Gazdaságokat éltető ipar­ággá vált a turiz­mus.Ré­szesei vagyunk, de hátrányait is élesebben lát­juk. Gyakran olvasom a cikkeket, bejegyzéseket, hogy például Horvátországban ho­gyan nyúl­ják le a turistákat minden te­rületen, a ren­dőrök milyen fondorlatos módszereket al­kalmaznak a büntetések terén. Máshol átoknak tekintik a turizmust. Nem célom értékelni e híreket, de élettapasztalatom azt sugallja, hogy sok or­szágban, régióban, városban a rövid távú gondolkodás irá­nyítja ezt az iparágat.
E gondolatok járnak a fe­jemben, amikor a bala­ton­szemesi lokálpatrióta, Kiss László A balatonszemesi üdü­lőtelepek kialakítása ter­mé­szetátalakítással és az in­gatlanvagyon védelme című könyvét olvasom. A címadás kissé bonyolult, de a tartalom kárpótolja az olvasót. Az író a kis kötetet időutazásnak szán­ja, hogyan jelentek meg az első nyaralók a déli part egyik legpatinásabb községében. Egy filozófiát fogalmaz meg, mi­ként lehet egy polgári tár­sadalomban kialakítani üdü­lőtelepülést mindenki javára.

A faluban az üdülőtelkek létrehozása a Szemest bir­tokló gróf Hunyady család ne­véhez fűződik, mivel nagy körültekintéssel alakították ki az eladandó 940 egységet. Hu­nyady Imre megalapozta és halála után fia, Hunyady József folytatta odaadó fejlesztő tevé­kenységét. Minden bi­zonnyal neki is megvolt ebből a haszna, de nagy gon­dot fordított a házhelyek biz­tonságára, például az omló löszfalak megerősítésére. Min­ta­nyaralókat is építtetett, a balatoni tájba illő épületek egyben jó például szolgáltak más építkezni szándékozóknak is. Minden jótékonysági ak­cióból is kivette a részét. Az idegenforgalomban fon­tos szerepet játszó kikötő megépítéséhez gróf Hunyady József – jelenleg a hajópihenő az ő nevét viseli – ingyen biz­tosította a telket. 
A nyaralók gomba módra sza­porodtak, a tulajdonosok érdekvédelmi szervezetbe tö­mörültek. A Fürdőegyesület 1908-ban alakult, a háború után feloszlatták, de a rend­szerváltás óta mind a mai napig aktív szerepet játszik a falu életében. A nyári ittlétet élénk társasági és kulturális élet övezte. A Hableány panzió rendezvényeknek adott ott­hont, az 1934-ben megépült Vigadó az esti programok, tán­cos összejövetelek szín­helye volt. A hatvanas évek­ben még magam is töl­töttem e szórakozóhelyen több kel­lemes estét. A hitélet le­írását külön kiemelném: az egyházi objektumok az üdü­lők lelki békéjét szolgálták. Vasárnaponként a Bagolyvár utcai katolikus kápolnában napjainkban is hatalmas tömeg vesz részt a szentmiséken.
Végül a kezdőgondolatok egykori párhuzamára is rá­térek: a vendégfogadás mi­nőségére is fokozottan fi­­gyeltek. Kiss László sorait idé­zem: „A Faluszövetség és a Ba­latoni Körzeti Szövetség a Balaton kultúrájának fel­len­­dítése céljából különbi­zott­ságokkal végigjáratta a köz­ségeket, hogy a házakat, de főleg az üdülőknek szánt lakásokat kényelmi, higiéniai és szépészeti szempontból meg­bírálja. A legalkalmasabb lakások tulajdonosait juta­lommal, díjakkal serkentse, hogy a nyaralóközönség ép­pen olyan jól érezze magát a Balaton mentén, mint külföldi fürdőhelyeken.”
Az utolsó mondatra hívom fel a figyelmet! Még a Magyar Televízióban dolgoztam, mikor minden délelőtt a tudósító Horvátországból jelentkezett színes összeállítással. Hiába voltak e műsorok nívósak, sze­memben már az ötlet is súlyosan károsította a hazai turizmus érdekeit.
Visszatérve a kötetre, sajnos a kommunizmus évei kikezdték a vázolt idillikus állapotot, helyenként a vendéglátás a Zimmer Feri című film által ábrázolt szintre süllyedt. Sze­rencsére a rendszerváltás után ismét előtérbe került a lo­kálpatrióták munkája.
A Balatoni Fürdőegyesület gondozásában megjelent ki­ad­­vány szisztematikusan össze­­­­­állított, gazdagon illusz­trált, Balatonszemesért, a kö­­­zös­sé­gért tenni akaró írás­tudó műve. A belefektetett mun­ka minden fejezetből ki­tűnik, így a Ba­latonszemesi Fürdő­egyesület gondozásában megjelent kötet alapul szol­gálhat a következő generációk kutatásaihoz.