A könyvkiadók és könyvkereskedők mellett a kölcsönkönyvtár is közvetít, hidat épít a szerző és az olvasó között, vallásmentes, világi elterjedése együtt járt a 15. századi humanizmus irányzatának szabad eszméivel, az olvasási igény növekedésével, elszakadt a kolostorok és az egyetemek irányította műveltségtől, olyan független könyvkereskedések és kölcsönző könyvtárak alakultak ki, amelyek nem voltak alárendelve sem az egyház hatalmi körének, sem az egyetem joghatóságának. Életrajzi adatokban néha rácsodálkozunk híres könyvtárosokra: Grimm testvérek, Immanuel Kant, Anatole France, XI. Pius pápa, Jorge Luis Borges, Louis Hector Berlioz zeneszerző, akinek egész életében a könyvtárosi munka jelentett szerény megélhetést, Benjamin Franklin, aki Pennsylvania államban kölcsönkönyvtárat alapított, és nyomdászként is ismert a neve… Nem hoz valami nagy dicsőséget a könyvtárosokra Mao Ce-tung, Kína egykori pártvezetője, aki egy ideig a pekingi egyetem segédkönyvtárosaként dolgozott.
Mondanom sem kell, a mai könyvesbolt olyan árukínáló helyiség, ahol könyvet forgalmaznak. Tevékenységi sémája a mindennapokban, leszámítva az egy-két könyvbemutatót, nagyrészt a következő: közömbös „Segíthetek?” kérdéssel fogadják a betérőt, az illető mond egy könyvcímet; a boltos a számítógépben megnézi, hogy van-e az üzletben. Máskor a betérő zavartan azt mondja: csak nézelődik; az elárusító őt sandán figyeli: vajon lopni akar? A kapcsolat személytelen. És ez a legnagyobb különbség ama régiekkel szemben. A valamikori könyvesboltok az értelmiségiek szellemi „feltöltőállomásai” voltak, ahol találkoztak, beszélgettek. Gyakran a bolt egyik pultján vagy valamelyik sarokban kis könyvtár, a kölcsönözhető könyvek is helyet kaptak, amiket jelképes kölcsönzési díjért vagy hozomra hazavihettek az érdeklődők. A 19. századi erdélyi könyvkereskedelem történetében a kolozsvári Stein János (1814–1886) messze kiemelkedik mind a régi, mind a mai könyvesbolti eladók sorából. Részlet egyik hirdetéséből: „Stein János Könyvkereskedése Kolozsvártt. Alólírt bátor vagyok a tisztelt közönséget figyelmeztetni már évek óta fennálló több ezer darabból álló kölcsön-könyvtáromra. A névsor nyomtatásban kapható…” Stein kölcsönkönyvtárának névsora a legkiválóbb kortárs magyar írók lajstroma is egyben, megtaláljuk benne Jókai Mórt, Petőfi Sándort, Arany Jánost, Bajza Józsefet, Tompa Mihályt, Eötvös Józsefet, Vörösmarty Mihályt, Kemény Zsigmondot, Gyulai Pált, Deák Ferencet, Kriza Jánost.

A 19. század végén s a századfordulón százával alakultak kaszinók, falusi olvasókörök, egyesületi könyvtárak, amelyek elsődleges célpontjai voltak a könyvügynököknek mind az árusításban, mind az előfizetés-gyűjtésben. Ezek a kis olvasókörök főleg falvakon óriási jelentőséggel bírtak a műveltség terjesztésében. Felölelték a falu értelmiségi (papok, tanítók, jegyzők) és módosabb társadalmi rétegét, az összegyűjtött tagsági díjakból és kis összegű pénzadományokból gazdálkodtak a helyi kölcsönkönyvtárak létesítésében. Könyvállományuk néhány száz könyvre is emelkedhetett, biztos lapelőfizetők voltak, és főleg sorozatokat gyűjtöttek, a könyveket csekély kölcsönzési díjért kikölcsönözték az olvasóknak, ezt visszaforgatták az új könyvek vásárlására, de ingyen is odaadták azoknak, akik még azt a kevés pénzt sem tudták elővarázsolni, de olvasni szerettek volna. Az antikváriumokba még napjainkban is kerülnek be jó magyar könyvek, amelyekben benne van az olvasóköri vagy egyesületi tulajdonpecsét. Az első világháború után Erdélyben 1930-ban a 195 magyar művelődési egyesületből 106 hivatalosan bejegyzett olvasókör és 75 kölcsönkönyvtár. A 130 dalegyletből 45-nek kölcsönkönyvtára is volt.
Mindezek tükrében erősen meghökkentő, és annyiszor hangsúlyozott nemes célját, nevezetesen a jó magyar irodalom terjesztését elhomályosítja, hogy Révai Mór János (Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók. Egy magyar könyvkiadó emlékiratai. 1920) a saját üzleti szempontjait helyezi előtérbe, amikor haragosan kifakad a kölcsönkönyvtárak ellen. „Igénybe vettük az akkori sajtót, és őszinte hálával és elismeréssel kell megállapítanunk, hogy mindazokat az eszméket, amelyek a szépirodalom fejlesztése, és mindazokat a terveket és törekvéseket, melyek a közönség érdeklődésének felkeltése érdekében felvetődtek, meleg szívvel és őszinte buzgósággal támogatta. A sajtó támogatásával indíthattuk meg azokat az akciókat, melyek különböző változatokban a magyar könyvnek közönséget akartak toborozni… egyszer a könyvkölcsönzés divatját ostorozván, máskor a kölcsönkönyvtárak káros hatását mutatván ki, egyszer a hiúságra, máskor a kötelességre apellálván… A közönséget meg akartuk tanítani arra, hogy könyvet vásároljon, és propagandát kezdeményeztünk a tulajdonkönyv mellett, a kölcsönkönyvtári könyv ellen. A tiszta és új könyv mellett, a piszkos és ócska könyv ellen.” Tényleg, micsoda pimaszság, ma is vannak emberek, akik csak olvasni akarnak, anélkül, hogy megvásárolnák a könyvet! Tartósítva…