– Milyen tanulmányi utat járt be az alapképzéstől a doktori képzésig, és mi motiválta a választásaiban?

– Az én történetem nem az a klasszikus pályaválasztási történet, amelyben valaki már óvodásként pontosan látja maga előtt a teljes karrierútját. Az érdeklődési köröm mindig is meglehetősen széles volt, abban azonban viszonylag korán biztos voltam, hogy egyetemre szeretnék járni, tanítani szeretnék, és valamilyen formában a tudomány világában képzelem el magam. Végül az általános közgazdaságtan mellett döntöttem. Ebben a családi inspiráció – édesanyám is ezen a területen végzett – mellett a számok logikája és az analitikus gondolkodás iránti rajongásom játszotta a főszerepet. Olyan területet kerestem, ahol az elemző szemlélet nem öncélú, hanem valós gazdasági folyamatok megértését és alakítását szolgálja. A közgazdaságtanban pontosan ezt a hidat találtam meg a szilárd elméleti alapok és a gyakorlati alkalmazhatóság között. Az alapképzés után szintén a Sapientián, az Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesterszakon folytattam tanulmányaimat, ahol tovább mélyíthettem a gazdasági elemzés, a pénzügyek és a kutatás iránti érdeklődésemet. Ezt követően a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájába vezetett az utam.

– Miért választotta annak idején a Sapientia EMTE alapképzését?

– Azt hiszem, az egyetem mérete és a tanár–diák kapcsolat közvetlensége volt a legvonzóbb számomra. Olyan helyet kerestem, ahol az ember nem vész el a tömegben, hanem lehetőséget kap arra, hogy kérdezzen, fejlődjön és valódi szakmai kapcsolatokat építsen. Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy az oktatók nyitottak, elérhetőek és partnerként kezelik a hallgatókat. Ma, ennyi év távlatából is úgy gondolom, hogy ez a Sapientia egyik legnagyobb erőssége. Olyan közeg, ahol a tehetséggondozás nem pusztán hangzatos kifejezés, hanem a mindennapok része.

– Volt olyan oktató vagy tantárgy, amely különösen nagy hatással volt Önre? 

– Ma már én is oktatok, és így még inkább látom, hogy minden egyes „tégla” számított, amelyet az oktatóim leraktak az alapjaimhoz. Ha mégis ki kell emelnem néhány meghatározó élményt, akkor azok dr. Oláh-Gál Róbert és dr. Makó Zoltán gazdasági matematika kurzusai voltak. Ők mutatták meg számomra, hogy a matematika nem száraz képletgyűjtemény, hanem egyfajta szupererő: olyan nyelv, amellyel a legösszetettebb piaci folyamatokat is le lehet fordítani érthető modellekre. Hasonlóan meghatározóak voltak Tánczos Levente esettanulmányos órái is. Ott találkoztam először igazán azzal, hogyan kerül át az elmélet a gyakorlatba, és milyen kihívást jelent valós vállalati problémákra megoldást keresni. Ez a gyakorlatorientált szemlélet azóta is végigkíséri a szakmai pályámat. A legjobb, amit ma tehetek, hogy mindabból, amit az oktatóimtól kaptam, továbbadok valamit a saját hallgatóimnak is.

– Miben segítette a Sapientián szerzett tudás és tapasztalat a későbbi akadémiai pályáján?

– A Sapientián megszerzett tudás és tapasztalat stabil alapot adott a további tanulmányaimhoz és a későbbi akadémiai pályámhoz. Itt tanultam meg a kritikus gondolkodás alapjait, a szakirodalom feldolgozásának módszertanát, a kutatási kérdések megfogalmazását és az önálló munkavégzés fontosságát – mindazokat a készségeket, amelyek nélkülözhetetlenek a tudományos életben. Talán még ennél is fontosabb, hogy megtanultam eligazodni a hatalmas információáradatban, különbséget tenni a lényeges és a lényegtelen között, valamint önállóan keresni a válaszokat. Ha egy dolgot kellene kiemelnem, akkor az az lenne, hogy megtanultam jól kérdezni. Meggyőződésem, hogy a tudományban sokszor a jó kérdés legalább annyira értékes, mint maga a válasz.

– Mikor és milyen hatásokra döntött úgy, hogy doktori képzésre jelentkezik?

