A versenyzők több csoportban, két hétig tartó vonatozás és hajóutazás után értek az olimpia színhelyére.
A Los Angeles-i játékok az egyetlen olimpia, ahol versenykiírásban nem szerepelt az Amerikában szinte ismeretlen labdarúgás. Itt használtak első ízben célfotót, és az érmesek három lépcsőfokos győzelmi dobogón vehették át az érmeket.
A malmöi sofőr, Carl Wes­tergen itt nyerte meg harmadik aranyérmét birkózásban, ezzel a mai napig vezeti a birkózók örök  aranyérem-rangsorát.

Ismét csillogott a magyar kard. A csapatnak a nagyváradi Kabos Endre és a facsádi (jelenleg Arad megye) Nagy Ernő személyében két erdélyi születésű sportoló is tagja volt. A magyar csapat a selejtezőkben 11-1-re múlta felül Dániát és 14-2-re Mexikót. A négyes döntőben is megállíthatatlanok voltak: 13-3 a hazaiakkal, 9-1 Lengyelországgal és hihetetlen 9-2 az örök rivális olaszokkal szemben. Kabos Endre tizenhárom aszójából tizenkettőt, Nagy Ernő tízből nyolc aszót nyert meg. Itt tűnt fel első ízben Gerevics Aladár, aki tizennnégy aszójából tizenkettőt megnyert. Ő 1960-ig tagja a magyar kardcsapatnak. Gerevics itt nyerte az első olimpiai aranyérmét, hogy aztán egyedi karrierjét tíz olimpiai éremmel – amiből hét aranyérem – fejezze be a római olimpián.
Néhány szót a két erdélyi magyarról. Kabos Endre Nagyváradon született 1906-ban, ötödik gyerekként. Banki alkalmazott volt a civil életben. Az 1931-es bécsi EB-n aranyat nyert a csapattal és ezüstérmet az egyéni küzdelemben, így helye megkérdőjelezhetetlen lett az olimpiai keretben. Ekkor a Tisza István Vívó Klubot erősítette. Az angyalok városában már az nagy dolog volt, hogy egyáltalán bekerült az egyéni döntő magyar hármasába. Az egyéni versenyben is nagyszerűen vívott. Elsőként zárta a selejtező csoportját, és az elődöntős csoportot is. A tízversenyzős döntőt pedig öt győzelemmel, éppen mint az amerikai Huffer, a német Kasmir és csaparttársa, Petschauer, ám jobb tusaránynak köszönhetően ő állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Nagy Ernő a jelenleg Temes megyéhez tartozó Facsádon született 1898 augusztus másodikán. A fiumei Hadi Akadémián végzett. Részt vett az első világháborúban. A MAC versenyzője, majd visszavonulása után a vívószakosztály elnöke volt. Póttagként került a bővített olimpiai keretbe, ám a csapatversenyen az öt mérkőzésből háromszor (a dánok, a mexikóiak és a lengyelek ellen) őt nevesítették  a négy-négy vívó közé. 
Első ízben nyertek aranyérmet a magyar vízilabdázók. A Komjádi-féle legénység veretlenül végzett az első helyen, ezzel a győzelemmel megalapozva a legsikeresebb magyar csapatsportot.
Magyarország végül hat arany-, öt ezüst- és öt bronzéremmel zárta az olimpiát, ami a nemzetek éremtáblázatán a hatodik helyet jelentette.
Lehetett volna hét arany­érem is, ám Barát–Lember­kovits Antal óriásit tévedett a kisöbű puska utolsó lövésénél. A magyar versenyző 285 körrel vezette a versenyt. Az aranyéremhez elég lett volna egy nyolcas  az utolsó lövésnél. Barát-Lemberovics tízest lőtt. A szomszéd céltáblájába. Így olimpiai arany helyett a tizennyolcadik helyen végzett. Ezzel bizonyosan elnyerte a minden idők legpechesebb versenyzője címet.
Románia ezen az olimpián sem vett részt.