Hirdetés

Föld alatti vízerőmű és más jó gyakorlatok

A CAPactivities Európai Unió által társfinanszírozott projekt fontos megállója volt Dél-Tirol. A projekt munkacsoportja az elmúlt héten nyert betekintést a helyi jó gyakorlatokba több területen.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 2 perc
Föld alatti vízerőmű és más jó gyakorlatok
Fotó: HMT

Dél-Tirolban járt a CAPactivities nemzetközi projekt Hargita megyei munkacsoportja február 20–22. között. Az első napon a Schluderns-Glurns Energie Genossenschaft ener­giaszövetkezet telephelyén vizsgálták a biogázüzem létrehozásának lehetőségeit. Mint elhangzott, a cél nem a nyereség generálása, hanem energia előállítása megfizethető áron a fogyasztóknak.
A következő helyszín a burgeisi tejfeldolgozó szövetkezet volt, amely negyven taggal működik. A tagok mindegyike átlagosan tizenöt tehénnel gazdálkodik. A szövetkezet két sajtgyártó üzem egyesüléséből jött létre, amely ma tizennégyféle sajtot készít, többek között biosajtot is, amelynek közel felét Németországba exportálják.

HMT
A szakmai látogatás egy másik állomása egy föld alatti kis vízerőmű volt, amely a helyi öntözőberendezéseket látja el. Ezenkívül Mals polgármestere a helyi hulladékudvart mutatta be, amely a 2017-es megépülése óta tíz település 5300 lakosának biztosítja a szelektív hulladékgyűjtést a költséghatékonyság jegyében.
A második napon a látogatók a fagyöntözés módszerével ismerkedtek. A vineschgaui vízgazdálkodási konzorcium hetvenhat öntözőcsoportot fog össze, amelyek téli öntözésre is alkalmasak, a fagyöntözésnek ugyanis védő szerepe van. A találkozókon elhangzott, hogy a dél-tiroli helyi termékek, mint a bor, sajt, hús és alma, népszerűsítési gyakorlatai a Székely termék mozgalomban is hasznosíthatók lehetnek. 
A CAPactivities program célja, hogy az EU Közös Agrárpolitikáját közérthetőbbé tegye, és közelebb hozza a helyi kisgazdákhoz. Ebben a projektben Hargita Megye Tanácsa és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége közösen vesz részt.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!