– Jövőben ünnepeljük Nagy István festőművész születésének 150. évfordulóját. Mivel készül a Csíki Székely Múzeum az évfordulóra?

– Az évforduló jó ürügy arra, hogy végre alaposabban foglalkozzunk Nagy István művészetével. A Csíki Székely Múzeum jövő évi nagykiállítását tehát Nagy Istvánnak szenteli. Reményeink szerint olyan gyűjteményes kiállítást sikerül fedél alá hozni, amely átfogó képet nyújt majd a teljes életműről, annak különböző korszakairól, műfajairól, technikáiról, és mindezt oly módon teszi, hogy a képek türkében kirajzolódhasson egyfajta élettörténet is. A kiállítást a főszezonra tervezzük, az évforduló napján, március 28-án szeretnénk megnyitni azt, és egészen nyár végéig tartanánk nyitva. Székely Sebestyén Györggyel közösen rendezzük a kiállítást. Már javában zajlanak az előkészületek, egyeztetések a különböző magyarországi és hazai múzeumokkal, magángyűjtőkkel, és nagyon remélem, hogy minden jól alakul a kölcsönzések tekintetében is.
A kiállítás az évforduló kiemelt eseménye, de az elképzelés szerint számos hozzá kapcsolódó rendezvényre, kiadványra lehet majd számítani, melyek korosztályokra, különböző célcsoportokra szabottan szólítják meg közönségüket. Többek között egy gyerekeknek szóló Nagy István-könyvet is tervezünk, amely gyereknapra készül el, és remélhetőleg folytatása is lesz, ugyanis egy múzeumi sorozatban gondolkodunk, egy olyan, gyerekeknek szóló, gazdagon illusztrált könyvsorozatban, amely olyan személyiségeket mutat be mesés, játékos formában, akik valamilyen módon a Csíki Székely Múzeumhoz köthetők.
A Nagy István Művészeti Középiskolával is igyekszünk összehangolni programjainkat, hogy azok egymást kiegészítve, gazdagítva adjanak lehetőséget az életmű minél árnyaltabb, minél alaposabb megismertetésére.
Ideális lenne, és egyben időszerű is, ha az évforduló alkalmából újra megnyitnák a csíkmindszenti Nagy István Emlékházat is, de arról, hogy lenne ilyen szándék, egyelőre semmit nem tudok.

– Hogyan él a köztudatban a jeles művész, túl azon, hogy oktatási intézmény és utca őrzi nevét?

– Hogy itt hogyan él a köztudatban Nagy István, arról sejtéseim vannak. Bár szakmai körökben igazán elismert, a 2019-es Kieselbach Galéria-beli kiállítás és a kiállításhoz kapcsolódó, másfél ezer reprodukciót tartalmazó hatalmas katalógus is nagyot lendített népszerűségén, határozottan azt gondolom, hogy az itthoni nagyközönség még mindig keveset tud művészetéről. Generációk nőttek fel a Nagy Istvánról elnevezett művészeti iskolában, és úgy gondolom, amellett, hogy iskolát, utcát is neveztünk el róla, kutya kötelességünk a műveivel is foglalkozni, újra és újra.

– Alkalmas az évforduló arra, hogy a művészre és művészetére irányítsa a figyelmet?

– Szerintem igen. A legjobb alkalom. Alapvetően nem tűnik olyan izgalmasnak, hogy évfordulókban mérjük az időt, hogy azért szervezzünk kiállításokat, mert valakinek éppen évfordulója van, hogy egy-egy évforduló adjon jelentőséget egyik vagy másik művésznek. Nagy István esetében picit másképp érzem a helyzetet. Szerintem nagyon is megérett rá az idő, hogy alaposabban foglalkozzunk vele, az évforduló pedig egy jó apropó. Ilyenkor jobban odafigyelnek az emberek, az iskolák, a közönség is jobban megmozdul, mi pedig olyan tartalmakat igyekszünk fókuszba helyezni, melyek feltétlenül figyelmet is érdemelnek.

