A trilógia

Meghökkentő: Kafkának nincs német nyelvű életrajza. Még meghökkentőbb: most már van. A legmeghökkentőbb, hogy: nagyszerű – írja a Die Zeit napilap Reiner Stach alkotásáról a Kafka-életrajz első kötetének megjelenésekor, amelyet az S. Fischer Kiadó adott ki 2002-ben. A döntések évei1 Kafka életének az 1910 és 1916 közötti időszakát öleli át. A második kötet az író születésének 125. évfordulójára jelent meg 2008-ban A felismerés évei2 címmel, folytatva az író életének és munkásságának bemutatását 1916-tól az 1924-ben bekövetkezett haláláig. A gyermek- és ifjúkort a trilógia harmadik kötete tárgyalja, amelynek első kiadása 2014-ben látott napvilágot A korai évek3 címmel.

A szerző

Reiner Stach 1951-ben született az NDK-ban. Tanulmányait követően és a doktori fokozat megszerzése után tudományos lektorként, valamint szakkönyvek kiadójaként tevékenykedett. A fent említett trilógián kívül más műveiben is foglalkozik Franz Kafka életével és munkásságával. A trilógia második kötetének megjelenése után Heimito von Dorerer irodalmi díjjal tüntették ki, 2016-ban pedig a Joseph Breitbach-díjat nyerte el. Napjainkban az egyik legjelentősebb Kafka-szakértőként tartják számon.

Hivatásáról így vall: „Az életrajzírónak van egy álma. Utópiának is nevezhetjük, habár lehet, hogy nem több, mint egy titkos szenvedély, mohó vágyakozás. Túl akar lépni a puszta tényeken. Tudni akarja – mi több, át akarja élni – hogyan élték meg azok, akik akkor és ott jelen voltak, azt, ami megtörtént. Tudni akarja, hogy milyen volt Franz Kafkának lenni. Persze, tudja, hogy ez nem lehetséges. Nemcsak az olvasó számára ismerős az a notórius szomorúság, mely az általában elválással és halállal végződő életrajzok sorai között meghúzódik. Ezt a tényt az életrajzíró is ismeri. Be kell tehát látnia, hogy a nem tudatosult remény, miszerint alaposabb kutatással és mélyebb empátiával mindig egy lépéssel tovább lehet haladni, mindig egy kissé közelebb lehet kerülni, csupán csak illúzió. Az idegen élet elillan előlünk. Megmutatkozik, mint egy állat az erdő szélén alkonyatkor, majd ismét tovatűnik. Itt nem segítenek a módszertani csapdák, a tudomány ketrecei üresek maradnak. Mit nyerünk tehát fáradozásunkkal? Franz Kafka igazi életét – biztos, hogy nem. De egy múló pillantást életére, egy elhúzódó pillantást, igen, talán, ennek lehetségesnek kell lennie.”4

Egy komor bürokrata töredékes irodalmi munkája. Vagy mégsem?

Sokan sokféleképpen próbáltak magyarázatot találni Kafka egyedülálló, gyakran zseniálisnak nevezett irodalmi világára. Stach szerint az is rácsodálkozik erre, aki írásait esetleg humortalannak, sötétnek tartja, mert „mondatai bebújnak az olvasó bőre alá, elgondolkodtatnak. Két kérdés érlelődik meg megkerülhetetlenül: »Mit jelentsen mindez?«, hangzik az egyik, és »Hogy jön létre?«, így a második. És attól függően, hogy az olvasó mely hívószót követi, vagy a műértelmezés őserdejében találja magát vagy egy lezárhatatlan életrajzi keresztrejtvénnyel való vesződést ölt magára.”5
Stach nem tartja valószínűnek a gyakran emlegetett feltételezést, hogy Kafka balesetbiztosítás-hivatalnoki állásának szürkesége húzódna a különös irodalmi világ mögött.

