Iránról írva már többször emlegettem, hogy erősen iszlám ország, ami meg­határozza a mindennapjait és a turisták magatartását egyaránt, ezért érdemesnek tartom rö­viden ismertetni ennek a mos­tanában amúgy is sokat em­legetett vallásnak jellemzőit.
Az iszlám a világ második legelterjedtebb vallása, valamivel kevesebb mint 2 milliárd kö­vetővel. Az első természetesen a kereszténység 2,3 milliárd hívővel. 
Születési helye az akkoriban még nomád és pogány beduin törzsekkel benépesített Arab-félsziget, a mai Szaúd-Arábia; ideje pedig i. sz. 610 körül, amikor alapítója, Mohamed (570–632) elkezdte hirdetni tanait szü­lővárosában, Mekkában. Az ősi vallási hagyománnyal és a nemzetiségi társadalomml szem­bemenő gondolatai csak kevés követőre találnak, akikkel aztán – a hagyományosan el­fogadott időpont szerint – 622. július 16-án kénytelen átköltözni Medinába. Később ez az időpont lesz a muszlim időszámítás kezdete, egyben az iszlám önálló vallásként való megszületésének napja és egy birodalom alap­jainak a körvonalazódása.

Mohamed, saját bevallása szerint, sokat merített a zsidó és a keresztény vallásból, saját tevékenységének célját pedig az egyistenhit megtisztításában és helyreállításában jelölte meg. Önmagát nem tartja az első profétának, de egyenlőnek tartotta Ábrahámmal, Mózessel és Jézussal. Életében csak szó­ban tanított, a század kö­zepére a tanítványai írták le ezeket a szövegeket és állí­tották össze belőle a Koránt, az iszlám szent könyvét, a mely szerintük Allah Mohamed általi kinyilatkoztatásait tartalmazza. A Korán 114 szúrából (fejezetből) áll, benne az iszlám mitológiája és etikája, a próféta élettörténete és beszédeinek foglalata, amely egyszerre kegyes olvasmány és az írás-olvasás elsajátításának elemi eszköze, hisz ezt hasz­nálják a medreszekben, az iszlám iskolákban.
Az iszlám tanítása sze­rint az igazhívőnek öt alap­elvet kell teljesítenie. A leg­fontosabb az egyistenhit, an­nak az elfogadása és kép­viselete, mely szerint „egy az isten és Mohamed az ő Prófétája”. Kötelező a napi ötszöri, Mekka felé leborulva elmondott ima, amelynek vég­­rehajtási módjait később apró­lékosan szabályozták. A híveknek eleinte évente el kellett zarándokolniuk a szent helyekre, Mekkába és Medinába, ami később vál­tozott: így életük folyamán egyszer kötelező ezt megtenni. A hívőknek adakozniuk is kell a szegények javára: az előírás szerint jövedelmük meg­ha­tározott hányadát a közösség rendelkezésére kell bocsátaniuk. Végül a próféta böjtöt is elő­írt követőinek: Ramadán ha­vában a muszlim napkeltétől nap­nyugtáig nem ehet-ihat, s az élet minden területén önmérsékletet kell gyakorolnia.
Tiltja az Isten és az ember képi ábrázolását, az alkohol és a disznóhús fogyasztását. Ki­zárólagosságot hirdet: ez az egyetlen igaz hit, ezért fontos a hit terjesztése.
Az iszlám nem tesz kü­lönbséget vallási és politikai közösség között: „egy tár­sadalmi rend tervezete” is, ahogy Ernest Gellner brit szo­ciálfilozófus mond­ja. Itt a hit elvei az élet minden területén, így a politikai és államéletben, a jogban, a gazdaságban és a kultúrában egyaránt irány­adóak. 
Irán hivatalos vallása a síita iszlám, követőnek száma a hí­vők számának mindössze 10 szá­zalékát teszi ki.
A síita és a szunnita iszlám közötti legfontosabb különbség Mohamed proféta utódlásának kérdése: az előbbi a közvetlen családtagokból, az utóbbi tá­gabb, a Mekka törzséhez tartozó kalifákat választ. 
Iránban is minden alka­lommal hangsúlyozzák, hogy mennyire toleráns vallás­ról van szó, hisz soha egyet­len meghódított népet sem köteleztek arra, hogy iszla­mizálódjék. Ez talán ma egyre vitathatóbb.