Egy könyv, amely túlmutat egy történelmi korszakon, egy könyv, amely többet ígér, mint egy nemes asszony nagysága, egy könyv, amely figyelmeztet, hogy fel kell nőjünk a ránk testált örökséghez, egy örökséghez, amely a miénk is.1

Bilibók Botond, a HOLD Alap­kezelő egykori vezérigazgatója magasra teszi a lécet akkor, amikor ajánlásában a következőket állítja: „Ilyen alaposságú, mértékű és szakmai szempontokat szem előtt tartó munka sosem készült. Közel ötszáz év történelmi és művészettörténeti emlékanyagának olyan páratlan adatbázisa ez, ami most már feldolgozásra vár, tudományos, valamint ismeretterjesztő anyagok sokasága tud majd elkészülni belőle. Gyakorlott és fiatal művészettörténészek, levéltárosok, történészek évtizedekig kiapadhatatlan forrása jött létre. Olyan emlékanyaggal, amelyhez hasonlóak ma a fejlett világ közgyűjteményei állandó kiállításainak kiemelkedő darabjai...” Bilibók megemlíti a meglepetés tényezőjét is: „ennél csak a meglepetés lesz majd nagyobb” – írja. Az én számomra, aki közelebbről tudok a szerzők befektetett munkájáról, az a meglepetés, hogy ezen valaki meglepődik, hiszen annyira természetes ez az értékmentési elhatározottság és hozzáállás a szerzők részéről. Számomra még pluszban, annak örvendetes felfedezése a „meglepetés”, hogy egy műszaki és a közgazdasági végzettségű üzletember lát annyi fantáziát ebben a munkában, hogy azt önzetlenül tudja támogatni. A kötet szerzői: Kovács Mária-Márta művészettörténész, egyháztörténész, az Erdélyi Református Múzeum muzeológusa, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem óraadó tanára; T. Horváth Iringó művészettörténész, az Erdélyi Református Múzeum muzeológusa és Tóth Levente történész, levéltáros, egyháztörténész. Mindhárman a 2000-es évek elejétől fogva tagjai annak a kutatócsoportnak, amelyik az erdélyi református egyházközségek ingóságainak felmérését, kutatását és helyszíni állagmegóvását végzi. Mindhárman, kutatásaik révén, áttételesen, de konkrétan is szorosan kötődnek Bethlen Kata örökségéhez.

A szerzők nehéz dologba fogtak, hisz egy olyan „kiismerhetetlen” személyiség elemzésére szánták el magukat, aki saját magáról azt állította, hogy: „Engemet senki jobban és közelebbről nem esmér, mint magam”. Hogy ezt mennyire állította komolyan, nem igazán tudjuk, de azt már igen, hogy minduntalan árulkodó nyomokat hagyott maga után, melyeken elindulva a makacsul kíváncsi utókor képes felépíteni egyéni, közösségi, társadalmi, kulturális, irodalmi profilját. Tény, hogy Bethlen Kata nem számolt e három kutató állhatatosságával és jelenkorunk szellemiségével. Hogy, hogy nem, de tetten érték, szaván fogták, tollat és hímzőtűt vezető kezének lenyomatát feltérképezték, tágra nyílt bukszájába beletekintettek és az őt megillető piedesztálra emelték.

*
Bethlen Kata (1700–1759) önéletírásának és imádságoskönyvének készülő kritikai kiadásához Fazakas Gergely Tamás: Árva Bethlen Kata önreprezentációi címen 2019-ben előtanulmányt írt, a Bethlen Kata-jelenség minél mélyebb megértésének érdekében négy pontba szedve a megközelítés kötelező irányait. Az egyik szerint „figyelembe kell venni Bethlen Kata további autobiografikus szövegeit: az ugyancsak korabeli nyomtatásban kiadott imádságoskönyvét, a kéziratos levelezését, végrendeleteit és vallástételeit, továbbá a hozzá köthető másfajta materiális emlékeket (az általa építtetett, javíttatott templomokat, a különféle adományait, a könyvgyűjteménye katalógusait és hasonlókat”. Ugyanis a nemes asszony törekvéseit megalapozandóan vallja: „Az eklésiában isteni tisztelethez megkívántató eszközöket szerzettem, haran­gokat öntettem, úrvacsorája kiszolgáltatásában szükséges dolgokat készítettem, tehetségem szerént azon igyekeztem, hogy mások megsértése nélkül mennél jobb rendbe állíthassam ez Isten keze plántálásának új kertecskéjét.”

