Októberben fogtuk magunkat feleségemmel, s Splitbe, olasz nevén Spalatóba szerveztünk egy kirándulást. Nem is akármilyet, vonattal kívántuk megtenni a 750 kilométeres utat. Ebben közrejátszott, hogy még Duna televíziós koromban egyszer Hamburgba mehettem hálókocsival, s az útról igen szép emlékeket őrzök. A másik motivációt az jelentette, hogy tizennégy éves koromban édesanyámmal jártuk be a vidéket, s ez egy életre szóló élményt jelentett a kommunizmus évei­ben. Akkor Splitben csak egy napot töltöttünk.

Kétszemélyes hálófülkébe váltottunk jegyet, s izgalommal vártuk a nagy napot. A Keleti pályaudvarról indult a járat, s az indulás előtt jóval előbb kinn voltunk az indóházban, s kerestük a vonatunkat. A MÁV prospektusában igencsak idealizált szerelvény a németektől bérelt vagonokból állt, amik négy évtizeddel korábban lehettek fénykorukban. Azóta állítólag kirándulóvonatnak használták. Eszembe jutott Strauss Kirándulóvonat polkája, ami azért vidámabb volt. Nagy nehezen csomagjainkkal felkászálódtunk a vagonba, ahol egy bájos utaskísérő vett pártfogásába. A fülke kissé kopott, de tiszta, jóllehet igen szűk volt.

Ráadásul emeletes fekvőhely várt, ami inkább fiatalkori igényeimnek felelt meg. Az éjszaka elég viharosan telt, a szebb napokat látott vagonok zörögtek, csattogtak, de valahogy túléltük. Reggel a büfében papírpohárban kaptuk a teát, mivel éjszaka egy kanyarban a csészék java része széttört. Két évvel korábban egy hasonló „balesetnél” kétmilliós kár keletkezett. A vonatkísérő elmondása szerint a masiniszta nem tartotta be se az elavult pályára, se a régi vagonokra előírt sebességkorlátozást.

Horvátországról igen vegyes kép élt bennem. Felidézhetem, mikor a Magyar Televízióban az ezredforduló után külön napi műsor foglalkozott a dalmát tengerparttal. Minden bizonnyal ez valakinek nagy buli lehetett, de az én szememben a hazaárulással volt egyenlő. Míg mi, magyarok ilyen és hasonló gesztusokat tettünk, addig horvát testvéreink a határon szisztematikusan elkobozták az élelmiszereket, ezzel védve a szolgáltatók érdekeit.

Az internet tele van érdekes történetekkel, a vendéglátók hogyan vágják át az oda érkezőket, az éttermi túlszámlázás példái köteteket tesznek ki. Elutazásom előtt fiam is beszámolt egy friss tapasztalatáról, amikor az étteremben igen vastagon fogott a ceruza, s reklamációjukra a tulaj közölte, hogy másnapra vissza tudja nézni a videót a fogyasztásról. Persze a jóember igen jól tudta, hogy a reklamálók még aznap elutaznak.

A vonat étkezőkocsijának pincérénél érdeklődtem, hogy a vendégek milyen tapasztalatokkal érkeznek vissza, s megnyugtatott, hogy nagyobb botrányról nem hallott, s Split árai is viszonylag normálisak.
Ilyen ellentétes információkkal érkeztünk meg a Velencei Köztársaság egykori gyöngyszemébe, az állomásról kijövet már magasan járt a nap, s megpillantottuk a tengert is. 

(Folytatjuk)