Egyik úti beszámolóm kapcsán sem mondták annyian, mint Irán esetében, hogy olvasva az emlékezéseimet és élményeimet kedvet kaptak az illető ország felkereséséhez. Valószínűleg ez a kellemes benyomás csak elmélyül, ha elmondom, hogy az út befejezése is olyan volt, mint amilyennek lennie kellett: nyugalomban, jó hangulatban indultunk haza és érkeztünk meg. A reptéren elköszöntünk egymástól és az idegenvezetőnktől, aki végig kifogástalanul viselkedett.

Nekem ott a legfontosabb tapasztalatom a másság volt. A másság abban az értelemben, hogy a valóságban, az utcán megélt Perzsia nagyon más volt, mint amilyennek elképzeltem. Persze nem vonom kétségbe mindazt, amit olvastam és le is írtam róla, ám azt senki sem vitathatja, hogy a mosoly az arcukon őszinte volna, hogy a legtöbben szívesen álltak szóba velünk, legtöbbször ők kezdeményeztek, és a fedetlen fejemért sem szóltak, csak egyszer, amikor egy mecset közelébe kerültem így. Természetesen a szent helyeken én is betartottam az előírásokat.

Különben Keleten az emberek rendszerint kedvesek – vagy legalábbis kedvesebbek, illetve többen kedvesek, mint mifelénk. Igyekszem minél pontosabban fogalmazni, ha már ilyen általánosításra vetemedem, de alaposan végiggondolva jutottam arra a következtetésre, hogy ezt megengedhetem magamnak. Kivételt képez Kína, ahol nem igazán láttam mosolygós arcokat, és a nálunk élő kínaiak sem azok.
Perzsa emlékeim vége felé járva már elkezdtem gondolkozni azon, melyik legyen a következő ország, amelyről élményeket idézzek fel. Nem volt könnyű a döntés, mert egyszer már világgá kürtöltem a lehetőséget, hogy az olvasóim, legalábbis a Facebook-olvasóim, válasszanak Irán, Indonézia, illetve Malajzia és Szingapúr között, és akkor úgy döntöttünk, hogy Iránnal kezdem, majd folytatom valamelyikkel a másik kettő közül. Igen ám, de közben eljutottam Kelet-Anatóliába, azaz az ősi Mezopotámia egy részébe, és ezzel végre felfedeztem az utolsó két régen vágyott látnivalómat is. Divatos kifejezéssel azt mondhatnám, kipipáltam a bakancslistám két utolsó tételét – de kirázna a hideg az ilyen fogalmazástól, mert a bakancslista kifejezést rettentően elcsépeltnek tartom, nem szeretem, és – ami ennél is fontosabb! – sosem pipáltam ki látnivalókat, meg egyebet sem. Sőt. Mindig nagyon felháborít, ha valaki azt teszi, mert úgy gondolom, azért nem érdemes utazni, hogy híres helyeket kipipálhass. Utazni a gyönyörért, az élményért, a feltöltődésért és a tudásért kell.

Mezopotámia, amelynek neve a folyók közötti országot jelenti, a Tigris és az Eufrátesz közötti területre vonatkozik, és már azóta felkeltette érdeklődésemet, hogy az iskolában azt tanították, hogy itt volt a civilizáció bölcsője, mert sok, híres civilizáció – sumerok, akkádok, babiloniak, asszírok, perzsák, hettiták, médek – alakult és fejlődött ki itt, ezek valóban az emberiség legnagyobb, legfontosabb tudását már nagyon régen elkezdték építeni. Ennek a csodálatos ősi kultúrákat felvonultató területnek a nagy része ma Irakhoz tartozik, de Szíria, Irán, Törökország és Kuvait is osztozik egy-egy kisebb darabján. Eljutni Törökország keleti részébe tehát – mint már jeleztem – régi vágyam volt, aztán egy évvel ezelőtt, 2025. október 8–28. között végre beutazhattam ezt az országrészt. Nagyon sok szép ígérettel és sok kellemetlenséggel. Azt mondhatnám, sok szempontból a perzsa utam ellentéte volt.

Bár ugyanaz az iroda szervezte, amellyel Iránban jártam, ez az egyik legpocsékabbul szervezett körutazás volt, amelyen valaha részt vettem, leszámítva a legelső hazai útjaimat. Ezért a török iroda a felelős, amelynek tulajdonosa vezette a látogatásainkat, és aki az egyik legellenszenvesebb és legkevésbé felkészült idegenvezető volt, akivel eddigi utazásaim során találkoztam. Valószínűnek tartom, hogy nincs egyedül ezzel a felkészületlenséggel, bár valószínűleg az arroganciájával igen, de én eddig mindig magyar idegenvezetővel utaztam, ezért a helyiek inkább csak kibiceltek neki. Ezúttal ellenben csak a török vezető volt velünk, akinek magyar felesége van, és ezért megtanult magyarul. Legalábbis ő azt állította és hitte magáról…