̶   Hogyan alakult a tanulmányi útja a Sapientiától a doktori képzésig?

̶  Az alapképzést Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom szakon végeztem. Az én „tanárnő szeretnék lenni” utazásom egy gyerekkori szép emlékkel kezdődött. Kilencéves lehettem, amikor egy kedves barátnőmmel arról beszélgettünk, mik leszünk, ha nagyok leszünk. Ő határozottan kijelentette, hogy orvos lesz, és embereket ment meg, én pedig azt mondtam: tanítani fogok. Az egyik akkori kislányt ma Török Blanka doktor néninek szólítják a páciensei, a másik kislány pedig még formálódik. Visszatekintve úgy érzem, szép folytonosság jellemezte a továbbtanulásomat.

Az egyetemi éveim után Bukarestben mesteriztem egy interdiszciplináris képzés keretén belül a Képelmélet Oktatási Központban (Centrul de Excelență în Studiul Imaginii), főként drámairodalmat és építészetet tanultam, és rengeteg érdekes, fontos információval, összefüggéssel gazdagodtam e két, látszólag távol álló tudományterülettel kapcsolatban. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy mesteri dolgozatomat dr. Mihai Moraru professzor úr vezette, akinek tudományos munkásságát mi, egykori diákjai, nagy tisztelettel őrizzük. A régi román irodalom kiemelkedő kutatója, és a Septuaginta román nyelvre fordításában is részt vett.

̶    Miért választotta annak idején a Sapientia EMTE-t?

̶  A nagybátyám látta egy hirdetésben, hogy a szülővárosomban indul egy akkor még fiatal, de nagy lehetőségeket ígérő egyetem. Amikor a Sapientiára gondolok, mindig eszembe jut a nagybátyám, aki az intézmény halljában sírva imádkozott azért, hogy sikerüljön a felvételim. Az ő emlékére is megyek tovább az utamon. Ő volt az egyik legnagyobb lelki támaszom.

̶  Volt olyan oktató vagy kurzus, amely meghatározó szerepet játszott az egyetemi évei során?

̶  Minden egykori oktatóm iránt mély tiszteletet és hálát érzek. Mindegyiküktől tanultam valamit, külön-külön is. Tudományos és emberség tekintetében külön szeretném kiemelni dr Mihai Moraru professzor urat, valamint dr. Pieldner Juditot, dr. Tapodi Zsuzsannát és dr. Farkas Alizt. A mai napig sokat segítenek nekem, és számomra mind tudásban, mind emberségben igazi példaképek

̶  Milyen alapokat adott a Sapientián szerzett tudás a későbbi szakmai és akadémiai útjához?

̶  Az itt szerzett tudás a mai napig elkísér, szakmailag, de talán még inkább emberileg. Tanárként számos olyan helyzetbe kerül az ember, amelyre a metodika nem ad kész választ, az emberi szeretet viszont igen. Én mindig azt mondom, nem csupán az angol nyelv oktatása a felelősségem. Feladatom az is, hogy elfogadjam és megértsem a diákjaim személyiségét, és meglássam bennük az embert. Nem tudok másként kapcsolódni és tanítani.

– Hogyan született meg a döntés, hogy doktori képzésre jelentkezzen?

– Számomra soha nem volt kérdés, hogy szeretném elvégezni a doktori tanulmányokat. Az élet közben adott néhány olyan feladatot, amelyek során fel kellett nőnöm ehhez a nagy vállaláshoz. Ma már nem az „egyedül is megy” hozzáállás vezet. Van cél, de nem önmagamért, hanem a közösségért. Részben már megvalósult az álmom: minden korosztályt volt szerencsém tanítani, elemi iskolától egyetemig.

Hivatásomnak és felelősségemnek érzem, hogy a tudást emberközelien adjam át a hallgatóknak. Édesanyám mindig azt mondta, legyek hasznos tagja a társadalomnak. Ő volt életem adója és formálója, természetes, hogy igyekszem szót fogadni neki.

– Miben különbözik leginkább a doktori képzés az alap- vagy mesterképzéstől?

– Úgy gondolom, hogy a doktori képzés sokkal precízebb és személyesebb kiteljesedése annak, ami az alap- és mesterképzés évei alatt bennünk, kutatóként formálódott. Olyan út, amely meghozza a gyümölcsét azok számára, akik kitartanak. Persze sokszor rengeteg éjszakázással, kávéval, konferenciákkal, sikerekkel és néha kudarcokkal jár. A kilencéves Edit mindezt még nem látta előre. A doktori út személyes kutatás, könyvészetkeresés, küzdelem, majd néha felszabadult nevetés is. Meglelni a megfelelő témát, felvételizni, témavezetőt keresni: mindez nehéz, de megéri.

