A Hagyományok Házában májusban megnyitott Magyar Állami Népi Együttes évfordulós kiállítás témái között gyakran szerepelnek esküvői motívumok; szépek, felemelőek, de még a régebbi időket idézik. Egy dolog állandó: a tavasz és a nyár megdobogtatja az ifjú szíveket, s ennek nyomán az esküvők java részének ideje is. Sokaknak életük legfontosabb eseménye, viszont a szokások is változnak rendre: az egybekelési ceremóniát társadalmi átalakulások, divatirányzatok befolyásolják. 

Petőfi Tamás modern esküvői ceremóniamesterként hirdeti magát egy évtizede, évente mintegy harminc esküvő szervezését vállalja. Egy rövid interjúban kértem, hogy vázolja fel, milyen átalakulásokat észlelt az eltelt időszak alatt. 

„Tapasztalataim alapján a tradíciók kissé háttérbe szorulnak. Egy példával illusztrálom: régebben fel se vetődött, hogy legyen-e menyasszonytánc, az utóbbi években egy-két esküvőnél kerül elő csupán a létjogosultsága, máshol elmarad. Ebbe nem lehet beleszólni, ez az ifjú pár saját napja – remélhetőleg életükben egyszer fordul elő –, ha a kedv hiányzik, vagy nem tud az ara táncolni, a tradíció nem szolgálhat érvként.  

Gyakran beszédtéma a házasodási kedv negatív változása. Ennek megítélésében én nem lehetek kompetens, mivel akikkel én találkozok munkám során, azok már döntöttek egybekelési szándékukról. Másrészt – jóllehet a szolgáltatásom ára átlagos –, de mégis egy tehetősebb réteg fordul hozzám, nem találkozom azokkal, akik egy alacsonyabb költségvetésben gondolkodnak, vagy a ’legyünk rajta túl’ elvet vallják.

Viszont számos alkalommal tapasztaltam, hogy az úgynevezett ’csendes esküvőt’ tervezők családja beszáll a költségek fedezésébe az ’adjuk meg a módját’ elv alapján. Egy másik gondolat: évente öt-nyolc esetben fordul elő, hogy például a családpolitikai kedvezmények érdekében az előző évben létrejött már ugyan a hivatalos frigy, de ettől függetlenül a lakodalmat mint programot később megtartják. Kérdésére válaszolva, hogy az esküvők hány százaléka köttetik oltár előtt, csak becsülni tudom, kicsivel több, mint a felére tartom.

Számos alkalommal a különböző kultúrák igényeinek is meg kell hogy feleljek. Olyan esküvőkkel is volt dolgom, amikor az ifjú pár egyik tagja magyar vagy Magyarországról származott, a másik fél viszont külföldi volt. Ilyenkor a tradíciók valamilyen keveredésével kellett számolni, de a magyar oldal volt a domináns. Legtöbb esetben az esküvőt és a lakodalmat két időpontban tartották, itthon és külföldön. Ennek nyomán az én szervezésemben a magyarországi tradíciókat helyeztük előtérbe, de valamit a kinti szokásokból is bemutattunk. Ez legtöbbször egy beszédben, máskor zenében nyilvánult meg. Egy alkalommal Magyarországon élő távol-keleti párnak intéztem az esküvőt, itt már a szokások merőben eltértek a hazaitól. Amíg általában egy lakodalom nálunk sokszor reggelig tart, náluk ez tíz óra tájban lezárult. Az esküvői tortát éppen csak jelképesen vágták fel a vacsora után, nem is kínálták. A klasszikus értelemben vett ’buli’ is hiányzott, a karaoke és a rövid éneklés csak részben pótolta.

Végezetül a zenéről is ejtsünk néhány szót! Nagyon vegyes a zenei ’felhozatal’, egyre jobban visszaszorul a lakodalmas rock, a klasszikus és modern slágerek kerülnek előtérbe. Az esküvők java részénél, amiken én dolgozom, DJ van, s nem zenekar. Természetesen a mulatós zenének is megvan a szerepe, az idősebb generációk különösen szeretik, s valóban lehet a számokra táncolni.  Népzenével csak erősebb családi vagy nemzetiségi kötődés esetében találkoztam.”

(Folytatjuk)