Közel két kilométeres csatorna és bukógát is épülne
Bemutatták Parajdon annak a záportározónak a hatástanulmányát, ami a Korond-patak vízhozamát szabályozná, felfogva a kiadós esőzések során lezúduló többletet. Mivel a projekt elkezdéséhez kormányzati döntés kell, a Maros Vízügyi Hatóság leghamarabb tavasszal írhatja ki a közbeszerzést.
Sorin Vlad, a Maros Vízügyi Hatóság igazgatója a Hargita Népe megkeresésére elmondta, hogy az elmúlt hétvégén több megbeszélést is tartottak, ami a Korond-patak vízgyűjtőjét érinti, bejárták a terepet, és az elkészült tanulmányt is bemutatták a helyi vezetésnek Sorin Rândașu vészhelyzeti esetekért felelős igazgatóval közösen.
– A vízügyi hatóság feladata két komponensből áll, először egy vízfogó gátat, úgynevezett bukógátat kell építeni, másodszor meg kell oldani a Korond-patak végleges elterelését, ami nagyjából egy 1900 méter hosszú csatornarendszer kiépítését jelenti. Az önkormányzathoz már tettünk le kérést, hogy azonosítsák a tározó megépítése okán érintett területek tulajdonosait
– fogalmazott az igazgató, jelezve, hogy a héten a megyei környezetvédelmi igazgatósággal fognak egyeztetni a projekt jóváhagyásáról, majd egy vízgazdálkodási jóváhagyást is be kell szerezniük.
Majd csak tavasszal
Sorin Vlad szerint, feltéve, hogy az engedélyeket sikerül az idén beszerezniük, a legoptimistább forgatókönyv szerint is leghamarabb tavasszal tudnak közbeszerzést kiírni a munkálatok elvégzésére.
– Az igazgatóságnak nincs saját kerete ilyen volumenű munkák elvégzésére, így ahhoz, hogy a szükséges pénz rendelkezésünkre álljon, központi szinten kell döntés szülessen, és kormányhatározat kell jóváhagyja. Csak akkor írhatjuk ki a közbeszerzést, ha a kormány visszaigazolta, hogy finanszírozni fogja a projektet
– fejtette ki a szakember.
A technikai paraméterekről az igazgató annyit mondott, hogy a gát nagyjából 12 méter magas lesz, a csatornarendszer pedig a wellnessközpont közelében jutna a meglévő mederbe. Az kérte, a csatornarendszer paramétereiről, a tározó pontos méretéről és egyéb részletekről a beruházási részlegtől érdeklődjünk. Ezt meg is tettük, amint kérdéseinkre választ kapunk, visszatérünk a témára.
A Salrom hidrogeológiai tanulmányra vár
Petres Sándor, Hargita megye prefektusa lapunknak kifejtette, a Korond-patak szabályozásának és a bánya feletti terület rendezésének két része van: az ideiglenes csővezeték és a betonmeder kiépítése a Salromot, a záportározó és a Sószoroson kívül eső csatorna kiépítése a vízügyi hatóságot érinti. Petres kiemelte, hogy a két intézmény beruházásai nem függenek össze, így azok egy időben is elvégezhetők.
– Reméljük, hogy még idén megszületik a beruházás paramétereit meghatározó kormányhatározat, hogy következő év elején lezárulhasson a közbeszerzés. Mivel nagyon komplex műveletről van szó, a kivitelezés biztosan el fog tartani két-három évig
– vázolta a záportározó kiépítése kapcsán. Petres a Salrom munkálataira kitérve elmondta: a sóvállalat december közepéig kell megkapja azt a hidrogeológiai tanulmányt, ami a Sószoros helyzetére vonatkozóan kitűzi a szükséges konszolidációs munkálatokat, csak ezt követően tudnak közbeszerzést kiírni.

