2016-ban pályázott agroturisztikai panzió építésére a fiatal házaspár, amelyet a férj által örökölt telekre képzeltek el, és 2018-ban sikerült felépíteni. A közel egyhektáros területet gyümölcsfákkal ültették be, mivel a pályázathoz szükség volt agroturisztikai tevékenységre, majd a gyümölcsös közepére épült fel a hét szobával, két apartmannal, szaunával, dézsával rendelkező panzió. A tulajdonosok folyamatosan fejlesztik a vállalkozást: készül a fedett medence, a gyerekeknek homokozó és ugráló, valamint egy kis meseház hintával, csúszdával.

A kétszázezer eurós uniós, vidékfejlesztési pályázatból tíz százalék önrésszel egy olyan ízléses, faluképbe illeszkedő épületet sikerült megálmodnia az építésznek, amely követendő példa mások számára is: ötvözni a hagyományos formákat az aktuális igényekkel.
S hogy mit szeretnének átadni a fiatalok az ide érkező vendégeknek? Egy múltból jövő érzést, ami megfoghatatlan, de végigkíséri az életüket. Azon túl, hogy gyönyörű környezetben, összkomfortos házba várják a vendégeket, alább idézett vendégtájékoztató füzetükben érzelmeket is megmozgatnak, amire idegen szóval a dánok csak annyit mondanak: hygge.

„Gyerekkorom legszebb emlékei közé tartoznak a nagyszüleimnél töltött időszakok. Egyszerű földműves emberek voltak, tele szeretettel. Boldogan gondolok vissza a közös reggelekre a konyhában, ahol nyáron hűvös, télen pedig kellemes meleg fogadott. Gyerekként néztem a lelkesedést és a nyugodtságot, ahogy nagyapám a gyümölcsfáit gondozta. Szerettem ott lenni a betakarításokon, részt venni benne, nem éreztem úgy, hogy az munka, hanem értékesen eltöltött, közös időként gondolok vissza azokra a napokra. Aztán nagymamám feldolgozta ezeket a gyümölcsöket lekvárnak, befőttnek, és egész évben azt kínálta nekünk.

Ez olyan jutalom volt, amit máshol nem kaptunk meg. Ezt az érzést szeretném továbbadni gyermekeinknek, majd unokáinknak. Ezért amikor ezt a telket megörököltük, gyümölcsöskertet akartunk kialakítani. Nagyjából a panzió megépülésével egy időben került a kezembe Meik Wiking Hygge – a dán életérzés című könyve, azt elolvasva számos emlék jutott eszembe a nagyszülőknél töltött időkből. A nagyszüleim sokat dolgoztak, mégsem rohantak, korán keltek, hogy a feladataikat elvégezzék, mégis minden napnak megvolt a maga ünnepélyes kezdése: tüzet gyújtottak, teát főztek, elbeszélgettek. Szerettem bevackolni magam a takaró alá és onnan figyelni, amíg bemelegedett a kályha, és elkészült a reggeli kakaóm. Egész napos munkájukat örömmel végezték, bevontak engem is azokba a feladatokba, így én is értékesnek és hasznosnak éreztem magam.

Nagymama mindig otthon sütötte a kenyeret, egy hétre. Ha sütött, külön gondolt rám, egy kisebb cipót készített nekem, amelyet úgy hívtunk, madárka. Lelkesen vártam a kemence mellett, hogy megsüljenek a kenyerek, és megkapjam a madárkát. Ma is emlékszem az illatára. A könyv olvasása közben ezeket az emlékeket újraélve értettem meg, hogy a hygge ismerős nekem, ott, akkor, azokban az időkben én is átéltem. A nagyszüleim ugyan nem ismerték ezt a fogalmat, mégis így éltek: tűzhellyel, kakaóval, közös betakarításokkal, befőzésekkel, egymásra időt szánva, szeretetben. Úgy gondolom, hogy a hygge nem valami távoli, idegen tradíció, ezért szeretnénk, ha az ott eltöltött idő alatt nálunk ezt ti is megtapasztalhatnátok, magatokkal vinnétek tartalékként a szürke hétköznapokra.”