Az Árva Bethlen Kata-jelenséggel különböző időkben rengetegen foglalkoztak, de többnyire filológiai, irodalomtörténeti, liturgia-, könyv- és könyvtártörténeti megközelítésben. Ezek szerint a Bethlen Kata-jelenség számtalan megközelítést ígér és tesz lehetővé. A jelenkor azt is kiemeli, hogy „az összes, Bethlen Katához kötődő szövegegyüttes, elektronikus és nyomtatott kiadása azért fontos a közeljövőben, mert végre kijavíthatóak lesznek az eddigi, már feltárt hibák, meg lehet mutatni a különféle szövegek kapcsolódási pontjait, alaposabban rekonstruálhatjuk Bethlen Kata íráshasználati gyakorlatát és életútjának bizonyos eseményeit.
Úgy belegondolva a feszegetett témánkba, a sors kétszer lép be történetünkben. Egyszer, amikor ver: „Árvaságra” ver egy fizikailag nagyon törékeny, de szellemileg és lelkileg valójában egy nagyon erős, harcos, nemzetét féltő, kultúráját – ha kell erőszakosan is – éltető, egyházépítő nemes asszonyt. Másodszor meg bennünket kegyeltjei közé emel, azáltal, hogy egy olyan asszonnyal, egy olyan személyiséggel, egy olyan kultúrtényezővel áld meg, akinek életútja, környezetére, nemzete kultúrájára való hatása közel három és fél század távlatából is kutatandó téma.

Ez a nagyon szép kiadvány nem minden előzmény nélkül jelent meg. Tonk Sándor történész több évtizeddel ezelőtt megfogalmazott felvetése, miszerint „Hálás feladat lenne egybegyűjteni és feldolgozni azokat az Erdély-szerte ma még föllelhető úrasztali terítőket, hímzéseket, fonalas munkákat, melyek valamilyen módon Bethlen Kata nevéhez kapcsolódnak. Folytatni azt a munkát, melyet igen eredményesen végzett a két világháború között Palotay Gertrud” választ kap maximális teljességgel oly módon, hogy nemcsak Palotay Gertrud kutatásainak folytatására vállalkozik, hanem arra törekszik, hogy bethleni Bethlen Kata hat évtizednyi egyházpártoló tevékenységének egészét összefoglalja. Kovács Mária Márta vallja a bevezetőben: „Szándékunk nem újabb »Árva« Bethlen Kata életrajz összeállítása volt. Inkább adományai segítségével kívántuk megrajzolni szellemi profilját: a határozott és befolyásos nő képét.” Ezt a munkát a kötet szerzői Ősz Sándor Előddel együttműködésben végezték két évtized kitartó kutatása során. Így sikerült, hogy 2025 novemberére az Erdélyi Református Egyházkerület 670 gyülekezetének klenódium-, textília- és levéltári anyagát dokumentálták, leltározták, adatolták. Ez áttekinthetővé teszi az erdélyi református gyülekezetek tárgyi örökségének egészét, és biztosít összehasonlító szempontokat az adományozások rendszeréről. A gazdag levéltári forrásanyag arra is fényt derít, hogy a ma is meglévő klenódiumok és textíliák mellett mi történt az időközben elveszett, megsemmisült darabokkal. A kötetben szereplő tanulmányok és katalóguslapok célja, hogy a tárgyak és az archív dokumentumok elemzésén túl tisztázzák az adományozási cselekmények motivációit és mechanizmusait, valamint a mecénás és a támogatott plébániai közösségek közötti kapcsolatot.

