A Hanna grófnő című film története rendkívül érdekes. A diplomata férjemmel az ezredfordulón New Yorkban laktam, amikor a Dunatáj Alapítványtól megkerestek egy filmötlettel. Az információ szerint Mikes Hanna, az erdélyi történelmi család sarja az Egyesült Államokban, pontosabban Washingtonban lakik. Élete, munkássága filmszalagra illő, ezért javasolták, hogy keressem meg az idős hölgyet. Telefonon értem utol, de igen elzárkózó volt, mivel korábban a sajtóval rossz tapasztalatai voltak. A harmadik hívásnál már megtört a jég, s megtudtam, hogy Hanna néni Magyarországra, s Erdélybe készül. Szeretné meglátogatni a zabolai Mikes-kastélyt, aminek visszaszerzésére a román államtól reális esély nyílt. 

Egy kis létszámú stábbal láttam munkához, s Hanna nénivel – a telefonbeszélgetések után – végre személyesen is találkozhattam. Őt kísértük el Erdélybe, egy csoporttal érkezett, aminek tagjai közt találkoztam Jeszenszky Gézával, az Antall-kormány egykori külügyminiszterével is. A 89 éves hölgy tökéletes szellemi-fizikai frissességének birtokában volt. A film Mikes Hanna lenyűgöző személyiségén keresztül a magyar történelem egy korszakát is be tudta mutatni, s egy életformába is bepillanthat a néző. A magyar arisztokráciának egy olyan csoportját tudtuk ábrázolni, amelynek életcélja nem a fényűzés, a parasztok és cselédek kiszipolyozása volt, hanem sikerrel teremtettek munkalehetőségeket, elősegítették a tehetséges fiatalok iskoláztatását, s a köz javát is szolgálták. A mozi hangulatát a Zabolán töltött személyes pillanatok adták. Ilyen volt kedves és érzelemteli találkozása – fél évszázad után – Juliskával, az egykori cselédlánnyal. Emellett politika, diplomácia és néprajz is színesíti az alap mondanivalót. 
A film 2001–2004 között készült el, mivel a tengerentúli tartózkodásom miatt az elkészítése, vágása elhúzódott. Az alkotás kritikai fogadtatása is kedvező volt.