– Mikor és mi befolyásolta művészi pályára lépésedet?

– Ha összeadható a szobrászi, költői és esztétikai teljesítményem, a végösszeg nem azonos a góbéföldi prófétasággal. Fülep Lajos mondata: „Hadd tapossák próféták sírjait megölőik.” Ez nem a próféta mivolt, hanem a KÓR-szellem jellemzője. Illyés Lujza tanító nénim figyelmeztetett, hogy ÉS-sel nem kezdünk mondatot, csak az íróknak szabad. Ehhez hozzágondoltam, hogy Petőfi január elsején született, én meg másodikán, akkor lehet, hogy pályamódosításaim közel visznek hozzá. Faliújságra került egy versem is, ami így kezdődött: „Olvad a hó, tavaszodik”. Enikő lányom óvodáskorában ilyesmit diktált nekem: „minden gyermek szenvedve nő”. Ez próféciának minősül. Hattyúdalként olvasható folytatása: „Olyan egyedül vagy, hogy átsüt rajtad a holnap.” Első lépés: hatodikos koromban rajzkört szervezett az alfalvi Ambrus Imre, Cserr Zsuzsával készített fel, be is jutottunk a marosvásárhelyi művészeti iskolába – középiskolába. Második lépés: Nagy Pál „szakirodalmat” kölcsönzött, olvasnivalók között brosúra irományok is voltak, szidták a nyugati művészet jeles képviselőit olyan demagógok, akiknek sejtelmük sem volt, mi az irodalom, a művészet lényege. Harmadik lépés: Nagy Pál grafikusként irodalmi kört vezetett, amikor felszólalt ifjú Bordy András és az a Péterfy László, akinél festészetórán tizedikes koromban tanulhattam, néma csend leste szavaikat. Péterfy László úgy elemezte kompozícióinkat, hogy megfejtette, mire gondoltunk vagy mit éreztünk festés közben. Olyasmit tudtak Földes László tanítványaiként, ami nyomtatásban sehol sem jelent meg. Csupán szintén a főiskolán oktató Bretter György káprázatos fejtegetéseit közölte sorozatban az Előre napilap. Cserr Zsuzsától hallottam, Földes László ugyanilyen agypezsdítő. 

– Vásárhely és Kolozsvár után hogy alakult sorsod?

– Maros megyei falucskába neveztek ki 1975-ben, onnan elkérezkedve helyettesítőként Ditróban tanítottam két éven át, aztán műszaki rajzot oktattam tíz évig szülővárosom Salamon Ernő nevét viselő középiskolájában. 1987-ben kipenderítettek a tanügyből. Utána nejemet a múzeumból. Mert nem voltunk új típusú celebek. Középiskolában Akli István fizikatanár mindegyre KISZ-tevékenységet sózott a nyakamba, amit pótcselekvésnek érezve elhanyagoltam, ezért tízeseim mellé valamilyen indokkal évharmadonként egy-egy négyessel is megajándékozott. Itthon is kipécézett a hatalom megbízott embere, öntörvényűségünkből ki akart nevelni, mert szerinte egyetemi tanáraink elrontottak. Decemberenként nejem rejtőzködő múzeumi munkabeosztást gyakorolt, hogy a Kárpátok Géniuszának januári születésnapján megjelenendő kötet dicshimnusz szerzőivel ne közösködjön. Feleségem kimaradt a vörös OMAGIU kódexből, én benne vagyok a szekuritáté fehér könyvében.

– Mikor kezdett érdekelni a költészet?

– Kamenitzky Antal osztálytársammal megtanultuk tankönyvből a versformákat, szobrász szakosként is érdekeltek a társművészet mesterségbeli vonatkozásai. Hogy kikerüljem a cenzúra (toll, sztoj!) parancsát, saját költemények hangszerelése helyett fordítottam vagy ötven verset. Szabó Lőrinc Shakespeare-szonett fordításaiból tanultam ezt-azt. Később a Tücsökzenéből. Nyelvérzékemet és formakultúrámat csiszoltam azzal, hogy a fordításaimat összehasonlítottam más magyarításokkal. 