A hosszas és tántoríthatatlan kutatómunka, az annak alapján létrehozott olyan kiállítások során, mint Két kastély, egy család. A Bethlen család Bonyhán vagy Oratio, studio et collectio. Az erdélyi református kollégiumok 400 éve című vándorkiállítás, vagy a szintén könyvben is megjelent Kegyesség és/vagy reprezentáció. Erdély református öröksége, illetve a témában szervezett konferenciák kristályosodhattak ki egy ilyen kiadvány megjelentetésének szükségessége és formai követelményei.

A kötet Tóth Levente izgalmas tanulmányával nyílik, amely Bethlen Kata olthévízi református egyházközségének alapítását tárgyalja. Érdemes belemerülni a korábbi meghirdetett nagy vallásszabadság bűvköréből kibújva, hogy képet nyerjünk a református plébánia alapításának kapcsán, egy eredeti módszertani megközelítésen, a helyi és országos források összehasonlításán alapuló elemzés során két egymással versengő – református és az unitarista – felekezet harcáról. A reformátusok sikertörténetként élték meg az eseményeket, az igaz hit terjesztésének eredményességeként, addig az unitáriusok üldöztetésként, zaklatásaként örö­kítette meg a folyamatot. És ez kihatással volt egyéni (világi és lelkész) sorsokra és közösségi sorsokra egyaránt. Mintha korban megelőlegezve a mai magunkat látnánk, ahol a megvezetés, a befolyásolás, a megvesztegetés, a csalogatás, a megkörnyékezés, a megtántorítás, az eltérítés, néha már a törvénytelenség (kőtemplom, papilak és torony építése) nyer teret a cél érdekében. Márpedig Tóth Levente szándéka szerint az indíttatást is megnevezi: „mi az alapító célja, miért alapít gyülekezetet és miért épp ott?” Erre az olthévízi egyházközség levéltárában található „Iubar Solis Iustitiae illustrans…” kéziratban leírtak adnak korabeli magyarázatot: „azaz annak emlékezetének megírása, miképen kezdetté megvilágosítani a Socinus tévelygésében kétszáz és több esztendőknek elfojtások alatt vakoskodóknak homályos egeket az igaság fényes napja méltóságos imperialis gróf széki Teleki Jósef úr és kedves hites társa, méltóságos és nagyságos gróf betleni Betlen Kata asszony őnagysága örökkös jószágokban, Hévízen.”

Tóth Levente összegzésében kiemeli, hogy ­a nemes asszony „életének legutolsó évtizede egyértelműen patrónai tevékenységének csúcsát jelenti”, amelynek eredménye egy erős gazdasági háttérrel megalapozott református eklézsia születhetett.
A második tanulmányt T. Horváth Iringó írja Bethlen Kata recetáblás abroszainak helye az erdélyi református textíl­ál­lo­mány­ban címmel. A tanulmány Palotay Gertrud munkásságának tovább árnyalását, helyenkénti helyesbítését, kiegészítését nyújtja. Tulajdonképpen a zászlós bárány és evangélista jelképekkel díszített, eddig kizárólag Bethlen Katának tulajdonított tárgycsoport újraértelmezését kísérli meg. (...) Részletesen foglalkozik minden tárgyalt darab kialakításával, fonal- és színhasználatával, öltéstechnikákkal, a technikai megoldásokkal.