Kutatásaiból arra következtetett, hogy Kafka feladata messzemenően túlmutatott az aktatologatáson, tevékenysége személyes sikereket hozott és lehetővé tette a munkával való azonosulást 7. „Kafka egyáltalán nem volt a bürokrácia áldozata, nem egy átláthatatlan szervezet névtelen kis kereke volt, hanem olyan személy, aki önálló döntéseket hozott, a vezető állást betöltő alkalmazott szabad tekintetével, mely túlmutat a meggörbült hátú könyvelő vagy aktamásoló világán.”8
Stach szerint az is téves irány, ha Kafka feltételezett komor személyiségét azonosítjuk az irodalmában megjelenő hangulatokkal. Ha olvasmányai alapján valaki megközelíthetetlennek, bosszantónak és kedvetlennek ítélte meg Kafkát, akkor véleményével nem tért el a széles átlagtól, írja Stach, aki szerint azonban ez a megállapítás hiányos észrevételeken alapult, és az író halála után is még évtizedekig jellemezte a róla alkotott képet. Nem csoda, ha erre gondol az olvasó, hiszen Felice Bauer is, akivel akkor már több mint száz levelet váltott, egyenesen rákérdezett egy alkalommal Kafkára, hogy tud-e nevetni. „Ne kételkedj benne”, érkezett az író válasza, „kedélyes nevetőként ismernek engem, habár ebből a szempontból korábban sokkal bolondosabb voltam.”9 A hozzá legközelebb álló személy, Max Brod is említi a nevető Kafkát, miszerint egy alkalommal Kafka éppen A per első fejezetéből olvasott fel részleteket szűk baráti körben, és annyira kellett nevessen, hogy „időnként már nem tudta tovább olvasni a szöveget.” És hallgatósága is „teljesen felszabadultan” szórakozott. És ez „eléggé megdöbbentő” – írja Brod –, „ha figyelembe vesszük ennek a fejezetnek a félelmetes komolyságát. De így volt.”10

Különösnek mondható az is, de tény, hogy Kafka mindhárom fennmaradt regénye befejezetlen. Némely irodalomkritikus ezt úgy értelmezte, hogy az író ezeket a műveket szándékosan nem fejezte be. Stach ezzel a feltételezéssel is leszámol, szó szerint legendának tartja, hogy „Kafka a kudarcot általában és regényeinek töredékességét különösképpen saját esztétikai igénye, vagy mi több, önmaga megfelelő kifejezésének tartotta volna. A valóság éppen ennek az ellentéte. […] Tökéletes formai egységre törekedett.”11

Az elveszett, negyedik regény

Ha ránk maradt volna Kafka negyedik regénye, akkor egy levél-regényt olvashatnánk tollából. Keletkezésének idején Kafka és Dora Diamant Berlinben élt, a történet is a városhoz kötődik. Az író halála után Dora Diamant kezdetben Max Brod előtt is letagadta a regény létezését, aki igyekezett minden Kafkától származó írást, naplórészletet, jegyzetet, levelet megszerezni. És mindezt nem azért gyűjtötte, hogy teljesítse barátja végső kívánságát és elégessen mindent, amit addig nem publikált, hanem ellenkezőleg, mindent meg akart jelentetni. 1933-ban azonban a Dora Diamant tulajdonában levő összes Kafka-írás egy házkutatás alkalmával a Gestapo kezébe került. Ekkor szólt Dora Diamant a regényről Brodnak, aki még megpróbált diplomáciai úton közbenjárni az írások visszaszerzése érdekében, de fáradozásai nem jártak sikerrel. A negyedik regény valószínűleg örökre elveszett.

Dora Diamant így emlékezik: „Amikor Berlinben éltünk, Kafka gyakran kisétált a steglitzi parkba. Olykor én is elkísértem. Egy napon egy kislánnyal találkoztunk, aki sírt, és látszott rajta, hogy teljesen kétségbe van esve. Beszélgetni kezdtünk vele. Franz megkérdezte, hogy mi bántja, és így megtudtuk, hogy elveszítette a babáját. Franz azonnal kitalált egy elfogadható történetet, amely a baba eltűnésére magyarázatot adhat.

Folytatjuk
 

1 Reiner Stach: Kafka – Die Jahre der Entscheidungen.
2 Reiner Stach: Kafka – Die Jahre der Erkenntnis.
3 Reiner Stach: Kafka – Die frühen Jahre.
4 A döntések évei, 27. oldal.
5 A döntések évei, 15. oldal.
6 A felismerés évei, 64-es fotó.
7 A korai évek, 386. oldal.
8 A döntések évei, 332. oldal.
9 A döntések évei, 288. oldal.
10 A döntések évei, 553. oldal.
11 A döntések évei, 269. oldal.
12 Dora családneve több formában maradt fenn. 1928-ban egy könyvdedikációt Dora Dymant-Kafka névvel írt alá.
13 Beschreibung eines Kampfes.