Laosz volt az az ország, ahol nem egy bizonyos látnivaló vonzott, hisz nem is volt semmi olyan célpont arrafelé, amire itthonról készültem volna, és ez a viszonyulásom megmaradt azután is, hogy jártam ott. Most is inkább három csoport látnivalóról, megismernivalóról tudok beszámolni. A templomegyütteseik és mindaz, ami a valláshoz kötődik; az apró falvai, no meg a természeti szépségei.
A leggazdagabb és igen maradandó tapasztalatom a vallásos együttesekkel kapcsolatosak. Laoszban ugyanis bár a buddhizmus a legelterjedtebb, egyben az államvallás is, a sok együtt élő és nagyszámú animista hit és azok istenei, elképzelései, meg a hinduizmus, rányomják bélyegüket nemcsak az életvitelre, hanem a hitvilágra is. Így mindenfelé találkoztunk a bankok, vendéglők, szállodák előtt felállított szellemházikókkal, a különböző őrző-védő szellemekkel, akiknek szobrai ott találhatók a jelentős épületek bejáratainál, vagy a parkokban, de az amúgy buddhista templomegyüttesekben is, meg egy adott területet patronáló földszellemek méretes kőfiguráival is. Természetesen alkalomadtán mindnyájuknak füstölő- és ételáldozatokat is bemutatnak. Ennek a vallási, hitbéli együttélésnek, valódi összeolvadásnak a legszemléletesebb példája a programunkban eredetileg nem szereplő, de egyik utastársunk által felfedezett és aztán közkívánatra legtöbbünk által meglátogatott Buddha-szoborpark, a fővárostól 25 km-re, a Mekong folyó melletti réten. Bár nem templom (wat), mégis szokás Wat Xieng Khuan néven emlegetni, mivel számos vallási képet tartalmaz. A Xieng Khuan név jelentése „szellemváros”.

Az együttest a buddhizmust és hinduizmust egyaránt tanulmányozó szerzetes, Luang Pu Bunleua Sulilat építtette 1958-ban. Az itt található szobrok vasbetonból készültek, és nem régiek, bár annak tűnnek. Valószínűleg nem szakemberekkel, hanem vállalkozó szellemű szakképzetlen munkásokkal dolgoztatott, ezért lehet, hogy az alakok méreteiben, arányaiban kifogásolnivalókat találhatunk, mégis, a park nagyon hatásos és nekem roppant tetszett. Érdemes lenne beiktatni az utazási irodák programjába és több időt tölteni ott: leülni, megpihenni, nézelődni és élvezni a pillanatot. Az eszményi természeti környezetben, rengeteg pálma, bokor, színes virág között elhelyezett szobrok – Buddha, hindu istenek, démonok, állatok – rendkívül gyönyörködtető és pihentető együttest alkotnak. Valahol azt olvastam róla, hogy giccses. Szerintem nem az. Esetleg az európai szemnek tűnik annak, ám a keleti művészet, az én megítélésem szerint más törvényszerűségek szerint működik. A kertet mára megfosztották vallásos jellegétől, a szocialista kormány közparkként és turisztikai látványosságként működteti. Ám függetlenül attól, miként tekintünk rá, ottjártunkban igen sok ismeretre is szert tehetünk. Többek között Buddha csúcsos fövegét emelném ki, amellyel aztán mindenfelé találkoztunk, mert kifejezetten helyi jellegzetesség. 
Mint ahogyan a régi templomaik is bárhol felismerhetők többszintű, mintegy rakott, tetőzetükről és csodálatos díszítésükről, különösen a homlokzatuk, mely aprólékos munkával kidolgozott alakokat, növényi motívumokat, sokszor jeleneteket ábrázoló, aranyozott és színes mozaikokkal borított. A templomegyüttesek fallal körülzártak, és meghatározott épületeket tartalmaznak. Az összhatásuk is ragyogó. Még lesz szó róluk, mert ott értettem meg a francia mondást, mely szerint, a vietnámiak vetik el a rizst, a khmerek nézik, ahogyan nő, a laosziak pedig hallgatják.