Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte az amerikai magyarok hagyományos népzenei-néptánc találkozóhelye, a Ti Ti Tábor. A Dűvő Zenekarnak köszönhetjük a kapcsolatot a szervezőkkel, így visszatérő vendégek vagyunk. A jeles eseményen férjemmel, Kovács Norbert Cimbivel hatodik alkalommal vehettünk részt.
A diaszpórában élő magyarok által szervezett táborban igen színes közönség gyűlt össze: az Egyesült Államokból és Kanadából érkezettek mellett számos résztvevő Magyarországról utazott oda. A három évtized alatt az összejövetel igazi emblematikus, lelki élményt is adó találkozóvá vált: az résztvevők egész évben készülnek az eseményre.
Az Egyesült Államokból és Kanadából mintegy nyolc-tíz együttesből érkezett táncos, az egybegyűltek számát 100-120-ra becsültem. Két teremben folyik az oktatás kezdő és haladó szinten. A két csoport arányának megfelelően a táncanyagot közösen választjuk ki a szervezőkkel, s egy táncospár oktatja mindkét helyen a táncokat. Mivel nagyon sokan családjukkal vesznek részt a táborban, a gyerekeknek napközben külön, kézműves-foglalkozásokkal, játékokkal színesített, táncfoglalkozást tartanak.

A programban való részvétel házigazdaként egyrészt megtiszteltetés számunkra, másrészt viszont óriási felelősséget is jelent. Úgy érzem, a folyamatos meghívást annak köszönhetjük, hogy nemcsak a táncanyagot tanítjuk meg, hanem egy szelet Kiscsőszt is magunkkal viszünk. A tábor egyben küldetés, az összetartozást szolgálja: gyerekeink beállnak a táncos kicsik közé, furulyáznak, énekelnek magyarul, így egyben jó példával szolgálnak az amerikai gyerekeknek. 
A gyerekjátszók mellett az esti gyermektáncházban és táncmulatságokban is kivesszük részünket, az esti táncházban pedig ismét táncokat oktatunk, illetve az eddig tanult táncokat elevenítjük fel a Dűvő Zenekar és a tábori zenészek muzsikájára. Ezáltal a közösség szerves része vagyunk, s mivel magunkénak érezzük a tábor sorsát, teljes szívvel dolgozunk sikerén. Az évek alatt igazi barátságok szövődtek, ha valaki közülük Magyarországra jön, soha nem kerül el minket, például az az idősebb házaspár, aki a tábor ideje alatt legkisebb gyermekünkre, Lőrincre vigyázott, mint „fogadott nagyszülő” érkezett nemrégiben hozzánk. 
A záró gálaműsor is az évfordulóhoz kapcsolódott. Meghívták az egykori szervezőket, szép ünnepségnek, megható pillanatoknak lehettünk tanúi. A szép emlékek nyomán már a jövő évi táborra gondolunk, akinek érdeklődését felkeltették az elmondottak, a https://www.tititabor.org/support-camp/” linken találhatnak információt.