– Kolozsváron meghatározó személyiség volt számodra Földes László. Nem is maradtál hálátlan tanítvány, hiszen esztétikai munkásságod mélyen őrzi az ő szellemiségét.

– Említettem Péterfy László elemző készségét. Földes László írt valamiket egy francia nő regényéről, amit az kérdéssel reagált le, mondván, honnan tud őróla olyasmiket, amik nincsenek benne a regényben. Hozzáláttam egy tanulmányt írni abból kiindulva, hogy a tőmondatszerkezet milyen valóság-összefüggéseken alapul, amiből el lehet jutni a szépirodalom nyelvi többletéhez. Diákjainak tanárom ilyesmit diktált: „Minden művészet tárgyában emberközpontú totalitás, kifejezési formája a művészi kép.” Besegített a munkámba, amit egyrészt azzal köszöntem meg, hogy több évfolyam diákjainak jegyzeteiből szintetizáltam egy előadás-sorozatot. Hargita Megye Tanácsa támogatta a könyvtár pályázatát, így polcokra kerülhetett 2021-ben könyvvé véglegesítve tudása. És elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban is. A 276. oldaltól olvasható a tízéves közlési tilalom története. Másrészt a zsinagógában felavatták a holokauszt-emlékművemet, hat, térbe kiforgatott Dávid-csillag. 

– Mikor volt az első gyergyószentmiklósi kiállításod? Mennyire fogadtak el, hiszen gondolkodó művész vagy, elvekkel, ez pedig véleményezéskor sokszor a munka értékét is fölülírja.

– Talán 1980-ban, a művelődési házban. Még ditrói tanárkodásom idején állítottam ki Kántor Józseffel Csíkszeredában. Egy István nevű szolgálatos valaki látni sem bírta, ezt a körmondatot postázta nekem: „Mivel alkotmányukat kiálló, hegyes vasak képezik, elhelyezésük szükségszerű megoldása következtében még balesetveszélyesek is.”

– Versek, esztétikai munkák, levelezések, cikkek… főleg az utóbbi egy nyugtalan ember portréját rajzolják meg. Milyen embernek – művésznek – tartod magad?

– Próbálok felnőni a Nyelv és esztétikum című könyvemben megfogalmazottak igényeihez. Egykori diákom, Pál Molnár Elemér Szegeden megjelentette Túlzás a szép tanulmányomat Váci Mihály költészetéről, aki a leglíraibb lírát művelte. A Magyar Elektronikus Könyvtárban egy fél évig listavezető volt a rákattintások számával. Tevékenységeim egymás burkában sarjadnak. Sok per, számodra kedvező bírósági döntés, nulla eredmény. Ahol nem lehetne, ott is akadályba ütközöl. Csak téged terhel az okok miatt a felelősség? Nem bennem találták meg a szürkék hegedősét a faszekták, akik nem látják a csutakerdőtől a góbé sivatagot, azt sem, hogy az erdőlopás Fűben járó bűn. Másodrendű bennszülötté váltam. 

– A sors nem volt kegyes hozzátok. Immár két sírkereszt is emlékeztet erre. Mennyire játszott szerepet életpályád alakulásában az emberi „jóság”?

– Fiat Justitia – Fiat Punto. Tíz éve jogerősen megnyert tizenöt hektár erdő visszaszolgáltatását várom azoktól, akik nem fizetést kapnak, hanem „munkanélküli segélyt”. Üdülési övezetben visszaigényelt majdnem két hektáromból kiosztottak 7 + 26 + 22 + 78 árat másoknak, és hogy ne tudjam tőlük visszaperelni, akadályoznak az erdőm jövedelméhez jutni. Groteszk, hogy lábam alól kihúzva örökségemet tesznek földönfutóvá. Egy csúfságíró megfogalmazta, hogy megunva családom terrorizálását, a várost terrorizálom, a rendőrség levette rólam a kezét és Tölgyesen volna a helyem. (Pedig engem a színháztól távolítottak el, majd a Tanulók Házától, nejemet a Romániai Magyar Szótól, lányunkat a tanügyből, aztán a múzeumból.) EncikLOPédikus tudással megáldott kolléganője odaírta a Szent Miklós-szobrom fényképe alá: „Honorárium helyett életfogytiglani állás jár a szobor alkotójának?” Éppen azt kellett megideologizálnia, hogy miért nem maradhat a szobor a főtér közepén, és én díszlettervező.