– A döntés nem villámcsapásszerű felismerés volt, hanem egy folyamat eredménye. Ebben a TDK- és OTDK-versenyek adták a legnagyobb lendületet. Ott tapasztaltam meg először, milyen érzés új összefüggéseket felfedezni, majd szakmai közegben visszajelzést kapni arról, hogy valóban releváns kérdésekkel foglalkozom. A sikerélmények fontosak voltak, de önmagukban nem lettek volna elegendőek. Ugyanilyen meghatározó szerepet játszott oktatóim és mentoraim bizalma, támogatása és szakmai útmutatása is. Visszatekintve úgy érzem, hogy a doktori képzés nem hirtelen döntés volt, hanem természetes következő lépés azon az úton, amelyen az egyetemi éveim alatt elindultam.

– Mi volt a legnagyobb kihívás a doktori tanulmányai során?

– Átállni a sprintről a maratonra – talán ez írja le legjobban a doktori képzés legnagyobb kihívását. Meg kellett tanulnom együtt élni azzal, hogy a tudományban ritkán van azonnali sikerélmény. Előfordul, hogy hónapokig dolgozunk egy kutatási kérdésen, mire az első igazán használható eredmények megjelennek, és néha évek telnek el, amíg egy ötletből publikáció vagy kézzelfogható tudományos eredmény lesz. Ez a folyamat kitartásra és türelemre tanított. Arra, hogy akkor is érdemes tovább dolgozni, amikor még nem látjuk a célvonalat, mert a kutatásban sokszor éppen a hosszú távon felépített eredmények a legértékesebbek.

– Volt olyan időszak, amikor elbizonytalanodott? Hogyan sikerült túllendülnie ezen?

– Persze. Aki azt mondja, hogy a doktori évei alatt egyszer sem bizonytalanodott el, az valószínűleg nem mond teljesen igazat. A kutatás természetéből fakad, hogy nem minden hipotézis igazolódik, és néha olyan eredményekkel találkozunk, amelyek teljesen más irányba visznek, mint amit eredetileg elképzeltünk. Nálam ezekben az időszakokban két dolog segített a legtöbbet. Az egyik a témavezetőmmel folytatott őszinte szakmai beszélgetés és közös gondolkodás volt, amelyek sokszor új nézőpontokat adtak egy-egy problémához. A másik a Collegium Talentum közössége: a programban részt vevő hallgatótársaimmal folytatott beszélgetések, szakmai viták és tapasztalatcserék megerősítettek abban, hogy nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel. Fontos felismerés volt számomra, hogy az elbizonytalanodás nem a gyengeség jele, hanem a kutatói lét természetes része. Sokat segített az is, hogy megtanultam a nagy, elsőre szinte megoldhatatlannak tűnő feladatokat kisebb, napi szinten teljesíthető célokra bontani. A doktori képzés nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat formál: megtanít együtt élni a bizonytalansággal, és kitartani akkor is, amikor a következő lépés még nem teljesen látszik.

– Ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az akadémiai pályán?

– Szerintem a sikeres akadémiai pályához mindenekelőtt kíváncsiság szükséges. Az a fajta kíváncsiság, amely nem elégszik meg a felszíni válaszokkal, hanem mindig új kérdéseket keres, és mélyebben szeretné megérteni a jelenségeket. Emellett elengedhetetlen a kitartás és egy bizonyos fokú mentális ellenálló képesség is. A tudományos életben a kritika a mindennapok része, legyen szó konferencia-visszajelzésről, bírálói véleményről vagy sikertelen hipotézisről. Meg kell tanulni ezeket nem akadályként, hanem fejlődési lehetőségként kezelni. Végül nagyon fontosnak tartom az együttműködési készséget. A magányos tudós romantikus képe ma már egyre kevésbé állja meg a helyét. A legizgalmasabb kutatások és a legjelentősebb eredmények gyakran különböző intézmények, kutatócsoportok és tudományterületek együttműködéséből születnek. A tudomány ma sokkal inkább csapatjáték, mint egyéni verseny.

– Ha újrakezdhetné, min változtatna a saját tanulmányi vagy karrierútján?

