stratégiád. Egy profi sakknagymester is stratégiai elvek alapján dönt egy-egy mérkőzésen (például a tisztek fejlesztése). Ezzel szemben egy amatőr játékos mindig csak a következő pár lépésre fókuszál („ha ezt lépem, akkor ő ezt lépi…”). Kaszparov szerint a stratégiai versus taktikai szemléletmód az, ami megkülönbözteti a világ legjobb sakkozóit a másodvonalbeliektől. A német matematikus, Emanuel Lasker minden idők leghosszabb ideig (27 évig) regnáló világbajnoka, a stratégiai gondolkodás úttörője volt a sakkban. A sakkstratégiáját mindig pszichológiai alapon állította fel, attól függően, hogy ki az ellenfele, és annak milyen a személyisége. Lasker egyébként kora kiemelkedő koponyája volt, életrajzi könyvéhez jó barátja, Einstein írt bevezetőt.
Ezüstérmes magyar lányok
A 38. Mitropa-kupát május 4. és 12. között a svájci sakkszövetség rendezte, a járványhelyzethez alkalmazkodva, online formában. A Mitropa-kupa évtizedek óta a közép-európai válogatottak hagyományos sakkversenye. A szervezők a jelenlegi járványos helyzetben az úgynevezett hibrid lebonyolítás mellett döntöttek: ez azt jelenti, hogy a mérkőzések online zajlottak, azonban egy-egy válogatott csapat játékosai egy közös térben, számítógépek előtt ülve versenyvezető jelenlétében (ellenőrzött körülmények között) sakkoztak. A FIDE legújabb szabályozásai megengedik, hogy a hibrid versenyek értékszám-szerzők legyenek, és a svájci rendezők éltek is a lehetőséggel. A magyar válogatott Budapesten, a Magyar Sakkszövetség versenytermében vívta a csatákat. A lányok végig az érmes helyezésekért küzdöttek, a zárófordulóban végül Szlovéniát 4–0 arányban legyőzve, állhattak fel a „virtuális dobogó” második fokára. A magyar férfiak is győzelemmel zárták a tornát, de ez csak a hetedik helyezéshez volt elegendő. A viadalon tíz ország női és férfi csapatai négy táblán küzdöttek, és mindkét tornát az olaszok nyerték. A nagyon fiatal magyar női csapat tagjai: Terbe Julianna, Juhász Barbara, Gaál Zsóka, Terbe Zsuzsanna, Karácsonyi Kata és Juhász Judit. Papp Gábor női szövetségi kapitány értékelése: „Elképesztő teljesítményt produkáltak a lányok, mindenki hozzájárult a sikerhez, igazi csapatmunka volt! A verseny előtt az erőviszonyokat felmérve a 4–5. helyezés tűnt reálisnak, de a csapat jóval erején felül teljesítve, parádés játékkal szerezte meg az ezüstérmet. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy végig bírták a feszültséget, a kritikus pillanatokban mindig valaki extrát tudott nyújtani. Külön öröm három ifjúsági versenyzőnk kiváló játéka, bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani a felnőttválogatottban is. Nagyon boldogok vagyunk! Szép volt, lányok!”
Caissa-sakktáborok
A nyári iskolai szünidőben a Caissa Sakk Klub nemzetközi sakktáborokat szervez Csíkszeredában. Az 5–7 napos sakkoktatásokra a Sapientia – EMTE felújított termei biztosítanak megfelelő (videoprojektoros, internetes) feltételeket. A sakkoktatás három csoportban zajlik: kezdők, középhaladók és haladók. A sakktudás szintjéről az előzetes nevezéskor kell nyilatkozni. A nemzetközi sakkoktatás három nyelven (magyarul, románul és igény szerint németül) zajlik. A résztvevők száma korlátozott, további tájékoztatást a rendező (birosandor64@yahoo.com/0740–021866) ad. A megyeközpont hagyományos nemzetközi sakkfesztiváljára (augusztus 20. és 30. között) a hattagú Karácsonyi család is jelezte részvételét. Karácsonyi Kata a 38. Mitropa-kupán ezüstérmes magyar csapat húzóembere volt, az U14-es lányok világelsője a 2024-es budapesti sakkolimpiát is fémjelzi nevével. A 24. Caissa nyílt verseny, valamint a 15 éven aluli gyerekek számára kiírt 8. Balogh János emléktorna klasszikus, rapid, villámsakk és feladványfejtő kategóriákban zajlik, a kísérők és amatőrök a Hobby-player csoportban indulhatnak.
Furcsaságok
A világhálós sakkozás sok szokatlan lépést hozott felszínre. A 43 éves Alexander Morozevics (2659) orosz nagymester a betanult megnyitásból zökkentette ki 16 éves honfitársát, Valery Skatchkov (2283) FIDE-mester hamar zátonyra futott a Lichess.org partiban.
Morozevics – Skatchkov
Nevenincs megnyitás
1.a4!? a5?! (jobb 1...e5) 2.Ha3 Ha6 3.Hc4 Hc5?! (meggondolandó a 3...e5 4.Ha5 d5 gyalogáldozat a fejlődésért) 4.d4 Ha6? 5.e4 c6 6.Hf3 d5 7.ed5 cd5 8.Hce5 Hf6?? (igaz, hogy már 8...Hc7 is késő 9.Hg5! Hh6 10.Fd3 miatt) 9.Fb5+!! Fd7 (9...Hd7 után 10.Hg5! nyer) 10.Hd7 Hd7 11.He5 Hab8 12.Vf3 f6 13.Vh5+ g6 14.Hg6 hg6 15.Vg6 matt.
Sakktanulmány
Vaszilij Szmiszlov orosz exvilágbajnok 1987-es művében világos a királyával ad mattot: 1.g8H+!! Fg8 2.Kf6 d3 (2…Fh7 3.Ff4 matt) 3.Ff4+ Kh7 4.g5 Kh8 5.Fe5!! Kh7 (5…d2 6.g6 d1V 7.Kf5+ f6 8.Ff6 matt) 6.Fc3 Kh8 7.g6!! fg6 8.Kg6 matt!
Biró Sándor