Szülőfalum, Szé­kely­dá­lya szomszédos Bágy-gy­al, a Bá­gyi-hegyen ülő faluval. Em­lék­szem gyer­mek­ko­rom­ból, a dályaiak mindig felnéztek Bágy­ra, nemcsak azért, mert földrajzilag magasabban fekszik, hanem azért is, mert tisztelték az ott lakókat szorgalmuk, életrevalóságuk miatt. És ott volt a bágyi vár, amelynek építéséhez hajdan a dályaiak is hozzájárultak – szólt a fáma –, egy bástyájában ők őrködtek a vidék békéjére, biztonságára. Meg a bágyi csergék és szőrtakarók is szóba jöhetnek, amelyek készítéséről a bágyiak híresek voltak, kundot-bándot bejártak portékáikkal. Nekünk is volt egy piros bágyi csergénk, mindennapi takarónk gyerekkoromban, sokáig szolgált, de most már az új idők igaztalanul száműzték a házból, egyéb feladatot kapott a padláson. Gyakran jártunk szüleimmel a „Bágyi széjre szénacsinálni”, olyankor mindig rákérdeztem, hol van az a vár, amelyről annyit beszélnek, de sehol se látható. Mondták, hogy az idő lebontotta, de abból én, zsenge csemete, nem sokat értettem.
A nagy-homoródmenti Bágyról jelent meg nemrég helytörténeti kiadvány (A bágyi csoda. Helytörténeti olvasókönyv, szerkesztette Dáné Szilárd, Kendertó Egyesület, Bágy – F&F International, Gyergyószentmiklós, 2022), azt elolvasva most már mindent tudok. Vaskos és tartalmas könyv. Dáné Szilárd tanár, Hargita megyei magyar szakos tanfelügyelő, Bágy szülötte évtizedek óta gyűjti a falujára vonatkozó adatokat, és most mindezt elénk tárja 475 oldalon. Nemcsak szerkesztett, hanem hegynyi információt gyűjtött össze. Az aprómunkát is el kell hogy végezze valaki a szintézishez! És saját maga is fontos „olvasmányokat” írt a kötet súlypontjába. Nem falumonográfia, hanem olvasásra, tanulmányozásra szánt, összeszerkesztett írások, dokumentumok sora, rendszere a könyv. „Igyekeztem összegyűjteni mindent, amit a faluról írtak az évszázadok folyamán. Olyan írásokat is tartalmaz, amelyek korábban nehezen hozzáférhetők voltak, olyanokat is, amelyek pont a kiadvány kedvéért készültek el. A történelemtől a művészet- és művelődéstörténeten, a régészeten, néprajzon, nyelvészeten, botanikán, népi és szépirodalmon túl emlékezés- és családtörténetet is tartalmaz. Gazdag adattári rész történelmi, egyházi adatokkal, vidéki és országos újságok, napi- és hetilapok Bággyal kapcsolatos írásaival, igényesen választott festmények, illusztrációk, fényképek és kortörténeti dokumentumok egészítik ki. Úgy gondolom, hogy egyszerre tudományos és olvasmányos. Korosztályra és végzettségre való tekintet nélkül mindenki hasznos tudásanyagot szerezhet belőle a településre vonatkozóan” – vall az előszóban a szerkesztő. Felsorolni, hogy mi van a könyvben, egy ismertető keretében lehetetlen. Böngészni kell, olvasni, mert ezzel a céllal íródott. „Mert a helytörténet a múltról beszél, de a jelenhez szól” – jegyzi meg Dáné Szilárd. Levonni a múlt példáiból a tanulságot, és aszerint cselekedni – ez volt a szerkesztő célja. A könyvhöz adathordozó is tartozik, amelynek anyaga akár több doktori disszertációhoz is ad anyagot. Most már lesz forrás, amelyhez nyúlhat a bágyi vár alatti falu iránt érdeklődő személy, a kutató, a helytörténet búvárlója.
Súlyos és tartalmas könyv ez, amely nem hagyja eltűnni ezt a települést az idő sodrásában. Most már értjük azt is, miért ez a címe: A bágyi csoda. Mert az összetartó, rendtartó falu csodákra képes, meg tud maradni: szülöttei által valamit mindig meg- és felmutat magából.

Az ezerkilencszázhet­ve­nes években olyan sze­­rencsém volt, két Bágy­­hoz kötődő mondát gyűj­töt­tem szü­lő­fa­lum­ban, Dályában, Vinci Juliska nénitől, a Klára, Dála, Ramocsa történetét, és a bágyi vár ostromáról szólót. Köl­csö­nöz­tem is őket a bágyi helytörténeti kiadvány számára. Álljon itt ez utóbbi:

A bágyi vár ostroma

A bágyi várat ostromolták a tatárok. 
A nép benn volt a várban, s már minden élelmük elfogyott. A vár kapitánya a dályai Kandó Marci volt. Jő a bágyi iskolamester, hogy neki kilenc gyermeke van, s azok étlen halnak. Engedje meg a kapitány, hogy lemenjen a faluba. Ott, az iskola híjában sok dió van, hozna a gyermekeknek. Mondták, hogy a tatárok megfogják, de ő azt mondta, avval ne törődjenek. El is ment. Az iskola teli volt kutyafejűvel. Fel ő az udvarról a híjúba, békötötte a nadrágja szárát s az inge ujját kötővel, s megrakta mindenit dióval.
Addig csetlett-botlott a diók között, hogy észrevették. S amikor le akart jönni, kezdték szurkálni a dárdákkal. Éjjel volt, gyenge holdvilág, nem láttak jól. Az egyik belészúrt a nadrágjába, s a dió zörögni kezdett: zörr! zörr! Erre a kutyafejűek azt hitték, hogy kísértet, s ereszd! Úgy elfutottak, hogy még ma is futnak, ha meg nem álltak.
A tanító visszament a várba. Jó nagyot mulattak, hogy az ellenség eltakarodott.
Elmondta: Vinci Balázs, 82 éves, Székelydálya, 1977.