(Folytatás)
A Tüzet vegyenek! című korai novellában hú­sznál is több ősképet sikerült azonosítanom! Archetipikus az alaphelyzet, vihar készül, hogy a világot megsemmisítse, megtisztítsa bűneitől. A vihar a legrégibb időktől a veszély, pusztulás, megsemmisülés archetípusa volt. Vörösmarty Előszó című költeményében például a vihar a minden értéket megsemmisítő ellenforradalmat jeleníti meg. A vihar ebben a novellában az első világháború után veszélybe került erdélyi, székely társadalom helyzetét kívánja érzékeltetni Száraz Boda Izsákné és fia, Ferkó sorsán keresztül. Már a kezdő mondat tele van ősképekkel, érzékeltetik, hogy nagy válságban van a világ: „Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés.” A fenn és lenn, a ló, a Gondviselés archetípusokat sikerül azonosítani ebben a kijelentésben. Őselemeket idéz meg az író a kitörő vész megjelenítésére: ég, erdő, fák, víz, szél, jégeső, tűz, virág, villám. A kétségbeesett, veszélybe került, törékeny emberi szféra ábrázolását szolgálják a virág, fű, bogár, pillangó, derékba törő búzaszál archetípusok. Archetipikus az emberi védekezés gesztusa, az anya Jézus-képhez, Bibliához való fordulása, az imádkozás. Ellenpontozásul jelenik meg a lázadó fiú, a vér lázadása, a megfagyó gondolat, a többszörösen lecsapó isteni ítélet, a villám, amely által az ég az anyát magához veszi, a fiút bűnhődni hagyja. Igen kifejező az „isteni csók” metafora az égi gesztusra, a „szárnyas halál” meg a kijelentés: „Az önmaga képét is elégette az Úr.” Vagyis totális a pusztulás. A trianoni értékpusztulásra, kiárusításra utal az árván maradt fiú házának elárverezése. Mert nem tudja kifizetni a temetési költségeket, önmaga végzi el a temetést, és beleőrül a fájdalomba, felgyújtja a házát tiltakozásul. Az elégett ház, az elvesztett haza metaforája. Az eszét vesztett embernek a tűzre, a mindent elemésztő tűzre, tűzarchetípusra való szenvedélyes hivatkozásával zárul a novella.
Hasonlóképpen végződik az író 1923-ban megjelent, első novellája is, a Szász Tamás, a pogány. Önemésztő virtusban gyújtja meg, égeti el a hős minden javát. Móricz műveiben is találkozhatunk a mindent elemésztő, megtisztító tűz ősmotívumával többek közt az Árvácskában, az Úri muriban. A jóság és a gonoszság örök, archetipikus harca, a szerelem mindenható ereje a témája az író Énekes madár című nagysikerű színpadi játékának. A cselekmény folyamán gonosz emberekkel, ,,emberi varjakkal”, – irigy vénlányokkal, vénlegényekkel – kell megküzdenie a két ifjú főhősnek, Mókának és Magdónak szerelmük beteljesüléséért. A madár az égi és földi világot összekötő egyetemes lényeg, a lélek és a lélekkel kapcsolatos dolgok, szeretet, szerelem ősszimbóluma. Aphroditénak, a szerelem istennőjének a madarai hordták szét, hozták a földre a szerelmet, a termékenységet. Az őshiedelmekben, a Bibliában is találkozhatunk a madár mitikus motívumával. A népi kultúrában, a népdalokban is gyakori a madármotívum: galambom, tubicám, gerlice, páva, cinege stb. Tamási több írásában fontos szerepet kap ez az archetípus. Az Énekesmadárban a mindent legyőző szerelem és jóság ősszimbóluma segítségével bontja ki a színpadi játék szerzője a mű végén megfogalmazott üzenetet: „Ameddig lesz hű szerelem, / Így lesz ezután es: / Legyőzi a jó a rosszot, / S a tiszta szív a gonoszot / Mindig, ezután es.” A végkifejletben az üldözött szerelmesek eltűnnek az ágy mélyén, de helyettük egy fölszálló, énekes madár győztesen énekelve tör a magasba. A zárlatban, a rendezői tanácsban találkozunk még egy ősi boldogságmotívummal, a szereplő, a dobos: „feldobja a virágos kalapját, és a fejével kifogja”. A virág egyetemes archetípus, rengeteg képzet, értelmezés kapcsolódik hozzá. Itt a boldog, beteljesült, győztes szerelem kifejezője. Még ezeket az archetípusokat találtam a műben: kosár – örömforrás; tojás: a teljes élet szimbóluma; két tojás: kettős boldogság; rózsa: a szerelem istennőjének a virága, főleg ha piros, nem sárga; boszorkány: ártó női elem; szerelempróba; tavasz: szerelemidő; fekete kecske: szerelmi vágy, bujaság; hold: a változás, ismétlődés, gyarapodás, szerelem jelképe.
