Hevesi Lajos, a Jelky András kalandjai című könyv szerzője minden bizonnyal bécsi könyvtárakban is kutakodott, hogy visszaadhassa a XVIII. századi Távol-Kelet hangulatát. Az oldalakat olvasva kezébe kerülhetett például Jan de Marre Batavia című munkája. A könyv szerzője korának igazi polihisztora lehetett, kereskedőként a Kelet-indiai Társaság alkalmazásában állt, életútjának végét a színháznak szentelte. A Batavia című eposz öt éneket takar, az első a Távol-Kelet gyarmatosítását írja le, a második a város keleti részét mutatja be. A harmadik rész Dzsakarta meghódításával ismerteti meg az olvasót, a negyedik éneket Batávia nyugati részének szenteli. A befejező két fejezetnél kibújik az íróból a kereskedő, az ötödikben a kereskedelmi kapcsolatokat tárja elénk, a befejezőben pedig kenyéradó gazdáját, a társaságot dicsőíti. 

Amíg Jan de Marre igencsak jól ismerte Batávia földrajzi adottságait, történelmét és mindennapi életét, addig Alexandre Dumas nem valószínű, hogy járt a helyszínen, de lelkesen írt róla. A jávai orvos című könyve igazi romantikus alkotás. A fiatal orvos, hogy megmentse fiatal, haldokló felesége életét, szövetkezik az ördöggel. Ettől kezdve az ő élete is pokollá válik, de végül Eszter tiszta szerelme megmenti a gyehenna tüzétől. A város leírása viszont igencsak elnagyolt. 2016-ban feleségemmel jártuk végig Dzsakarta nevezetességeit. Az egykori gyarmati időkből – amit Jelky is láthatott – a hajdani városközpont maradt meg. A holland városháza előtt napozó tömeget megkerülve beléphetünk az ódon épületbe, ami a Dzsakartai Történeti Múzeumnak ad otthont. Régi nehéz bútorok, összevont szemöldökű portrék idézik a holland időket. Kissé vidámabb a téren álló Wayang Múzeum. Egy 1640-ben épített templom állott a helyén, az épületet földrengés tépázta meg. Később felújították, s napjainkban egy bábmúzeum otthonául szolgál. Kicsit a tenger felé menve régi raktárépületek előtt haladunk el, ezek egy részét még láthatta bajai hősünk.

Az ősi építészettel a Taman Kis Indonézia Skanzenben szembesülhetünk. A 145 hektáros kimunkált szabadtéri múzeumegyüttesben visszacsöppenhetünk a múltba. Mecset, protestáns és katolikus templom emlékezik az elődök hitére. A harminchárom pavilon a szigetvilág rekonstruált házait mutatja be, hogyan dacoltak egykor a lakók a nedvességgel: a házak java része cölöpökre épült. Díszes, kiállított kosztümök tanúsítják, hogy az őslakosok megadták a módját ünnepeiknek. Minden bizonnyal a bajai legénynek is megakadt a szeme egy-egy ilyen „hacukát” viselő bájos leányzón.

Jelky az 1770-es évek végén érkezett haza, s Budán telepedett le. Kalandos életet adott neki a Teremtő, csendes téli estéken volt, miről mesélnie.