– Milyen kutatási témával foglalkozik jelenleg?

– Jelenleg mexikói-amerikai identitást kutatok több szempontból: kisebbségi kultúra, mítoszok, túlélés és outsider-lét felől. A doktori képzést 2021-ben kezdtem el a Bukaresti Egyetemen, ahol dr. Mădălina Nicolaescu professzor asszony vállalta el a dolgozatom koordinálását. Kutatásom kezdetben az összehasonlító irodalom területén mozgott: az abszurd vonásokat és a drámai konfliktusmediáció lehetőségeit vizsgáltam az abszurd irodalomban, különös tekintettel Tadeusz Kantor, Edward Albee és Carlos Morton drámáira. Idővel a témám mexikói-amerikai vonatkozással bővült, és egyre inkább Carlos Morton kortárs chicano drámaíró művei kerültek a kutatásom középpontjába. Írásait a kisebbségi identitás, a mediáció és a kulturális határhelyzetek szempontjából kezdtem vizsgálni. Morton amerikai születésű, mexikói bevándorló gyökerekkel rendelkező szerzőként pontosan ismeri a kisebbségi lét tapasztalatát és az anyanyelvhasználat korlátozottságának kérdését. Erdélyi magyarként úgy érzem, ezzel a problémakörrel sokan tudunk azonosulni.

Morton műveiben különösen érdekes számomra, ahogyan a fájdalmas múlt feldolgozására különböző mediációs módszereket alkalmaz: az ősi mitikus drámai megközelítéstől a Commedia dell’arte játékosabb stílusáig több eszközt is használ. Ezek a módszerek elviselhetőbbé teszik a múltat, de nem engedik feledésbe merülni. A kutatás jövőjét abban látom, hogy mindig lesznek kisebbségek, olyan identitások, amelyek valamilyen szociális, politikai vagy etnikai szempontból konkrét vagy szimbolikus határok közé szorulnak. Róluk kutatni, és ezáltal láthatóvá tenni őket, fontos feladat.

– Mi jelentette a legnagyobb kihívást ezen a kutatói úton?

– A doktori utam legnagyobb kihívását az jelentette, amikor a téma bővülése miatt egyetem- és témavezetőváltásra volt szükség. Tudtam, hogy mennem kell tovább, ezért több romániai egyetemnek is írtam, bemutatva a kutatási témámat. Végül dr. Ciugureanu Adina professzor asszony, a Konstancai Ovidius Egyetem oktatója, az ország egyik elismert mexikói irodalomkutatója szó szerint az utolsó pillanatban keresett meg azzal, hogy szívesen vezetné a dolgozatomat. Így újra irányt kapott a munkám, a dolgozatom szépen halad, és hamarosan befejezem a doktori tanulmányaimat.

– Milyen tervei vannak a doktori képzés befejezése után?

– A doktori képzés befejezése után nagyon szeretném az általam elsajátított tudást elsősorban a saját közösségem javára fordítani, és egyetemen tanítani. Ugyanakkor a világ bármely táján megállom a helyem, ha a munkám hasznos lehet. Ez számomra elvi kérdés és családi örökség.

̶  Ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az akadémiai pályán?

̶ Tanárként számomra nagyon fontos a hitelesség. Úgy tanítok, ahogyan én is tanultam: minden nyelvi és irodalmi összefüggést igyekszem közelebb vinni a hallgatókhoz. Nem szabad félni a kudarctól vagy az esetleges tévedéstől. Embernek kell maradni. Számomra a sikeres akadémiai pálya a hitelesség, a pontosság és a kitartás egyvelege. Nem tudom, ez mennyire általános recept, de ha már megvalósítottuk az álmunkat, becsülnünk kell az oda vezető embereket, az utat, és közben önmagunknak kell maradnunk

̶  Mit tanácsolna a jelenlegi sapientiás hallgatóknak, akik hasonló pályát fontolgatnak?

̶  Azt, hogy merjenek továbbmenni, mindig kérdezni, maradjanak alázatosak, bízzanak saját magukban és a fejlődési folyamatban. Türelem, munka, alázat – én ezt tanultam a saját utamból.