A világ nagy repterei után a hanoi légikikötő igen „lepukkantnak” tűnt: tülekedő tömeg hullámzott mindenütt. A holdújév utolsó napján érkeztünk, feldíszített standok köszöntötték a nagy ünnepet, úgy tűnik, a virágárusok nagy üzletet csináltak. Némi nehézség árán megtaláltuk az autóbuszunkat, s elindultunk szálláshelyünk felé.
A város sokat fejlődött a legutóbbi – két évtizeddel ezelőtti – látogatásom óta. A belváros felé tartva egyre több magas házon akadt meg a szemem. A forgalom elég erős volt, a motorkerékpárok uralták a mezőnyt.

A szokásos nevezetességekhez vittek el minket, s természetesen meg kellett látogatni a nemzeti hős, Ho Si Minh mauzóleumát. Korábban a mauzóleum előtt tudtunk filmezni, most az egész környéket lezárták, s különleges biztonsági intézkedések mellett lehetett belépni a területre. Végigjártuk az „emblematikus” területet, ismét szembesültünk, hogy az egykori élet-halál ura, „Ho apó” milyen spártai körülmények között élt. A várost ellepték a turisták; mivel az oroszok Európában most kevésbé szívesen látott vendégek, így ők is többek között Vietnámban élik ki utazási vágyaikat. A franciák az egykori francia negyedben érzik magukat otthon, s az ottani szállodákban hajtják nyugovóra fejüket. Kevesebb kínai vendéggel találkoztunk: állítólag a két pártvezetés között – területi viták miatt – némi mosolyszünet tapasztalható.
A higiénés állapotok sokat javultak: míg korábban csak első osztályú éttermeket ajánlottak a vendégeknek, mostanság egy kisebb, eldugott helyen üzemelő vendéglőben is bátran fogyaszthatnak. Mindenütt pénzváltók nyíltak, az árfolyamok nagyjából megegyeztek. A dollár a menő, abból is csak a legújabb, sértetlen bankjegyeket veszik át. A százdollárosokat jobban váltják, mint a kisebb címleteket, az euró kevésbé kelendő.
Hanoi az ellentétek városa. A luxusszállodák sorával várja a vendégeket, két házzal odébb kis szatócsboltok kínálják szűkös árukészletüket. Családok élik életüket az utcán: a flaszteren főznek, hevenyészett bölcsőben ringatják gyermeküket. Kis kifőzdékből motoros kiszállítók viszik az elkészült ételdobozokat, az egyiknél vagy kétszáz porciót számoltam össze sebtében. Még mindig kísért a múlt, hadirokkantak kis gyékényre teszik ki néhány flaska vizüket, gyümölcseiket: hazafias kötelesség tőlük vásárolni. Sokan megállnak mellettük néhány szó erejéig. Egy másik sarkon a kerítés mellett egy borbély szorgoskodott. Úgy tűnt, hogy ment neki az üzlet, mivel két másik kuncsaft várta, hogy sorra kerüljön. Az egyik legkülönlegesebb árus kutyákat kínált. A harmincféle eb békésen várta kényelmetlen ketrecében új gazdiját, remélve, hogy nem egy fazékban fog kikötni.