Sokszor leírták, hallottam élőszóban is, hogy az irodalom nem változtatja meg a világot. Pedig igen, ha ritkán is! A világirodalom remekművei néha bevett jogszabályok megváltoztatásának elindítására is alkalmasak. E tekintetben legikonikusabbak a 19. századból Amerikában Beecher Stowe rabszolgaság-ellenes regénye, a Tamás bátya kunyhója, Angliában pedig Charles Dickens regényei. Nagy Tamás jogtörténész Jog és irodalom című tanulmányában (Szeged, 2007) olvasható: „Szociológiai felméréseknél, statisztikai táblázatokba rendezett adatoknál, amelyek önmagukban is lehetnek elgondolkodtatóak vagy akár megdöbbentőek, az elbeszélt történetek mégis többek és hatásosabbak, amennyiben inkább képesek az empátia érzését felkelteni vagy egyenesen empatikus készségeinket fejleszteni, amelyeknek pedig valamennyi jogászi érvelésben – legyen szó egy ügyfél igényeinek felismeréséről és megfogalmazásáról, egy hatósági határozatról, egy de lege ferenda [a jogszabályt megelőző vélekedés] javaslat kidolgozásáról vagy egy kérdés törvényi rendezéséről – helyet kell kapniuk.” Dickens irodalmi munkássága vizsgálható tehát a jogtudomány tárgyaként, vagyis hogyan befolyásolta a hatályos jog megváltoztatását. A Twist Olivér című regény (1838), amelyben az író nyomon követi egy árva kisgyerek sorsát a londoni nyomornegyedekben bűnözők és prostituáltak között, olyan hatalmas népszerűséget ért el minden társadalmi réteg olvasóiban, és annyira hiteles volt az életábrázolása, hogy azzal felébresztette a társadalom lelkiismeretét, és ennek hatására lassú, de erőteljes változás indult meg a jogszabályozásban az úgynevezett szegénytörvény és a gyerekmunka tekintetében. Az író tizenkét évesen saját bőrén tapasztalta a kiszolgáltatottságot, a mélyen alulfizetett gyermekmunka szörnyűségét és megaláztatásait. Ez befolyásolta mindenkori fogékonyságát a szegények nyomorúsága iránt, de elkötelezettségét is, hogy a társadalom jómódú rétegét szembesítse az alvilág, a bűnözők és dologházak, a gyermekek dolgoztatása és az ellenük elkövetett erőszak szomorú és igazságtalan világával. Szerb Antal (A világirodalom története, 1941) így ír: „Egy-egy nagyon nagy írónak sikerül áthidalni a szakadékot az elit és a nagyközönség között… Dickens ihletője a jóság és a szánalom, minden regénye az olvasó legnemesebb erkölcsi érzelméhez fellebbez, megindít és könnyekre fakaszt. A »szív írója«, sem előtte, sem utána nem akadt író, aki annyira fenntartás nélkül szavakba tudta volna önteni szeretetét és gyűlöletét, örömét és bánatát, szélsőséges és gazdagon emberi érzésvilágát… A dickensi hangulat a karácsony jelképében csúcsosodik ki.” Sokan viszont Dickens életszemléletét gunyorosan „karácsonyi filozófiának” nevezik, merthogy az írónak kívülálló, szemlélődő és pártatlan ábrázolónak kell lennie. Az írói nagyság mérésében viszont mindig is bizonytalan a nagyobb és a kisebb. Dickens máig azért nagyobb és népszerűbb sokaknál, mert művei kitöltik az űrt a „magas” irodalmi ízlés és az „alacsony” műveltségű olvasási igény között. A karácsonyi filozófia hitelesítője egy újságban közölt sorozat, első darabja 1843-ból a Karácsonyi ének, amelyet 1867-ig minden évben követett egy-egy újabb karácsonyi történet vagy kisesszé. Ez a ciklus egyedülálló a világirodalomban, Karácsonyi történetek címen folyamatosan közreadják a világ sok-sok nyelvén. Arra hívta fel a figyelmet, mennyire téves az önző vagyonosabbak részéről az a felfogás, hogy a nyomorúság és elesettség miatt maguk az érintettek a hibásak, mert nem dolgoznak „rendesen”, és ezért nem keresnek annyit, hogy a családjuk megéljen. Dickens karácsonyi filozófiájának egyik fontos hozadéka az olcsó olvasnivaló, amit a szegények is meg tudnak fizetni, egyben könyvtörténeti modell az általa szerkesztett Otthoni Olvasás című 1850-től hetente megjelenő füzetsorozat, amely nemcsak sokszínű tartalmával, a könnyű olvasmányoktól komoly politikai és gazdasági reformok követeléséig, hanem előzmény nélküli olcsóságával is hamar népszerű lett. Az aprópénzért megvásárolható füzetek elérték a heti negyvenezer példányszámot is. A nyomtatvány emlékeztet a vásári ponyvafüzetekre. Ugyanezekben az években a magyar kiadványok történetében össztársadalmi hatás és olvasottság tekintetében Sárosy Gyula Ponyvára került arany trombita című műve (Debrecen, 1849) fogható ehhez a népszerűséghez, csak rögösebb az útja és az ünneplés is elmaradt. Az önkényuralom idején hiába koboztak el minden felkutatható példányt belőle, tovább élt lipcsei kiadásban csempészáruként vagy kézzel másolva. Ha rajtakaptak valakit a birtoklásán, börtönre ítélték. Ám az emberek szóról szóra megtanulták, ezt a tulajdont nehezebb zár alatt tartani. A szerző saját karácsonyi története pedig így esett: jogász volt, főjegyző a pesti felső törvényszéken, 1848–1849-ben bíró, majd törvényszéki elnök, kormánybiztos a Kossuth-kormányban. A forradalom bukása után előbb kötél általi halálra, majd életfogytiglani várfogságra ítélték. Éveken át álnéven, külsejét megváltoztatva bujdosott. 1852-ben karácsony hetében fogták el, miután két bizalmas barátja elárulta őt a hatóságoknak.