„Néhány évvel ezelőtt a Filharmónia Magyarország egy különleges kezdeményezéssel, az orgonamisszióval kívánta az orgonakoncerteket népszerűsíteni. Valóban nagy szükség volt erre az akcióra, mivel a hivatalosan meghirdetett koncertek iránti érdeklődés folyamatosan csökkent. Az ötletadók így az orgonát, mint hangszert vitték az emberek közé, hogy a hallgatóság közvetlenül ismerkedhessen meg mind a hangszerrel, mind pedig az orgonairodalom népszerű darabjaival. A helyszínek között autóbusz-pályaudvarok, strandok, s más ’népes’ terek, csomópontok szerepeltek. A Miskolci Filharmónia keresett meg e feladattal, s rajtam kívül más hangszeresek is bekerültek a ’csapatba’. A kivitelezés is különlegesnek ígérkezett: egy kisteherautó platójára tették fel az orgonát, s a gépkocsi a már említett helyeken állt meg. Általában a járművön játszottam, máshol a vízpartra, a sűrű embertömegbe vitték ki a ’hangszerek királynőjét’.

A hallgatók reakciói különbözőek voltak, nagyon sokan először meglepődtek, nem értették a szituációt. Mások a medencéből odaúsztak, érdeklődéssel figyelték a rögtönzött hangversenyt, s a végén tapssal köszönték meg a bemutatót. Az érdeklődők létszáma is mindig változott, általában harminc és ötven fő között mozgott, de sokan a távolból követték a kis koncertet.
A zeneválogatásban általában az aktuális helyszínhez illő műsort állítottam össze. A változatosságra törekedtem, mindig szerepelt benne ismertebb barokk mű, de helyet kaphatott egy Litaize Prelúdium tánc-fúga, vagy egy részlet Charles-Marie Widor Orgonaszimfóniájából. Camille Saint-Saëns Az állatok farsangja hattyúja, medvéje is megszólalt; az egybegyűltek magát a művet ugyan nem ismerték, de felismerték a dallamot. Ezeket az ismertebb műveket, a rádió is gyakran műsorára tűzi, így a hallgatóságot könnyebben tudjuk odacsalogatni a hangszerhez. A Filharmónia is kért bizonyos darabokat, például mikor egy artista koreográfiát kísértem, speciális számokat kellett betanulnom. Gyakran némi felvezetést is fűztem az előadáshoz, hiszen az ismeretterjesztésben fel kell vállalni a ’pódiummester’ szerepét is. 
Most, hogy már fogadalmas vagyok, a nővérek is talán úgy gondolják, hogy ezt a művészi adottságot nem szabad feladni. A tervek szerint a koncertező életforma folytatódna, de csak olyan mértékben, hogy ez összeegyeztethető lehessen a szerzetesi élettel.”