Részletes rajzszerű leírásukat kínálja, 16. századig visszamenő Paul Fürst (1605/1608–1666), Frederico Vinciolo (16. sz.), nürnbergi Johann Sieb­ma­cher (1561–1612), velencei Giovanni Andrea Vavassore (15. sz. vége–1572), Andreas Bret­schnei­der (1578 k.–1640?) által fémjelzett mintakönyvekben keresve analógiákat, utalva a magyarosítás folyamatára. Mivel az adományozó nemesi családok kapcsolatban álltak egymással, a közel azonos monogramokat is megfejti. Így pl. a KB monogram az nem elírás/elhímzés, nem BK, azaz Kassai Borbálát jelenti s nem Bethlen Katát, és megtudjuk, hogy GK (Gyulai Klárát), míg TK (Teleki Krisztinát) takarja mint adományozót. „Mindezeket összevetve kimutatható – zárja a gazdagon illusztrált tanulmányt, –, hogy az erdélyi textíliákon megjelenő zászlós bárány és evan­gélista jelképek túlnyomó több­sége megegyezik a Bethlen Kata úrvacsorai abroszain meg­jele­nő minta­együttessel. U­gyan­akkor, eddigi ismereteink szerint, a hazai református tex­til­­állományban ezek az evangélisták jelképeinek egyedüli ábrázolásai.”
*
Kovács Mária-Márta tanulmánya a következő: Bethlen Kata ötvöstárgyai a 18. század első felének tárgykultúrájában címmel. Azzal a megállapítással indítja tanulmányát, hogy az ötvöstárgyak éppúgy „a reprezentatív hagyaték része, amely Bethlen Kata egyházpártoló tevékenységének egyik legfontosabb lenyomata”, hiszen jelentőségükben a textíliákkal egyenértékűek, és hogy az eddigiekkel ellentétben nagyobb jelentőséget kell ezeknek tulajdonítsunk. A különös rangú tanulmány egy időben család-, művelődés- és ötvösművészeti-kézművestörténet is. Hiszen a családi örökség szálainak kibontása során az erdélyi ötvösművészek: Johannes Georgius Wein­hold (működési ideje: 1734–1771), Sebastian Hann (1645–1713), Michael Hossmann mester, Daniel Schuster és a külhoniak, mint az augsburgi Hans Jerg Lang (működési ideje: 1627–1665) és Johann Fassnach (működési ideje: 1686–1726), hamburgi Friedrich Gyse (működési ideje: 1628–1655?), Bartolme Koch (működési ideje: 1580 k.–1620) tevékenységéről is tudomást szerzünk. Stíluselemzésük, mesterjegyeik vizsgálata, a formai megoldások összehasonlítása, a módosítások tisztázása, a reprezentációs igény felmérése, a technikai kivitelezés, a családon belüli nyomkövetése, a megrendelői kör követése, datálásuk, szerkezeti felépítésük, formaképzésük által új megközelítésbe helyezi az erdélyi iparművészetet.
*
Mindezek után következik a kötet oroszlánrészét kitevő katalógus, amely több mint egy egyszerű katalogizáló cédularendszer; képes művészettörténeti lexikonnak is beillik. S ha már a képeket említem, akkor soroljam fel azok szerzőit is: Kovács Mária-Márta, Ötvös Nagy Ferenc, Ősz Attila, T. Horváth Iringó. Gondolom, nem feltűnő, hogy köztük a két kutatónőt is felleljük, akik nemcsak fotósok, de a képek szerkesztői is... A minőségi egész- és részképek mellett a tárgymegnevezés, a mester(jegy), az eredet, az anyag, a művészi korabeli stílusjellemzők, a korban kedvelt megoldások, a méretek és birtokosok vannak címszavakban feltüntetve. Utána a tárgyak részletekbe menő, aprólékos leírása, kultúrtörténeti vonatkozásaiknak kiemelése, analógiáik keresése, változataik felfedése, a későbbi leltári azonosítást lehetővé tevő jellegzetes kialakításuk, a használt feliratok és a választott igeversek figyelembevétele, sorsuknak követése sorakozik a csatolt irodalommal, levéltári forrásokkal egyetemben. Azt is hangsúlyoznám, hogy mindegyik tárgyleírás esetében a legmesszemenőbb utánajárásnak lehetünk tanúi, amelynek révén tisztázódnak az eddig megválaszolatlan kérdések, kiigazodnak, helyükre kerülnek a régóta magunk előtt görgetett hibás adatok, kiegészülnek eddigi csonka információk, korábbi feltételezések bizonyítást vagy elvetést nyernek. A logikai és szemantikai okfejtés, a korabeli levéltári adat-alátámasztás, a ké­szítéstechnikai nyomkövetés, az ikonográfiai értelmezés, a mintahasználat, ábrázolások felületi elrendezésének elemzése, a tárgytípus meghatározása, a funkcióváltozásokra, a feltételes előrajzokra való utalás, az adományozás időbeni besorolása, első irodalmi említése, a közvetítők kilétének és Bethlen Katához kötődő viszonyának feltárása teszi teljessé a leírásokat. Az is dicséretes, hogy még a levéltári források összehasonlítására is volt energiájuk. Ezek során kerülhetett sor finomításokra, helyreigazításokra.