– Miben áll Nagy István egyedisége?

– Sokan sokfélét mondanak, szakemberek is. Sok mindenért szeretik Nagy Istvánt. Egyszerűsége, képeinek tömörsége, konkrétsága, ereje – mind-mind olyan minőségek, amelyek Nagy István művészetét jellemezhetik. Leginkább különcségét, senkihez sem hasonlítható stílusát szokták emlegetni, de olyan szakember is akad, aki éppen ezzel vitatkozik. Én úgy vagyok vele, hogy első ízben van szerencsém alaposabban vele foglalkozni, lényegében most tárul fel előttem az életmű a maga összetettségében. Számomra most derül ki, hogy hol milyen munkák lelhetők fel az intézményektől a magángyűjteményekig, és ebből, legjobb tudásunk, ízlésünk szerint igyekszünk egy reprezentatív anyagot kiválogatni. Székely Sebestyén György persze nálam jóval jártasabb Nagy István művészetében, jól ismeri a különböző gyűjteményeket, ami lehetővé teszi, hogy körültekintően válogathassunk.

– Bár sokfelé megfordult a művész, élete utolsó éveit Baján töltötte. Maradt-e itthon munkája köz- és magángyűjteményekben?

– Nagy István nagyon termékeny alkotó volt, több ezer alkotást készített. Több hazai múzeumban is fellelhető jó néhány műve, főként a marosvásárhelyi, illetve a kolozsvári szépművészeti múzeumban vannak munkái, és nem utolsósorban a Csíki Székely Múzeumban, ahol több mint 60 alkotását őrizzük, főként szénrajzokat, de néhány pasztellt, illetve olajképet is. Ez utóbbiak jelentős részét még nem látta a helyi közönség, hiszen nem olyan nagyon régi, 2017-es vásárlás révén kerültek a múzeumunkba. Helyi gyűjtőkről is tudunk, akinek vannak képei Nagy Istvántól, néhányat közülük be is válogatnánk a kiállításba.

– Az intézmény felhívására sokan válaszoltak? Milyen érdekességek bukkantak elő?

– Kicsit bizonytalanul tettük közzé a felhívást, nem vártunk tőle sokat. Azt gondoltuk, ha nem is jelentkezik senki, legalább egyfajta előhírnöke lesz a kiállításnak. Reklámként is felfoghatjuk. Emellett persze reméltük, hátha felbukkan még valami, amiről nincs tudomásunk, és ami akár a kiállítás része is lehet. Legnagyobb meglepetésemre néhányan egyből reagáltak, és vannak köztük meglepetések is. Egyelőre nem mennék részletekbe. Ha alaposan átnéztük az anyagot, be fogunk számolni az eredményről. Egyelőre még elég frissnek mondható a felhívás, továbbra is várjuk a jelentkezőket.

– Magyarországon reneszánszát éli Nagy István művészete, képeit jegyzik a műkereskedelemben, s mint említette, pazar kiállítású album is jelent meg róla Kieselbach Tamás művészettörténész és műkereskedő kezdeményezésére. Érezteti-e itt hatását ez a törekvés?

– Nem tudom. Sokan szeretik itt is Nagy István művészetét, sokan látták az említett kiállítást is. Csíkszeredából nézve nekem az az egyáltalán nem új keletű és sokak által sokszor megerősített érzésem, hogy itt nem foglalkoztunk vele eleget, nem ismerjük, s még azt is megkockáztatom, hogy nem értékeljük eléggé. A jövőre tervezett kiállítás nem tud és nem is akar versenyezni a budapestivel, de talán sikerül valamiféle hiányt pótolni, és egy reprezentatív, egész életművet átfogó színvonalas kiállítást létrehozni Erdélyben is, a Csíki Székely Múzeumban.