– A Gömb, illetve a naptárok kapcsán egy kérdésre még válaszolj, kérlek: Te és a matematika? Kérdem azért, mert nagyon közel álltok – ha csak verseidet nézem is, a szobrokról nem is szólva. A Szent Miklós-szoborról miért hallgatsz? Számodra mi az absztrakt?

– Először: 1986 januárjában lecketervhez kellett volna naptár, a nyomdák lekésték szilvesztert. Napok-hetek-évek-szökőévek-évszázadok szabálytalanságában megkerestem a rendhagyó következéstelenségeket. Lett 400 éves korongnaptáram, Isaac Asimov kiszámította, hogy kettőszáz naptárt kellene készíteni, hogy azok lefödjék a változatokat. Nekem a kettőszáz naptár ráfért két korong négy felületére. Azt átszerkesztettem a ciklikusságokat újra rendezve két hengerre, amolyan végtelenített logarlécként használható 800 évig. Filctoll és kupakja alkalmas anyagi hordozónak. Harmadik nekifutásra ezt tovább „végtelenítettem”, hogy 142 000 év férjen rá a hengerekre. Nem kellett ezekhez még szorzótábla sem.
Másodszor. A Csőgömb pontszimmetriáinak beméréséhez már harmad-negyed-ötöd rangú forgásszimmetriát kellett alkalmazni. Érdekessége, hogy miatta kaptam kilencest a diplomamunkámra, mert a bizottság megkérdezte, mit akarok főiskola után alkotni. Mondtam, hogy térben olyasmit, mint Vasarely síkban. Erre megszidtak, hogy akkor miért mintáztam figurális kompozíciót, ezzel félrevezetem a tisztelt tanárok csapatát.
Harmadszor. Éjszakára beköltöztem a műtermembe, lesve, mikor bukkannak fel a LOPakodó mágnes-emberek. Az ablakon túli ágak-bogak véletlenszerű mintázatait szemlélve kristályosodott ki az aranymetszés sorozat sok-sok számtömbje. Füzetként a Mark House jelentette meg, bővített változatban is, köszönet Dezső Lászlónak. Műtermem falán fennmaradt lányom széles ecsetvonása, ilyen ritmusú lecsorgásokkal: 3+2+3+2+3. Ránézéssel megállapítható, hogy összegük egyenlő három a négyzeten plusz kettő a négyzeten. Ezzel felfedeztem, hogy a sorozat számai­nak négyzetre emelésével, majd kettesével összeadva az eredeti sorozat minden második elemét kapjuk meg. Absztrakt+konkrét = dolgok és viszonyok. Ez az ellentétpár lopakodik verseimbe is.
Negyedszer. Templomban őrzött több száz éves fa­ragványt nagyítottam fel a város központjába szoborrá. Hagyományt segítettem továbblétezni.
Ötödször. Könyveim-könyveink megnézhetők a Magyar Elektronikus Könyvtárban, Digitális képarchívumba és Honlap gyűjteménybe kerültek repróink .

– Hitvesed távozásában igen sokat nyomott lányotok halála. A lelki fájdalom feledtette vele a fizikai fájdalmakat, ami eredményeként gyógyítható betegség okozta a halálát. Hogy lehet két ilyen veszteséget megélni?

