Hirdetés

Kereszténység Malajziában

Csermák Zoltán
Kereszténység Malajziában
Georgetowni protestáns temető

Melakában a portugálok a hollandoknak adták a kilincset (na, nem önként). Az új hódítók 1641-ben foglalták el a várost, s másfél százados ottlétük alatt virágzó kereskedelmi kikötővé fejlesztették. A Néprajzi Múzeumban, az egykori városházán ízléses kiállítás mutatja be a kolonialisták mindennapjait, a Szent János-erőd pedig a hely stratégiai jelentőségét idézi. Ha belelapozunk a Melakáról írt útikönyvekbe vagy visszaemlékezésekbe, legtöbbjüket a város középpontjában épített templom fotójával illusztrálják. Az 1753-ban, a holland jelenlét százéves évfordulójára épített imaház építészetileg nem túl jelentős, de vörös színe, különösen naplementekor teszi festőivé. Az egykori református templom napjainkban az anglikán egyház kezelésében van. A mellette lévő tér, a fiatalok kedvelt találkozó helye, s itt várják utasaikat a színpompás riksák is. 
Amíg Melaka a gyarmatosítás kezdetének tanúja, addig Georgetown az angol kolonializmus legjelentősebb városa. A Penang-szigeten elterülő kikötőt 1786-ban Francis Light angol kereskedő alapította, s uralkodójáról IV. Györgyről nevezte el. A 600 ezer lakosú város erős ütemben fejlődik, s ma már prognosztizálható, hogy Szingapúrhoz hasonlóan a jövőben az egész sziget egy összefüggő településsé olvad össze. Az etnikai sokszínűség Georgetownra is jellemző, itt él az ország legnagyobb kínai közössége. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A hőskor impozáns emléke a Corn­wallis-erőd, ahol a szokásos történelmi tárlat, s természetesen az alapító Francis Light szobra, s egy XVII. századi híres ágyú mellett Malajzia legrégebbi anglikán kápolnája található. Az erődtől sétára indulva az angol gyarmati építészet szép alkotásait láthatjuk: a Viktória királynőről elnevezett Óratornyot, a Városházát, a Parlamentet, valamint a Szent György-katedrálist, Délkelet-Ázsia legrégebbi anglikán templomát. Az 1818-ban felszentelt épület a háború alatt jelentős károkat szenvedett, ottlétemkor is restaurálták. Az angol gyarmati korszak emléke a protestáns temető. A magnóliafák alatt vezető utakat több száz éves síremlékek szegélyezik, szebb időket látott gondos kidolgozásuk egy gazdag korra emlékeztetik a betérőt. A táblák külön felhívják a figyelmet a városalapító, valamint Thomas Leonowens sírjára. A fiatalon meghalt katonatiszt feleségének történetét Andy Tennant 1999-ben forgatott filmje, az Anna és a király örökíti meg. Az alkotásban a hitves szerepét Jodie Foster alakította.
Vasárnap lévén, az 1860-ban épült, Szűz Mária mennybemenetele katolikus templomba mentünk misére. Mint a trópusokon mindenhol, a templom nagy nyitott ablakai mellett ventilátorok segítségével biztosították a levegő járását. A templom tele volt hívővel, európaiak csak mi voltunk. Egy keleti vonású nővér külön üdvözölt minket, s érdeklődött, nem akarjuk-e felolvasni angolul az egyik szentleckét, de tartózkodásunkon sem sértődött meg, kedvesen átadta a mise menetét, s a szertartás alatt is volt egy-egy mosolya számunkra. A kínai atya, nekünk kissé furcsán, recitálva prédikált, a hazai szokásoktól eltérően minden hívő aktívan vett részt az éneklésben a szövegek mondásában. A kiengesztelődésnél mindenki tiszta szívből fordult a másik felé. Tízezer kilométernyi távolságra otthonunktól is éreztük, hogy egy nagy keresztény család tagjai vagyunk.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!