A legnagyobb Mester maga a Megváltó, aki tanítványainak adta át tanítását; innen az a jelentéstartalom, miszerint a mester a tanítvány fogalompárja. Tágabb értelemben a mester a művészetben, kézművességben, tudományban jártas, könnyen eligazodó személy. A céhrendszerben a mester a testület teljes jogú tagjává avatott kézművest jelenti. Arisztotelész meghatározása szerint a mester a mesterséget készség fokán (erényként) birtokló személy. Felvetődik a kérdés, hogy mester-e mindenki, aki annak mondja magát? Ha valakinek egy akkus fúró-csavarozó gépet nyomnak a kezébe, s feladatul kapja, hogy utcanévtáblákat csavarozzon fel kerítésekre, épületek falára, még nem jelenti az, hogy mesterré lett. Mert a mester figyel a részletekre, éppen tudásának, jártasságának és felhalmozott tapasztalatának köszönhetően, és – ami legalább ugyanennyire fontos – tiszteletben tartja más mesterek munkáját. Nos, aki térfigyelő kamerát és utcanévtáblát szerelt a Csíki Játékszín festett kerámialapokból készült mozaikkal burkolt falára – Nedel Aurel és Márton Árpád képzőművészek alkotása –, minden bizonnyal nem volt mesterember. Mert a biztonság szavatolására és a tájékozódás lehetőségének biztosítására hivatkozva nem lehet(ne), nem szabad(na) kárt tenni egy műalkotásban.
A mozaiknak nemcsak a jelene zűrös, készültekor sem volt kedvező számára a csillagállás. Márton Árpád számolt be róla, hogy a festett kerámialapok kiégetésre vártak a dicsőszentmártoni vegyi műveknél, mikor elsodorta az egészet az 1970-es nagy árvíz első áradása. Miután az üzemet rendbe hozták, és a két művész újból elkészítette a mozaik csempéit, az égetőkemencébe helyezték azokat. De jött az újabb áradás, a kemencék víz alá kerültek, s a mű újból megsemmisült. Harmadik nekifutásra sikerült elkészíteni, a munka végül felkerült a helyére, az akkori városi művelődési ház homlokzatára.
Éppen a műemlékvédelem világnapja volt, mikor Márton Árpád, a csíki képzőművészek rangidőse és a szó legszorosabb értelmében vett mestere bekopogott az irodámba, hogy elmondja bánatát: a mozaik alsó felét eltakarták egy fekete konténerrel. Bántotta, hogy a színpad fölötti mozaikjának – amelyet Gaál Andrással és Pálffy Árpáddal közösen készített – kálváriája után a homlokzati művel is tiszteletlenül bánnak. 
S elmondta, szóvá teszi az ügyet a polgármesteri hivatalban. Szóvá is tette, s meghallgatásra talált: pár nap múlva a konténert elköltöztették. Kérdés: miért nem lehetett eleve olyan helyet választani annak a konténernek, hogy a köztéri alkotásokban amúgy szegény városunkban ne takarjon el egy művet? Ha már alaposan meglyuggaták a kamerát és az utcanévtáblát felerősítő mesterek. Mesterek…??!