Hirdetés

Sötétben jobban néz ki

Albert Ildikó
Becsült olvasási idő: 3 perc
Sötétben jobban néz ki
Fotó: Albert Ildikó

Bármilyen pici ország Panama, különösen amerikai viszonylatban, ahol megszoktuk a hatalmas kiterjedésű államokat, van még mondanivalóm róla. Először az előkerült legfrissebb adatokat (amelyeket múlt héten nem találtam) ismertetem: ezek szerint ma már a lakosságnak „csak” 15 százaléka él mélyszegénységben, ami azt jelenti, hogy napi 1 dollárból kell gazdálkodniuk. Tessék kiszámítani, mit lehet venni, hogyan lehet megélni havi 138 lejből. Ráadásul egy nem olcsó országban.

Érdemes megemlíteni még egy érdekes adatot: a lakosság 70 százaléka van valamilyen kapcsolatban a felsőoktatással: járt, jár vagy legalább belekóstolt az egyetemi életbe. Az írástudatlanok száma mindössze 2 százalék.

A helyi idegenvezetőnk hangsúlyozta – ezért gondolom, hogy valóban különleges jelentőségű –, hogy Panamában nagyon erős építőipari szakszervezet működik. Az ebben az ágazatban dolgozók a fizetésük egy részét a szakszervezet pénztárába fizetik, a munka nélkül maradóknak meg ebből biztosítják a segélyt. Igen, valamikor így tanultuk, ez lenne a szakszervezet egyik fontos szerepe.

Az ország történelme természetesen illeszkedik a kontinenséhez. Őslakosai az indiánok voltak, aztán a 16. században meghódították a spanyolok. 1821-ben elszakadt Spanyolországtól, és Nagy-Kolumbiához csatlakozott, amelytől az USA segítségével szakadt el. Történetének talán ez a legfontosabb állomása, mert ennek a szövetségnek köszönhetően került be, illetve foglal el megkülönböztetett helyet az újkor történelmében.

Az ország fővárosa – és az egyetlen, amelyben jártunk – Panamaváros (így használjuk magyarul, és nem Panama City vagy egyéb formában), itt él az ország lakosságának fele.
Panamavárost 1519-ben alapították, természetesen a spanyolok, és ezzel Dél-Amerika (így mondták nekünk, de azt hiszem, pontosabb, ha azt mondjuk: Latin-Amerika) legrégibb városa.

Első pillantásra nagyon modern, sok és köztük több különleges formájú felhőkarcoló pompázik benne, az általuk kínált panoráma inkább távolról vagy esti fényben szemkápráztató. Nappal ugyanis elsőként a kopottság, az elhanyagoltság – mint legtöbb helyen a régióban – ismerős képe villan be, de itt van még valami, legalábbis nekem: az utánzás, az olcsóbb kivitelezés érzése ötlik szembe. Amikor ugyanis megpillantottam az első tornyokat, nekem nem New York (igaz, csak képről ismert) vagy Sanghaj gyönyörű modern sétánya ugrott be, hanem Moszkva és Peking egyszínű, szürke (hatást keltő) toronyépületei. A sötét és a fények együttes jótékony hatása semlegesíti ezt a benyomást. A szállodánk medencés tetőteraszáról éjjel, illetve napközben az óváros kilátópontjáról a párásan sejlő modern Panamaváros látványa igen tetszetős. Mint ahogyan azt is el kell ismernem, hogy létezik egy olyan csavart formájú, olajzöld színű épülete, amilyet eddig máshol nem láttam, és amelyet lelkesen fotóztunk is az autóbuszból. Mert gyalog nem sokat bóklásztunk, csak egy keveset estefelé, a szálloda környékén.

Az óvárosa természetesen szép, mert régi. Ez a megállapítás nagyjából minden épen megmaradt közép- és dél-amerikai óvárosról elmondható, hiszen értéküket és szépségüket a korabeli spanyol építészet és annak helyi sajátosságait magukon hordozó templomok, paloták jelentik. Mint ahogyan központi terük is rendszerint a Plaza Mayor (Nagy Tér), amely néha a függetlenségi harcok tiszteletére Plaza de Armasra változik. Panamavárosban ez a terület bizony eléggé kicsi, de nagyon hangulatos, a kötelező módon itt található, 1688–1796 között épült, belül nagyon egyszerű székesegyháza pedig kívülről kifejezetten szép.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!