A láttam s mégsem templombejárat

Albert Ildikó
Becsült olvasási idő: 3 perc
A láttam s mégsem templombejárat
Fotó: Albert Ildikó

A Hanoiban zuhogó eső megakadályozott abban, hogy meglátogassuk a város, sőt, az ország egyik legfontosabb épületegyüttesét, az 1070-ben készült Irodalom Templomát, amelyet eredetileg Konfuciusz tiszteletére emeltek Ly Thanh Tong császár parancsára, ám rövidesen itt kezdtek tanulni az uralkodó család és a főurak fiai, azaz egyetemmé alakult, és a Haza Fiainak Iskolája nevet kapta. Nagyon sajnálom, hogy nem láthattuk a több udvarból, épületből, szentélyekből álló együttest, mert sok érdekességet olvastam és nagyon szép fotókat láttam róla. Konfuciusz (i. e. 551 – i. e. 479) eszméi átszövik általában a keleti, és különösen az indokínai világot, meg annak mindennapjait.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A konfucianizmus, bár rendkívül elterjedt és eszméit szinte igeként hirdetik, nem vallás, hanem filozófiai iskola. Kínai nevének a jelentése is az, hogy írástudók tanításai, iskolája. Használja a tao fogalmát, de nem úgy, mint Lao-ce és a taoisták, akik a világ ősokának tartják, amelyből minden keletkezett, az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóságot jelöli, folyamatot, amelyben minden dolog és nem-dolog benne van. Konfuciusznál a tao tanítás és követendő út. Tanításai erkölcsi elvek, amelyekkel az egész világ igazságos rendjét és egyensúlyát szeretné megteremteni. Alaptétele, a viselkedés alapszabálya nála is, mint minden nagy gondolkodónál, vallás- és iskolateremtőnél – lásd Buddha és Jézus tanításait –, hogy amit nem akarsz, hogy veled (meg)tegyenek, azt te se tedd másokkal. Kívánatos vonásoknak tartja a jóságot, emberséget, az igazságosságot, bölcsességet, becsületességet és szertartásosságot, fegyelmezettséget. Azt hirdeti, hogy az ember természeténél fogva jó, ám ez az ősi állapot megbomlott, helyreállításához az erkölcsi törvények betartása és az ősi vallásos szertartások gyakorlása is szükséges. Központi parancsa az ősök tisztelete, ami meghatározza az összes többi erkölcsi tanítást. E szerint a fiú köteles megadni a tiszteletet az apjának, a kisebb testvér a nagyobbnak, a feleség a férjnek, ifjabb barát az idősebbnek, alattvaló a felettesének és mindenki az uralkodónak. Konfuciusznak, mai ismereteink szerint, nincs egyetlen hátrahagyott írott műve sem. Tanításait a követői leírásából ismerjük. Bántott, hogy a tiszteletére épült együttesből a zuhogó eső átláthatatlan függönye semmit sem engedett kivenni. Aztán itthon kiderült, hogy egy pillanatra megpillantottam a bejáratát és fotót is készítettem róla, anélkül, hogy akkor és ott tudtam volna, mi az. Útjaimon rendkívül sokat fényképezek, igyekszem megörökíteni a látottakból minél többet, mert később, itthon nézegetve, rendezgetve a képeket, nagyon jól felidézik az ottani hangulatot, részletekre figyelek fel, amelyeket akkor nem vettem észre, illetve mint ezúttal is kiderült: láttam azt, amiről azt hittem, nem láttam. A társas és rohanós utak hátrányai, az itthoni olvasás, írás, képrendezés előnyei.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!