Mindhárom szerző következetes terminológiai nyelvhasználatát a kötet értékét emelendő tényként könyvelhetjük el, amelynek révén a tárgyalt szakágazatok, különösen (a textil- és ötvösművészet) alapos ismerőiként tudhatjuk be.

*

Számomra, mint könyvtárosnak, az is kiderült, hogy nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsa, hanem az adományozott kegytárgyaknak is. De hát mind használati tárgyak lévén, nincs mit csodálkozzunk azon, hogy az évszázadok, de akár évtizedek viharában, egyik-másik megsemmisül, eltűnik. A kötetbe illesztett térkép szerint adományai területileg lefedik Erdélyt, de átnyúl a Partiumba, sőt Ma­gyar­or­szág­ra is. Kelet–nyugat irányban Za­bo­lá­tól Haj­dú­szo­vát­ig, észak-dél irány­ban Szat­már­né­me­ti­től Gyu­la­fe­hér­vár­ig, Al­do­boly­ig hú­zód­tak, é­rint­ve Szent­má­té, Ma­ros­vá­sár­hely, Fin­­ta­háza, Gógán, Székely­ud­var­hely, Fe­hér­egy­há­za, Kis­­ba­con, Olt­hé­víz, Fo­ga­ras, Lisz­nyó, Deb­re­cen, (Koly), Ká­gya, Ko­lozs­vár, Nagy­e­nyed településeit, illetve református egyházait. A kötetet a létező és csak az irodalomban, levéltári forrásokban fellelhető tárgyi és pénzbeli 102 adományt időrendi sorrendben, az adomány helyét, típusát, első levéltári vagy irodalom-/tanulmánybeli említését, a katalógusbéli tételszámot, illusztrációk kíséretében feltüntető hasznos táblázat zárja. Utána már a román és angol nyelvű kivonat, majd a közel 100 címtételes bibliográfia és közel 40 levéltárat, illetve fond felsorolása követi a helynév- és személynévmutatókkal együtt.
A kötet megjelenésének támogatói az Erdélyi Történelmi Családok Kutatóközpontja, Erdélyi Református Egyházkerület és a Maros Megyei Múzeum. Ez olyan közös összefogás tényét rögzíti, amelyben egyházi, állami és civil szervezetek találnak egymásra. A kötetet Ősz Sándor Előd lelkipásztor, levéltáros, egyetemi adjunktus lektorálta. Az 53 katalógustételt fele-fele arányban Kovács Mária-Márta és T. Horváth Iringó írták. A mutatók elkészítése Kovács Mária-Márta nevéhez kötődik. 

1 T. Horváth Iringó, Kovács Mária-Márta, Tóth Levente: Bethlen Kata öröksége. Teleki Józsefné egyházpártoló tevékenysége. Erdélyi Református Egyházkerület – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2026

Illusztráció: Vetró András Fogarason felállított Árva Bethlen Kata-szobrának mintája. A művész felvétele