13.
Szobotka Andrásról, a csík­sze­re­dai Vár téren álló Pe­tő­fi-szobor alkotójáról nagyon kevés anyagot találtam a világhálón. A museum.je­wish­ti­mi­soara.ro/project/szobotka-andrei/ honlapon található adatlap szerint 1916. augusztus 26-án született Temesváron, 1992-ben hunyt el Bukarestben. Szülővárosában az izraelita hitközség iskolájában tanult, a második világháború idején munkaszolgálatra hurcolták. Művészként 1948-ban debütált, kiállított Temesváron és az állami éves kiállításon. Kolozsváron bölcsészdiplomát szerzett, majd a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. A főiskola elvégzése után, 1950-től tanársegédként, majd docensként tevékenykedik a tanintézetben. Számos közös tárlaton szerepelnek munkái: 1955 – Varsó, 1959 – Budapest, 1960 – Belgrád és Helsinki, hogy csak néhányat említsünk. Az adatlap szerint művészete realista volt, leghíresebb köztéri alkotásaiként pedig a bukaresti Petőfi-szobrát, valamint a temesvári és a dálnoki Dózsa-szobrát említi. Munkásságát két ízben is állami díjjal ismerték el, 1952-ben és 1954-ben. 1992-ben hunyt el Bukarestben.
A művészt foglalkoztatta Petőfi megmintázása, többször próbálkozott a költő alakjának megformálásával. 1953-ban állították fel Bukarestben a Herăstrău parkban Petőfi-büsztjét, de ezt követően sem mondott le egy egész alakos szobor megmintázásáról. Pintér Lajos a Sütő András által szerkesztett Új Élet folyóirat 1970. február 25-i számában fényképes anyagban számol be Szobotka András bukaresti műtermében tett látogatásáról:
„Szoborvázlatok, elkészült szobrok sokasága tölti meg Szobotka András tágas műtermét, amelynek közepén a művész Petőfi Sándor szobrának végső változatán dolgozik. Még mindig javítgat rajta, mielőtt öntésre kerülne. Legkésőbb nyáron elhelyezik Csíkszereda főterén.

Természetesen erről a műről kezdünk beszélgetni. Rengeteg vajúdás után, rengeteg változat árán jutott el a végső formáig.
– Petőfiről, tudjuk – mondja Szobotka András –, csak egyetlen daguerrotip felvétel maradt fent, de sok rajz és festmény, amelyek azonban igen különbözően mutatják. Másként látta például Barabás Miklós, idealizáltan, gyönyörű átszellemültségben; másképp Orlai Petrich és megint másként Madarász Viktor, túlzottan romantikusan. A későbbi Petőfi-képek is igen eltérőek. Ugyanilyen különbözőek a Petőfi-szobrok is. Mennyire más Izsó Miklós Petőfije, mint például Huszár Adolfé. Petőfi megmintázása tehát nehéz próba elé állítja a szobrászt. Engem valósággal nyomott a feladat terhe és a rendkívüli felelősségérzet: úgy megalkotni Petőfit, ahogyan én látom és igaznak hiszem. Mai szemmel látni a forradalmárt, de úgy, hogy ne csupán az látsszék, hanem az ember is, aki nem piedesztálon áll, hanem itt él közöttünk. Megragadni azt, ami a legjellemzőbb ebben a csodálatos alakban, és ezt aztán lefordítani a plasztika nyelvére, kimondani a szobrászat eszközeivel. Mindenképpen óvakodni szándékoztam attól, hogy »elmondjam«, »elmeséljem«, kicsoda Petőfi. Nem akartam semmilyen irányban engedményt tenni, vagy megalkudni olyan megoldásokkal, amelyek úgymond kisebb ellenállást válthatnak ki. Egy új Petőfit kerestem, és azt új, mai optikával, mai módon akartam megfogalmazni, olyanformán, hogy a történelmi levegő is meglegyen, és idézze a kort, amelyben Petőfi élt.
Szobotka András jóval több mint száz tusrajzot mutat, a fal mentén vagy 25 szoborvázlat is sorakozik.
– Remélem, sikerült véghezvinnem, amit akartam – mondja –, és Sütő András cikkére gondolva, úgy érzem, elértem, hogy azok, akik majd naponta elhaladnak a szobor mellett, ne az alkotóját lássák benne, hanem a lánglelkű költőt, mindannyiunk Petőfijét.”

A folyóirat fényképfelvételeket is közöl, az egyiken jól felismerhető a csíkszeredai szobor makettje, másikon pedig egy szoborfej látható.
A világhálón kutatva rábukkantam egy feltűnően hasonló, ugyancsak Szobotka által készített Petőfi-fejre, az alkotás a Székely Nemzeti Múzeumban található. A műtárgyjegyzékben a következők szerepelnek:
„Művész neve: Szobotka András; A mű címe: Petőfi Sándor portréja; Technika: gipsz, szobor; Készítés ideje: 1969; Leltári szám: C.25/A.668; Méretek: 840 x 600 x 580 mm.”
Levélben fordultam Vargha Mihály szobrászművészhez, az intézmény igazgatójához, afelől érdeklődve, hogy a tulajdonukban lévő Szobotka-alkotásnak van-e köze a csíkszeredai szoborhoz, ugyanis készítésének ideje megegyezik az Új Élet folyóiratban közölt időponttal. Vargha Mihály közölte, hogy a szobor Kézdivásárhelyen van, a Székely Nemzeti Múzeum külső részlegén. „Vásárlás útján került hozzánk, 7000 lejt kóstált 1970-ben, ami szép pénz egy gipszért még ma is” – jegyezte meg az intézményvezető. Hozzáfűzte, hogy az alkotást maga a művész juttatta el az intézményhez, ugyanis éppen akkoriban – 1976-ban – avatták fel Dálnokon Szobotka Dózsa-szobrát, de az ezzel kapcsolatos információkat magával vitte a sírba Incze László, a kézdivásárhelyi múzeum vezetője és Sylvester Lajos újságíró. Magáról a műről azt írja Vargha Mihály: „Szerintem ezt egyaránt lehet tekinteni egy nagy szobor fejének, tanulmánynak és önálló műnek is, hogy végül melyik, azt komolyabb kutatásnak kellene eldöntse”. S azt is leszögezi: „Ha a szeredai szoborhoz készített tanulmány lenne, akkor miért került Szeredától 110 kilométerre, miért nem a helyi múzeumba?”. Végezetül közli: „Egyéb adat nincs róla.”