Hirdetés

Ismétlődő csoda

Albert Ildikó
Ismétlődő csoda
Marton László Kiskirálylány szobra a Duna-korzón Fotó: Albert Ildikó

Budapesten megélt hetem csodája megismét­lődött az elmúlt hét végén: két napot Marosvásárhelyen töltöttem drága emberek között, ezúttal furcsa színházélménnyel és két remek könyvbemutatóval. Így ugyanazzal a csodálatos hangulattal feltöltődve emlékezem, mint amilyenben pesti barátnőmmel indultunk zenei kiruccanásra.

A musical nem az én műfajom. Ennek ellenére vállaltam Michael Kunze és Lévay Szilveszter: Rebecca című darabja megtekintését az Erkel Színházban, a mű Daphne du Maurier egykoron nagyon népszerű romantikus regényének, A Manderley-ház asszonyának az adaptációja. Így nyilván egy jó történetet és igen látványos előadást követhettünk végig, eszméletlenül hangos, egészségkárosítóan hangos zenével, amely ráadásul számomra nem is volt valami fülbemászó…, de egyszer megnézhető.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Utána a Madách Színházban egy, ha lehet még híresebb előadást, Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Evita című musicaljét láttuk, egy-két ismerős zeneszámmal, ez is nagyon elegáns kiállításban, ám nekem túl kevés és egyoldalú volt a címszereplő életének bemutatása, ahhoz képest, hogy én milyennek képzelem – sőt, tudom – őt, hisz Evitáról sokat meséltek argentin utamon, és még a sírhelyét is meglátogattuk Buenos Airesben.

Következő találkozásom szintén egykori útitárssal volt, akivel – a nagy korkülönbség dacára – sorsközösségünk köt össze. Ő az, aki mindig elkísér, meg feltesz a megfelelő tömegközlekedési járműre, hogy célba érhessek, mert nekem ez nem mindig megy könnyen ismeretlen helyen. Este a Játékszínbe mentünk, ahova csak a VIP-szektorba kaptunk jegyet, ami azt jelentette, hogy egy perecet és egy pohár pezsgőt is felszolgáltak nekünk, amit az előadás alatt is élvezhettünk… volna. Nem tettük, mert én mindig udvariatlanságnak tartottam azt az egykori szokást, hogy jó ebédhez szól… a színház. Ian Hislop és Nick Newman Amatőrök című vígjátéka jó volt, de távolról sem volt annyira szórakoztató mint majd két nap múlva a Tháliában Ray Cooney unalomig ismert, mégis hahotára fakasztó darabja: A miniszter félrelép. Remek komédia, amely filmfeldolgozás és egy másik régebbi színházi előadás után is képes mulattatni. Szerzőjét nem véletlenül szokás az angol Feydeaunak nevezni. Az ebédet ezúttal is színházjáró társam szolgáltatta, a pezsgőt meg az előadás szünetében ittuk meg, régi szokásunkhoz híven. Mert mindig pezsgőzünk, csak ezt nem lehet minden alkalommal leírni, ugyebár…

Egy másik napom újfent egy klasszikus programmal örvendeztetett meg: a maláj utamon megismert, mára már barátnőmmel a szokott helyünkön, a Randomban találkoztunk. Az apró vendéglőben nemcsak jól főznek és nagyon kedvesek, hanem igen jó helyen, a Mammut közelében, egy igen kellemes és hangulatos utcában helyezkedik el. Nagyon jót beszélgettünk, bár befejezni nem sikerült. Már csak az olvasmányélményeink betöltenének egy délutánt, hát még az utazások. De várt reám a Naptárlányok, ezért újra a Játékszínbe mentünk, mert elmaradt az előadás, amit a Rózsavölgyiben szerettünk volna látni. Nem volt túl sikeres választás.

A következő nap újabb élményt nyújtott: feljött Székesfehérvárról rég nem látott barátnőm, akivel ott folytattuk, ahol évekkel ezelőtt abbahagytuk, miközben pizzáztunk a Vörösmarty téren, mert ez a barátság. Este Kávéházi kabaréval búcsúztunk a hetes előadáskoktéltól a Turay Ida Színházban. Nagyon jól szórakoztunk, mert nekünk még sokat jelent a klasszikus kabaré, ez a kihalófélben egyesek szerint inkább csak átalakulófélben lévő műfaj.

Utolsó budapesti napom október 23-ára esett, amikor az ’56-os eseményeknek 70. évfordulóját ünnepeltük. A Magyar Nemzeti Galériában ingyenesen lehetett nézelődni, ám kiderült, hogy regisztrálni kellett volna és már nem volt hely. Ezért végigbóklásztuk a Deák teret, meg a Duna-partot és belekóstoltunk az ünnepség műsoraiba: korabeli villamosban felolvasás, nyílt színtéren az eseményeket megidéző előadás, sátrakban zene, szavalat, jelenetek. Jólesett nagyon. Az Országház közelében járkáltak felkapott politikusok is.

Csodálatos hét volt. Újra bebizonyosodott, hogy a világ legjobb dolga élni az életed saját elképzelésed, vágyaid szerint, és ha nem más szükségletei és igényei határozzák meg az időbeosztásodat, a sorrendet, a prioritásokat. Milyen jó, mikor a magad ura vagy. Ezt sosem szabadna feladni.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!