A finommozgások csökkenése, nemegyszer teljes hiánya manapság a középkorú nőket érinti legnagyobb részben, ez azért is feltűnő, mert a régi időkben az ő mindennapi tevékenységükhöz jobban hozzátartozott. Gondoljunk csak arra, milyen kevesen azsúroznak terítőt, horgolnak csipkegallért, kötnek szvettert, varrnak keresztszemes díszpárnákat, amikor a mintákhoz számolgatni kell a szálakat, kötés- vagy hímzésszemeket. A stoppolás is már csak a potyautazásban ismert. A konyhai forgolódásban sok mozdulatot kiváltottak a robotok. Régi süteményreceptekben találkozhatunk azzal, hogy a tejszínt vagy tojásfehérjét úgy háromnegyed órán át kell habverőzni és a tűzhelyen rotyogó ételt fél óráig kevergetni. Aztán a nagyipar pozitívnak emlegeti a hamupipőkés munkák megszűnését: rizs-, borsó-, lencseszemek válogatása, pucolása a pelyvától. A takarításban sem kell sikálni, fényesíteni a felületeket, csak beszórni a megfelelő tisztítószerrel. Cipőfűzőt sem kell csokorra kötni, vagy erre megtanítani a kisgyereket, hiszen a tépőzár jó választás helyette és így tovább. Kétségtelen, hogy kisgyermekkorban a játéknak készségfejlesztő hatása van a finommozgások terén is. Vajon erre is jó az érintéssel működő okos kütyü? A kirakós játékok viszont bizonyítottan sok finommozdulatot igényelnek, a kisgyerekek különben is nagyon szeretik a tárgyak rakosgatását. Az első tervezett kirakós játék, a puzzle, eredeti nevén lombfűrészrejtvény didaktikai céllal készült 1763-ban. Az angliai John Spilsbury térképkészítő és rézmetsző találta ki azért, hogy a tanítványainak szemléltesse és segítsen emlékezetbe vésni Nagy-Britannia földrajzát. Egy falemezre rajzolt térképet darabokra fűrészelt, majd a gyerekekkel összerakatta. Népszerűségéhez hozzájárult, hogy a földrajztanulás segédeszközeként árusította is. Találmánya történelmet írt a játékvilágban. Hamar világossá vált, hogy a helyes mozdulatok sora segít a memorizálásban, logikai gondolkodásban, koncentrációban és sikerélményt is nyújt. Néhány évtizeddel később kicsit megnehezítették a kirakást, vagyis kitalálták, hogy a különálló daraboknak változatos, de egymással összeilleszthető szélei legyenek; a 20. század második felében pedig megkezdődött a korábban csak kisipari technológiával készített játék tömeggyártása. A kutatók hangsúlyozzák a terápiás hasznát felnőttkorban, mert szinten tartja a finommozgási készségeket, és nem mellékesen unaloműző, elősegíti a monotónia átértelmezését kitartássá, türelemmé. Külön ki kell emelni, hogy mivel már néhány éves kortól használható, a nehézségi foktól függően bárki örömét lelheti a tevékenységben. Ráadásul egyedül végezhető, de akár társaságban is, amikor jól jön az együttműködés, hiszen egy mai kirakós negyven-ötvenezer darabból is állhat. A finommozgásról sok hasonlót, de több kritikát mondanak egy másik játék kapcsán, ami a gyermekjáték kategóriából a felnőtt foglalkozásba is elvándorolt. Ez a kifestős könyvek története. A rajztanárok nem rajonganak érte, sok ilyen véleményt hallottam, mert úgy ítélik meg, hogy blokkolja az önálló kreatív gondolkodást a világ saját ábrázolásának, a formák érzékelésének rajzolt kifejezésében. A felnőtteknek szóló kifestők az elmúlt évtizedben kezdtek elterjedni a világban, és népszerűségük növekszik. Mit ígérnek? Boldogsággal töltenek el, olvasom egy ismertetőben, mert a színezés visszavisz a gondtalan gyerekkorba. A kontúrokra és a színekre koncentrálva kikapcsolhatod a mindennapok problémáit, írja egy másik. Sokan megkockáztatják, hogy a művészetterápiának is jó szolgálatot tesz. A szakemberek viszont túlzásnak tartják ezt, hiszen a terápiás célú festés lényege éppen a spontán önkifejezés, aminek a határok közé szorított színezés csak halovány utánzata. Egészen más tapasztalatokról számolnak be azok a szakemberek, akik a finommozgás hatását, sérülését és az ilyen irányú gyógyító foglalkozások eredményeit vizsgálják, amikor legfontosabb az apró, körülhatárolt terek pontos kitöltése. Korunk versenyszelleme azt sulykolja, ha háziasszony vagy, légy minimum tökéletes, ha festesz, légy híres festő. Na és mit mondanak a tudatos ügyetlenek? Biztos vagyok abban, pontosan tudják az értékkülönbséget, hogy egy kifestős kép nem művészi alkotás. Nem is ez a cél. Nem is kell restellkedni miatta. Merthogy mégiscsak van egy közös szempont, ami szerint nem rosszabb az igazinál, ez a valódi elmélyülés egy tevékenységben: a flow-élmény. Megfogalmazását 1998-ban és vele a pozitív pszichológia tudományos irányzatának elindítását Csíkszentmihályi Mihály és Martin Seligman nevéhez társítják. Puzzle-kirakó vagy színezgető, Kedves Olvasóm! Kétbalkezes maradtál? A puding próbája úgyis az evés. Egy nyugalommal teli mosoly is remek válasz lehet a csúfondáros megjegyzésekre.