Világjárásaink során – hacsak tehettük – mindig magunk szerveztük meg feleségemmel útjainkat. Ezeket gondos előkészítés előzte meg, korábban útikönyvek, barátok beszámolói, könyvtári kutatás szolgáltak alapul, később már az internetről is bőven meríthettünk ötleteket.
Viszont számos alkalommal szervezett úton is részt vehettem: e benevezésekbe vagy a kényelem dominált, vagy az utazási irodák újságíróként láttak vendégül.
Egy-két hét másokkal való összezártság minden résztvevőtől maximális alkalmazkodást igényel, ha valaki felrúgja ezt a szabályt, az egész utazótársaság látja kárát. Tapasztalataim szerint minden csoport működése tendenciaszerűen leírható.
Az együtt utazók összefogója az idegenvezető, személye rányomja bélyegét az együttlétre. Amennyiben tapasztalt, jó szervező, akkor bearanyozhatja a közösen töltött napokat. Jó pszichológusnak is kell lennie, ha feszültséget tapasztal, akkor azt oldania kell tudnia. A csapat összetételétől függően kell megtalálni az arányokat, hogy egy hosszabb út során milyen információkat kell jobban hangsúlyozni. Amennyiben a társaság érdeklődő, abban az esetben több időt kell szentelnie az adott ország történelmének, földrajzának, szokásainak. Meg kell találnia az arany középutat, hogy ne beszéljen túl sokat, de ne is múljon el hosszabb időszak információ nélkül. Tisztában kell lennie a pénzváltási lehetőségekkel, vásárlási tanácsokkal kell ellátnia az utasokat, intéznie az ügyes-bajos dolgokat, vészhelyzet, baleset vagy betegség esetén határozottan kell intézkednie. A kezdő vagy határozatlan idegenvezető pokollá teheti a pihenésre szánt napokat.

A csoporttagok viselkedése, mozgása viszonylag kiszámítható. Az együttlét első két napján – amennyiben nem baráti társaságokról van szó – mindenki óvatosan méregeti a másikat. Utána kialakulnak az alcsoportok, akik keresik már a többiek társaságát, együtt ülnek asztalhoz, a programokon is egy bolyban maradnak. Általában kialakul egy „keménymag” is, tagjai jóval hangosabbak az átlagnál, s az alkohol is jobban fogy köreikben. Minden alcsoportban prognosztizálható az egyén viselkedése. Vannak örök elégedetlenek, akiknek semmi sem jó, panaszkodnak az idegenvezetőre, a szállásra, a programokra. Mások a vásárlásnak élnek, alig várják, hogy kijöhessenek a múzeumból, és máris belevetik magukat a piacok és üzletek forgatagába. Esténként büszkén mutogatják egymásnak a betermelt árukészletet. Az „okoskák” folyton kérdeznek, sokszor nyilvánosan az idegenvezetőt is kijavítják. Végezetül, vannak, akik az út szépségéért neveztek be, azok járnak igazán jól a kiruccanásból.
Az idő haladtával mindig van egy holtpont, mikor sokan apatikussá válnak, másokból némi agresszió tör ki. A honvágy is felbukkan, „bár már otthon lehetnék” felkiáltással. A végére minden elsimul, az utazók érzékeny búcsút vesznek egymástól, címet cserélnek, de általában nincs folytatása e kapcsolatoknak.