Érdekes megvizsgálnunk, hogyan érvényesül a kecske archetípus a Kivirágzott kecskeszarvak című novellában. A cselekmény a szülőfaluban, az „angyali faluban” bontakozik ki. A rövid expozíciójú történet a megszemélyesített hold, szerelem-archetípus megnyilvánulásával kezdődik, aki biztatja az esti utcán kódorgó két serdülő székely legényt, Józsefet és Ádámot, hogy jó lenne leány után nézni. Ellentmondásos a legények viszonyulása, vonzás és taszítás dolgozik bennük. De elkapja őket a galambos (szerelmi szimbólum) székely kapu előtt valami bűbáj, kényszer, hogy ide, a leányos házhoz be kell menni. Mert ez olyan hely „hogy képes kinöveszteni a férfi kemény fején a szarvat”. Kissé enigmatikus ez a kijelentés, de a bonyodalom kifejtése, a tetőpont, a befejezés erre is magyarázatot ad. A szarv az ókori megnyilvánulásokban a hím állatok ékessége, férfi attribútum. Játékos húzódozással, biztatással jutnak be az udvarra, ahol kiderül, egy boszorkány és egy kecske által tényleg varázsos erők hatnak. A boszorkány küldte kecske (szerelmi vágy, bujaság archetípus) teje által a két suhanc teljesen megkergül, erős késztetést éreznek, hogy leány közelébe kerüljenek. Be is jutnak a leányos házba, és egyre erőszakosabban udvarolnak. Játékos mozzanatok vezetnek oda, hogy a két legény tapasztalja, erősen kiütközött rajtuk a férfi jelleg, a szakálluk hirtelen valószerűtlenül megnőtt, a szarvuk is kiütközött, a szájuk csúcsosodik, a fülük hegyesedik: teljesen elkecskésedtek. (A földi szerelmet képviselő Dionüsszosz és Aphrodité kocsiját kecskék húzták, kecskelábúak és -fülűek voltak a felajzott faunok és szatírok). „Szagot is árasztanak már, annyira elérték a bakság duzzadó fokát” – írja Tamási. A hold derűsen mosolyog le rájuk, pirosan alusznak a gyümölcsök a fákon (piros gyümölcs: beérett dolog), mintha a világon ünnep lenne. Vasárnapra virrad a falu, templomba menet az emberek megcsodálják a faluvégen, a virágos fűben boldogan szendergő két bakkecskét. „A gyapjuk selymesen fénylik a napon, és kacskaringós, gyönyörű szarvuk kivirágozva illatozik. Mind a kettőé csupa rozmaringot hajtott”. Milyen csodálatosan sikerült bemutatnia az írónak a férfivá válás folyamatát! A férfiasság és a boldogság ősszimbólumának (szarv és virág) összevonásával, az átváltozás archetipikus folyamatának maivá avatásával.
(Folytatjuk)
Lőrincz József