Ahogy bele-beleolvasok az Iránról szóló hírekbe, egyre jobban erő­södik a meggyőződésem, hogy jó volt odalátogatnom, és idejé­ben ejtettem meg a kiruccanásomat. De nem szándékozom foglalkozni az ország jelenlegi történéseivel, ame­­­lyeket szomorúnak tartok sok szempontból, de azt fontosnak érzem elmondani, hogy áprilisi ottjártamkor sehol nem találkoztam az utcán tetten érhető katonai készültséggel, rendszeres ellenőrzésekkel, ami­lyennel például Egyiptomban vagy adott pillanatban épp Párizsban is szembesültem, Mexikóról nem is beszélve, ahol mindenfelé gépfegyvert szorongató katonák járkáltak, leg­többször kettesével, a központban pedig ötméterenként strázsáltak. Bár az is tény, hogy saját fülemmel hal­lottam az egyik mecsetben, az imám mikrofonba világgá kiáltott déli imája befejezéseként: „Halál Angliára, halál Amerikára, halál Izraelre!” Az or­szág nyelvét beszélő idegenvezetőnk fordította az elhangzottakat, de nem tartom valószínűnek, hogy az ottani – kü­lönben rendkívül szimpatikus és szolgálatkész – kísérőnk ezt lefordította volna.

Irán – hivatalos nevén Iráni Iszlám Köztársaság – Délnyugat-Ázsiában fekszik, és a második legnagyobb kö­zel-keleti ország, területe Románia területének hétszerese, hogy valami fogalmunk legyen a méretéről. Az egy­kori, bonyolult történelmű, i. e. 550-ben alakult Perzsa Birodalomból ered, amely csodálatos művészetet, építkezést és a zoroasztriánus val­lást hagyta ránk. Ezt a különleges kultúrájú birodalmat a 7. században a muszlimok hódították meg, ami aztán a régió iszlamizálódásához vezetett, olyannyira, hogy a 15. századtól a síita iszlám az ország hivatalos vallása. A két műveltség azonban szerencsére összefonódott, különlegesen szép és finom művészetet és kézműves ter­mékeket eredményezve.
Érdemes megállnunk, hogy tisz­tázzuk a neveket.
A perzsa kifejezés a parsua szóból származik: így hívták az asszírok Pars, azaz Perzsia népét, akiktől egy időben adót hajtottak be. A perzsák az iráni népek csoportjába tartoznak. Az Irán szó ősi formája arianám, az árja szó többes száma, és az indoiráni népeket, vagyis az árják földjét jelenti. Az or­szágban élő nép saját hazáját mindig Iránként emlegette. Nyugaton inkább Perzsia néven volt ismert, az európaiak így is tartották számon egészen 1935-ig, és ma is szokás így hívni. 1959-ben az akkor uralkodó Mohammad Reza Pahlavi sah bejelentette, hogy mindkét elnevezés használható. Talán ez a gesz­tusa is a modernizációs, egyben kom­promisszumos törekvéseinek jele volt.
Néhány dolgot érdemes róla is meg­említenem, hisz bár diktátor volt, és mértéktelenül költekezett, a nevéhez fűződik a jelentős nyitás is: 1963 ja­nuárjában ő kezdeményezte a fehér forradalomnak nevezett mozgalmat. Ez egy hatpontos reformprogram volt: földreform, az erdők államosítása, az állami tulajdonú vállalatok értékesítése magánbefektetőknek, választási re­form, így a nőknek is megadott válasz­tó­jog, és lehetővé tette a nem muszlimoknak is, hogy tisztségeket szerezzenek az államapparátusban, nyereségrészesedést az iparban, továbbá kampányt hirdetett a nemzeti isko­lák­ban a műveletlenség felszámolására.
Gondolom, eléggé érthető, hogy az erős, privilegizált hatalommal bíró síita hittudósok (ulemák) ezek közül néhányat rendkívül veszélyesnek ítél­tek. A tradicionalisták a nyuga­tosítási trendekre úgy tekintettek és tekintenek mai napig, mint konkrét támadásra az iszlám hagyományok ellen. Ez vezetett többek között az 1979-es forradalomhoz, amikor Ruholláh Homeini és követői megdöntötték a monarchiát, és létrehozták az Iráni Iszlám Köztársaságot. Ennek a mai arcát igyekszem bemutatni, amennyire sikerült megismernem.