Bókay János, a múlt század elején élt író, műfordító a zenéhez is ezer szállal kötődött, a Pucciniről és Kacsóh Pongrác életéről írt kötete számos kiadást ért meg, s mindkettő ma is forrásértékű. Az utóbbit vettem elő a Petőfi-bicentenárium kapcsán, hiszen a zeneszerző a mindmáig legnépszerűbb daljátékot komponálta.
Bókay az Egy rózsaszál szebben beszél című könyvében így ír a darabról: „A János vitézt a maga nemében páratlan kis remekműnek tartom. A gyémántok értéke nem mindig a nagyságuktól függ, hanem a fényüktől is: a János vitéz apró, kicsi gyémánt, de a fénye hibátlan, tiszta, hófehér.”
Mi is sikerének titka? Kezdjük talán az alapműnél, a költemény minden magyar iskolában kötelező olvasmány, ráadásul a története népszerű. A János vitézből Bakonyi Károly állami alkalmazásban álló hivatalnok kitűnő színdarabot írt, amit az akkori idők sztárírója Heltai Jenő librettóvá formált. Kicsit meglepő volt, hogy a kevésbé ismert zeneszerzőt, Kacsóh Pongrácot kérték fel az opus megzenésítésére, de a végeredmény őt igazolta. A siker másik záloga a parádés szereposztásban keresendő. A címszerepet az akkori idők leghíresebb primadonnája, Fedák Sári énekelte, partnere Medgyaszay Vilma volt. Igen, Kukorica Jancsi „nadrágszerep” volt, de Fedák később Iluskát is gyakran alakította. Emlékirataiban így vall a bemutatóról: „1904-ben, november 18-án volt a János vitéz premierje, és kivéve a négyheti nyári szünetet, négyszázhetvenötször ment egyfolytában. Ilyen még nem fordult elő a magyar színpadon, és azt hiszem, nem is fog előfordulni.” S a sikert kutatva, ne feledkezzünk el a slágerekről sem, a Belépőt, a Francia királylány áriáját, vagy a Kék tó, tiszta tó kezdetű dalt másnap már egész Budapest dúdolta.
A darab a Király színházat, Kacsóh Pongrácot és Fedák Sárit is gazdaggá tette, Heltai viszont – mivel nem bízott a dalmű sikerében – egy összegben kapta meg a honoráriumot, a későbbi legendás bevételekből már nem részesült. A bemutatón „leesett neki is a tantusz”, becsapva érezte magát, s nem is ment fel a színpadra az előadás végén. Gyakran idézik Hevesi Sándor szavait, miszerint Az ember tragédiájának bemutatója után ez a legnagyobb magyar színháztörténeti siker. 
Valóban, a magyar színházak meghatározó darabjává vált: egy 2017-ig készült statisztika szerint mintegy hatvanöt bemutatót élt meg itthon és a Kárpát-medencében, s a tengerentúl a magyar színházak is műsorukra tűzték. 1959-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon Sárdy Jánosnak és Házy Erzsébetnek tapsolhatott a közönség. Az 1961-es Hungaroton-hangfelvétel olyan kiváló művészek hangját örökítette meg, mint Ilosfalvy Róbert, Zentai Anna, Melis György és Gyurkovics Mária. E sorokat a Budapesti Operettszínház januári előadása után írom, s az interneten látom, hogy a Magyar Állami Operaház is már kitűzte a János vitéz márciusi premierjét: a darab sikere tehát több mint egy évszázada töretlen.