– Valószínűleg hamarabb és bátrabban lépnék ki a komfortzónámból. Ha újra elsőéves hallgató lennék, már az egyetem első éveiben tudatosabban keresném a lehetőségeket, a kutatási projekteket és a konferenciákat. Sokszor hajlamosak vagyunk arra várni, hogy „elég felkészültek” legyünk, mielőtt belevágunk valamibe. Visszatekintve azonban azt látom, hogy a legtöbbet éppen azokból a helyzetekből tanultam, amelyek elsőre kissé ijesztőnek tűntek. A fejlődés ritkán történik a komfortzónán belül. Nem bánok semmit az eddigi utamból, mert minden tapasztalat hozzátett ahhoz, aki ma vagyok, de talán hamarabb mertem volna több lehetőségre igent mondani.

– Milyen tervei vannak a doktori képzés befejezése után?

– Mivel már valóban a folyamat legvégén járok, és a tervek szerint nyár végén megvédem a doktori dolgozatomat, ez a kérdés most különösen aktuális számomra. Szeretnék továbbra is a kutatás és az oktatás közelében maradni, valamint olyan projekteken dolgozni, amelyeknek tudományos és gyakorlati jelentőségük is van. Hosszú távon szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy közelebb kerüljön egymáshoz az akadémiai szféra és az üzleti világ. Emellett kiemelten fontos számomra a tudománynépszerűsítés és a társadalmi szerepvállalás is. Szeretném a közgazdaságtant és a saját kutatási területem eredményeit közelebb hozni a mindennapi emberekhez. Célom, hogy leszámoljak azzal a berögzült sztereotípiával, miszerint a közgazdász egyenlő a száraz számokat rögzítő könyvelővel.

– Milyen kutatási témával foglalkozik jelenleg, és hogyan látja ennek a területnek a jövőjét?

– Jelenleg a kutatásom középpontjában a romániai és magyarországi turizmus-vendéglátás ágazat vállalatainak üzleti és pénzügyi teljesítménye, valamint teljesítménymérési gyakorlata áll. Különösen az foglalkoztat, hogy a vállalatok hogyan mérik a saját teljesítményüket, milyen tényezőket tartanak fontosnak, és ezek alapján milyen eltérő vállalati profilok azonosíthatók. Azért választottam ezt a területet, mert a teljesítménymérés egyszerre kapcsolódik a számokhoz, az elemzéshez és a vezetői döntéshozatalhoz, amelyek mindig is közel álltak hozzám. Emellett a turizmus-vendéglátás rendkívül dinamikus ágazat, amely az elmúlt évek válságai – különösen a COVID–19 – miatt jelentős kihívásokkal nézett szembe. Érdekelt, hogy ezek a változások hogyan jelentek meg a vállalatok működésében és teljesítményértékelési gyakorlatában. Úgy gondolom, hogy a kutatási területem jelentősége a jövőben tovább fog növekedni. Egyre több adat áll a vállalatok rendelkezésére, de önmagában az adatok mennyisége nem jelent versenyelőnyt. A valódi kihívás az, hogy a szervezetek képesek legyenek a megfelelő információkat azonosítani, értelmezni és beépíteni a döntéshozatalba. Ezért a teljesítménymérés és a teljesítménymenedzsment várhatóan még fontosabb szerepet kap majd a vállalatok sikeres működésében.

– Miben különbözik leginkább a doktori képzés az alapképzéstől/mesterképzéstől?

– Az alap- és mesterképzésen alapvetően még a meglévő tudást sajátítjuk el. A doktori képzésben viszont megfordul a felállás: ott már a hallgató maga is részt vesz az új tudás létrehozásában. Megszűnik passzív tudásfogyasztónak lenni, és aktív kutatóvá válik. Ez óriási alkotói szabadság, de egyben hatalmas felelősség is.

– Mit tanácsolna a jelenlegi sapientiás hallgatóknak, akik hasonló pályát fontolgatnak?

– Hackeljétek meg az egyetemi éveket! Ne érjétek be azzal, hogy megvan az átmenő jegy. Kérdezzetek sokat, használjátok ki az egyetem minden erőforrását, pályázatát és kapcsolatrendszerét. A fejlődés és a legmenőbb sztorik mindig a komfortzónán kívül kezdődnek – kapcsolódjatok be a kutatásokba minél előbb, mert a jövőtöket most alapozzátok meg!