Hazánk fiai kedvenc külföldi íróikra magyar nevet ragasztottak, így lett Jules Vernéből Verne Gyula, Karl Mayból pedig May Károly. Az előbbiről már egy korábbi írásban megemlékeztem, May Károlyt egy drezdai utazás élményei alapján mutathatom be.  A látottak előtt viszont felidézem fiatalkori benyomásaimat.
Az író neve a világ minden részén jól cseng, hiszen munkáit ötven nyelvre fordították le, s könyveiből mintegy 200 millió példány kelt el. Írásai nevelő hatásúak: a Vadnyugaton és a Közel-Keleten játszódó regényeiben a férfias erényeket és a becsületet állította középpontba. Élesen elkülöníti a jót a rossztól. Sokszor mutat rá a velejéig romlott fehér emberek üzelmeire, amik az indiánok jövőjét is meghatározták. A népszerűséget az író könnyed stílusának és kiváló fantáziájának köszönhette. Elénk varázsolja a Vadnyugat harcait, hétköznapjait, de a sörárakra is van tippje. Magányos hősöket alkotott, akik a nemes ügy érdekében a hasonszőrűekkel szövetkeznek. Tette ezt úgy, hogy Amerikában csak egyszer fordult meg, s akkor is csak Buffalóig jutott. A hiányt kemény munkával pótolta: a hiteles „tudósítás” érdekében százával falta a témával foglalkozó könyveket, sőt az indián nyelvek rejtelmeibe is beleásta magát.

Az írót a háború után itthon hamar indexre tették. Regényhőseit azonosították a felsőbbrendű emberrel, az Übermentsch-csel, a nietzchei képződménnyel, ami a náci fajelmélet egyik alapjául is szolgált. A könyveit bezúzták, a nevét az irodalomtörténetekben igencsak bemocskolták.
Leghíresebb regényéről, a Winnetou-ról nagyapám sokat mesélt, de hozzájutni a könyvhöz szinte lehetetlennek tűnt. A budapesti ócskapiacon, a Tangón néha felbukkant, de több száz forintot kértek egy rongyosabb példányért is. A kölcsönkéréséért is keményen kellett „perkálni”. Végül megtört a jég, 1966-ban a Móra Könyvkiadó dobta a művet piacra, s a sikere minden várakozást felülmúlt. Pedig az eredeti szöveget jócskán megcsonkították, a fiatalság fejlődésére vélhetően káros részeket kihagyták. A páratlan érdeklődés láttán az író más könyvei is megjelenhettek, így kézbe vehettük A medveölő fia és Az Ezüst-tó kincse köteteket. A gimnáziumom eldugott könyvtárában dolgozott Spáczel István pap és hittantanár. Félretételét az indokolta, hogy a háború után a Független Kisgazda Pártban politizált. Ismerte világnézetemet, így nagyon sokszor ajánlott olyan könyveket is, amik akkor a nem támogatott kategóriába tartoztak, de valahogy túlélték a nagy selejtezéseket. Így olvashattam el May Károly Vad Kurdisztánon át című regényét. A könyv ma is igen aktuális, mivel a kurd–török harcokba viszi el az olvasót. Az atya kérte, hogy ne beszéljek senkinek a kölcsönzésről. Mindmáig álltam a szavam.

Folytatjuk