Példátlan népszerűségre tett szert a My Fair Lady musical mind Amerikában, mind pedig Magyarországon.
A vitriolos tollú Bernard Show Pyg­ma­li­on című drámája szolgált alapjául, s 1958-ban már a Broadway-n aratott megérdemelt sikert. Itt azért említsük meg a két főszereplő Rex Harrison és Julie Andrews nevét, ők alapozták meg a mindmáig tartó diadalt. A darabból 1964-ben film készült, s igen nagy port vert fel, hogy a női főszerepet nem az említett Broadway-sztár, hanem Audrey Hepburn kapta. A magyar közönség ezzel igencsak jól járt, hiszen Hepburn népszerűsége a Római vakáció óta töretlen volt.

Magyarországon is hamar ismertté vált a mu­si­cal, 1966-ban az Operett Színház sztárszere­posz­tásban mutatta be. Higginst Básti Lajos, Bessenyei Ferenc alakította, míg Eliza szerepét olyan neves művészek személyesítették meg, mint Lehoczky Zsuzsa, Galambos Erzsi és Psota Irén. A frenetikus siker nyomán a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat is piacra dobta a hangfelvételt, e lemezen Básti Lajos és Lehoczky Zsuzsa alakítja a főszerepeket. A darab valamit átmentett Show kemény társadalomrajzából, csak „brodvésítették”. Mivel Show-t kiváló operakritikusként is ismertem, kíváncsi lettem volna, hogy mit szólt volna darabja ilyetén való feldolgozásához.
A Kolozsvári Magyar Opera novemberben mutatta be Frederick Loewe és Alan Jay Lerner művét, s ahogy érzékeltem, a telt házas musical-előadás még mindig népszerű a fiatalok körében is. Korrekt bemutatónak lehettem részese, a színészek mindent megtettek a siker érdekében. Egy megjegyzés: a darab kicsit hosszú, a lendülete érdekében a szöveges részből lehetett volna húzni.
Az Eliza szerepét alakító Modra Noémi különösen üde színfoltja volt az előadásnak. Tízéves craiovai tapasztalattal és széles operarepertoárral felvértezve tért vissza szülőföldjére, s ahogy elnéztem, igen szép szerepekkel várták. Elizaként is tökéletesen helytállt, meggyőzően alakította a kültelki virágáruslányt s a szerepe szerinti kikupált úrinőt. Egyes felhangok a rendező szemére vetették, hogy az egyszerű lány székely akcentusának „echte magyarra” való változtatására alapoz. Lehet benne valami, de nem volt zavaró, s nem kell mindenbe ideológiát csempészni. Egyébként a művésznővel készített, az interneten fellelhető interjúban is visszaköszön szép ízes beszéde, Isten őrizz, hogy változtasson rajta egy „Higgins karmaiban”.
Amíg Eliza megformálása igazi hálás szerep, addig Higgins professzoré jóval szofisztikáltabb: lépésről lépésre kell felépíteni. Ennek Farkas Loránd tökéletesen eleget tett, szép orgánuma és hangja, mozgása, valamint színészi rutinja jól érvényesült. Igazi meglepetés volt Ádám János vidám mókázása Doolittle szerepében, ahogy tréfásan mondják: „a szeme sem állt jól”.
Béres László rendezése korrekt, látványos színpadképekkel is operált, a jelmezek csábosak voltak, a balettkar is kitett magáért, számomra talán túl sok volt a nem túl angolos kánkán.
Egy kiváló előadásnak lehettem ismét tanúja a Magyar Operában, kívánom, hogy sokáig legyen műsoron a Show által megálmodott darab.