– Éljen a kultúrkannibalizmus! Családom valamikor egy művésztáborféle volt, három képzőművész, három költő, egy zenész, egy-egy esztéta és műfordító, meg muzeológus-riporter teljesítményével. Lányunk egyik általa megzenésített verse így indul: „Vannak, akik néznek téged, és vannak, akik látnak.” Nejem esetében: „Perforált gyomorfekély dönti el, hogy élj – ne élj.” Én pedig három és fél év után arra ítéltettem, hogy a felső állkapcsom hat foga az íny és a protézis között elfűrészelte magát, a gyökerek fent maradtak, a rágófelület a protézisben. Belém harapott a háromévnyi fekete stressz. Közben gyógyírként írtam 1700 búcsúzó keserverset. Lányom „békében” 36, nejem 67 évet élt, nagyanyám 103 esztendőt, amibe belefért két világháború.  

– Január 2-án, 76. születésed napját kellett volna hogy ünnepelje az a közösség, aki neved emlegetése nélkül nemcsak adventkor, de a Gac-oldalban is a te munkád előtt tiszteleg hol hősi halottakra emlékezve, hol Jézus születését várva. Mennyire érint meg a mellőzöttség?

– Éljen a kultúrkannibalizmus! Azt sem említették, hogy a Te ajándékod az örökölt kaszáló, engedélyeddel állították ott fel a tízméteres keresztkompozíciómat. Különben a két függőleges gerenda egyike két méterrel rövidebb. „Valaki” engedélyem nélkül kispórolta, hol van már az a tolvaj és amit „megmentett”? 

– Hogyan látod a jövőd, mit alkotsz? Hosszú vagy rövid távú terveid közül melyiket szeretnéd megvalósítani?

– Felgyűlt egy zsákra való térforma kartonból. Említettem, hogy 1986-ban létrehoztam három öröknaptárt, amit a kilencvenes években szabadalmaztattam. Nemrég kitaláltam egy napóraszerkezetet, amivel folyamatosan követhető az analemma. Ezt is szabadalmaztatni szeretném, ellophatatlan, nem így a fémszerkezeteim, amelyeket műtermem feltörésével elszeretik a vasemberek. ’89 decemberében 89 keresztből piramist ragasztottam, a Szekszárdról idetévedt Bali János még szilveszter előtt átadta Tőkés Lászlónak. Nyoma veszett, ismét szeretném kivitelezni. Udvaromon őrzöm a Virág negyedből kiflexelt, ötméteres Csőgömbömet, tanácsi határozat nélkül vitték az ócskavasak közé. Fibonacci-füzetem fedőlapján a fényképe. Egy atomfizikából diplomázott ismerősöm számította ki, hogy egyenes csövekből szabályos gömb álljon össze; a térgörbület kikerülése. Világpremier. Márton László mérnök úr, több találmány tulajdonosa, főmérnökként bábáskodott megszületésénél. Ha bekukucskálna kapumon az a bizonyos csúfságíró, a Csőgömb mellett látná a kétméteres, 2006-ban hegesztett ötvenhatos-emlékművemet, ugyanolyan térgörbületképlettel, „lyukas zászlókkal fáslizott elvérző torzók kínjai”, amihez nem találta illendőnek a hivatal közteret biztosítani. Ötvenhat itt is ütvenhat lett.

– Minek voltál, vagy tagja, kiállításaid, elismeréseid…

– Csupán a Magyar Írószövetség tagságát nyertem el. Esztétikai tárgyú könyveim hétévnyi erőfeszítésem ellenére nem találtak recenzenst. Egy főiskolai szakember üzente, ha fizetek, elolvassa. A Földes-előadásokat sem értékelték. Szövetségesünk a Magyar Elektronikus Könyvtár. Zoltán barátom látva Enikő egyik festményét – ruhafogas, öltözékek – írta, hogy egy másik világból küld üzenetet. Számítógépen látom, hogy címe: Két idő találkozása. Vannak, akik azt is látják, mi van a domb túlsó oldalán. Háttal előre, (ny)elvtársak!
„Hajnalunk kelet felé lejt / Szomjúhozva tiszta étert / Újévem hiába fénytelt / Sírotok virága mély csend.”